A Monty Python társulat Biblia-paródiája így is elég nagy port kavart, de mi lett volna, ha nem vágják ki a legellentmondásosabb jeleneteket?
Minden film hosszadalmas vágási folyamaton megy át, amely során a külön-külön, más helyszíneken és más időpontban felvett jeleneteket összeillesztik – bár léteznek egyetlen snittben felvett alkotások is. A folyamat része, hogy bizonyos jelentek már nem kerülnek bele a végső verzióba, aminek számos oka lehet, kezdve onnan, hogy túl hosszú lenne a film, nem sikerült jól a jelenet, vagy sikerült, de elviszi a figyelmet olyasmiről, amit az alkotók jobban ki akarnak hangsúlyozni, vagy kiderül, hogy a kérdéses rész érzékenye érint vagy érinthet egyeseket. Az 1979-ben, vagyis 45 éve bemutatott Brian élete esetében mindegyik eshetőségre akad példa, ha a kivágott jeleneteket vesszük – nem mintha a végleges verzióra ne haragudtak volna meg jó néhányan.
Az 1978. szeptember 16. és november 12. közötti, nagyrészt tunéziai forgatást követően a Brian életéből egy első vágás került bemutatásra egy zártkörű vetítésre 1979 januárjában. A következő néhány hónapban a filmet többször is újravágták, és újra levetítették több különböző tesztközönség számára, a végső verzió pedig 90 perces lett, mivel különböző okokból több részt is kivágtak. A kivágott jelentek közül sajnos csak öt maradt fenn, összesen 13 perc és 16 másodperc hosszban - amik először 1997-ben lettek elérhetők a Criterion Collection Laserdisc-jén -, a többi sajnos végleg elveszett, mert minden más nyers felvételt megsemmisített az anyagot 1998-ban felvásárló Handmade Films nevű cég.
Vajon mi látható ezen az öt jeleneten, és miért nem kerültek be végül a filmbe? Az első és egyben leghosszabb részben, ami egyben a nyitójelenet lett volna, három pásztor beszélt a juhok iránt érzett csodálatukról – miközben észre sem veszik a Jézus születését beharangozó angyal érkezését. A beszélgetés kifejezetten vicces, mert csupa olyasmit sorolnak fel, ami a legkevésbé sem jellemző a birkákra, mint a gyors észjárású (quick witted) vagy a kőkemény (tough as nails), majd neszeket hallanak az éjszakában és egy követ hajítanak a zaj forrása felé. Csakhogy a vélt farkas helyet egy másik pásztort találnak el, akinek a társa már éppen beszámolna az angyal érkezéséről, de megsértődnek, és nem mondják el, majd távoznak. Pásztoraink ezen egy kicsit bosszankodnak, majd az egyik megkérdezi, már időszámításunk szerint van, mire a válasz: már negyed órája – a háttérben pedig feltűnnek a napkeleti bölcsek – akikről tudjuk, hogy tévedésből az újszülött Brianhez kopogtatnak majd be elsőként.
Ez a jelenet vicces, csak túl hosszú, nem úgy mint a második, amelyben két, egymással rivalizáló júdeai titkos felkelőcsoport akarja elrabolni Pilátus feleségét. Az összeesküvők a folyosón találkoznak, majdnem egymásnak esnek, de aztán arra jutnak,
ráérnek veszekedni, miután elrabolták a római helytartó feleségét.
Csakhogy kiderül, az asszony óriási termetű (természetesen férfi játssza, bizonyos John Case) és kicsúszik a kezük közül, miközben több ellenállót laposra ver, a többiek pedig egymást hibáztatva a kudarcért összeverekednek. Nem csoda, hogy kivágták, mert marhaság. Van egy rövidke jelenet. amelyben Judith néhány galambot ereszt a levegőbe, hogy segítséget hívjon – a jelet pedig Otto emberei veszik észre a városon kívül, akik régóta vártak valami ilyesmire. Ottóról hamarosan bővebben!
Brian eredetileg a 13. apostol lett volna, aki folyton lemarad Jézus életének legfontosabb pillanatairól. A filmet istenkáromlás miatt számos helyen indexre tették, Svédországban viszont így reklámozták: „olyan vicces film, hogy Norvégiában betiltották!”
Tovább
Nyúlfarknyi jelenetben szintén Judithot látjuk, amint a keresztet cipelő halálraítélteket figyeli, de egy árus (Michael Palin) nem hagyja békén, egy másik szösszenetben Cleese a Brianhez (Graham Chapman) érkezőket igyekszik kordában tartani – az ördögtől megszálltakat, a gyógyíthatatlan betegeket és az ajándékkal érkezőket, majd jön Otto. A keményvonalas cionista Otto (Eric Idle) a Júdeai Népfront vezetője, aki Briannel elegyedik beszélgetésbe, majd mintegy kérkedésből arra utasítja öngyilkos osztagát, öljék meg magukat – ám azok a legnagyobb csalódására csak eljátsszák, hogy meghaltak.
Ez is marhaság, de nem azért kerül ki, mert marhaság.
Otto, eredetileg visszatérő karakter volt, jellegzetes Adolf Hitler bajusszal, német akcentussal beszélt és olyan tüskés sisakot (Pickelhaube) hordott, mint a németek az első világháború elején. Otto a „faji tisztaságról” papolt, megveti azokat a júdeaiakat, akik úgy fogantak (akárcsak Brian), hogy anyjukat rómaiak erőszakolták meg. A Júdeai Népfront Terry Gilliam által tervezett logója egy Dávid-csillag volt, minden ponthoz egy kis vonallal, ami így egy horogkeresztre emlékeztetett. Otto egy zsidó náci vagy náci zsidó, ami nyilván problémákat vetett fel.
A kivágás hivatalos oka az volt, hogy Otto lelassította a narratívát, de Gilliam életrajzából kiderül, komoly vita előzte meg a döntést. Ő például azzal érvelt: "Elidegenítettük a keresztényeket, most vegyük elő a zsidókat." Maga Idle a társai szerint kellemetlenül érezte magát, amikor a karaktert játszotta, ami, ha viccből is, de egyenlőségjelet tett a militáns cionizmus és a nácizmus előtt. Az óvatosságra volt ok: a katolicizmus elleni „támadás” miatt Olaszországban egészen 1990-ig nem mutatták be, Írországban nyolc, Norvégiában egy évig nem engedélyezték a vetítését – Svédországban viszont pont ezen utóbbi döntés miatt így reklámozták a Brian életét:
„olyan vicces film, hogy Norvégiában betiltották!”.
Michael Palin naplóbejegyzései arra utalnak, hogy ő és többiek azért aggódtak, hogy az Otto-jelenetek lelassítják a történetet, mások szerint a döntést végül azért hozták meg, hogy könnyebb legyen a film forgalmazása Amerikában.
Egy Otto-jelenet mégis megmaradt, mégpedig a keresztre feszítés alatt van, amikor Otto megérkezik "repülő öngyilkos osztagával", mire a római katonák rémülten elmenekülnek, ám ahelyett, hogy megmentenék Briant,
"Most megmutattuk nekik!"
felkiáltással kollektív öngyilkosságot hajtanak végre, felnyársalva saját magukat. Eredetileg erre a részre is az olló várt – ha már a legtöbb részt kidobták, legyenek következetesek -, de végül az mentette meg, hogy az öngyilkos osztag hullái más jelenetekben is látszanak, így a folytonosság miatt nem lehetett kivágni. Talán pont ezért lett olyan emlékezetes ez a rész, mert teljesen váratlan, jellegzetesen Monty Python-osan agyament – és így már senki sem sértődött meg rajta.