Se pisszenni, se moccanni nem bírunk, míg tart a jelenet.
A jó film legalább egyszer képes arra, hogy megdöbbentse a nézőt: ehhez nem kell különösebb látvány, grandiózus díszlet, ez belül történik meg, és a történet része. Egy jó rendező tudja, miként kell ezeket tálalni, hogy elérjék a kellő hatást, legyen szó családi drámáról, háborús filmről vagy sci-firől. Következzen most öt filmes pillanat, amitől bennszakad a szó.
Szárnyas fejvadász (1982)
Bár Ridley Scott kultikus sci-fijének főgonosza a Rutger Hauer által alakított Roy Batty, az utolsó monológját hallva mégis inkább sajnálatot érzünk iránta. Az a jelenet ugyanis csontvelőig hatol, amikor Batty a szakadó esőben előadja a monológját az életről, halálról, és úgy néz vissza a múltjára, ahogy arra csak az emberek képesek, a replikánsok nem. A legelemibb emberi impulzusokat izzítja be, és amikor azt mondja:
„Láttam olyan dolgokat, amiket ti emberek el sem hinnétek: lángoló csatahajókat az Orion peremén, tengert csillogni az éjben a Tannhäuser Kapunál. Mindezek a pillanatok elvesznek az időben”
- akkor a néző mukkanni sem tud, és talán kicsit a saját életén is végigtekint. (Az idézet az 1992-es, második szinkronból származik.)
A szarvasvadász (1978)
Igazán feszült helyzetet teremteni egy filmben, olyat, amitől moccanni sem merünk, amitől belevájjuk az ujjainkat a moziszék karfájába – na, olyat nagyon nehéz előállítani. Michael Cimino rendezőnek sikerült A szarvasvadász legikonikusabb jelentében, melyben Robert De Niro és Christopher Walken karaktereit arra kényszerítik, hogy orosz rulettet játszanak: egyre több és több golyóval töltik meg a fegyvert, és
minden egyes kattanás, ami azt jelzi, nem sült el a fegyver, olyan, mint egy újjászületés
– aztán jön az újabb golyó, és a néző a szereplőkkel együtt teljesen leizzad.
Ryan közlegény megmentése (1998)
Steven Spielberg háborús filmjében jó pár olyan pillant van, amitől elnémulunk egy kis időre, de a leghatásosabb talán a film eleje, ami testközelből bizonyítja a régi tézist: a háború maga a pokol.
A Normandiai partra szállást úgy követhetjük végig, mintha mi magunk is ott lennénk a csatamezőn,
a kamera befurakszik a katonák közé, minden iszonyú közel van, iszonyú sokkoló, iszonyú zajos és iszonyú. Egész egyszerűn nincs rá más szó: iszonyú. Még levegőt se merünk venni, nehogy a lőpor és a vér szaga megcsapja az orrunkat, nehogy egy ellenséges golyó eltaláljon.
Becstelen brigantyk (2009)
Adolf Hitlert többször is megpróbálták eltenni láb alól a történelem során, de senki sem járt sikerrel. A Becstelen brigantykat viszont már a premier előtt úgy hirdették:
„Nem láttál háborút, amíg nem láttad Quentin Tarantino szemével.”
A szlogent akkor érezzük át igazán, amikor Tarantino, jó szokásához híven, átírja a történelmet. A Hitler elleni összehangolt merénylet előkészületei végig feszültek, hiszen rengeteg olyan pillanat van, ahol elbukhatna az egész, de Tarantinónak volt töke, hogy rendesen végigcsinálja az egészet, így a Führert végül a felismerhetetlenségig telepumpálják ólommal. A néző meg köpni-nyelni nem tud.
ez is érdekelhet
Valahányszor Quentin Tarantino belepiszkált a világtörténelembe
Quentin Tarantino régóta saját filmes kis világát építgeti, és ebbe bőven belefér az is, hogy kicsit belepiszkált a történelem menetébe is.
Tovább
Házassági történet (2019)
Egy kapcsolat fokozatos erodálását a legtöbbünk legalább átéli az életében, de kevés film mutatja meg olyan érzékletesen, mint Noah Baumbach Oscar-díjas alkotása. Adam Driver és Scarlett Johansson párosa a boldog párkapcsolat után igyekszik feldolgozni a szakítás keserűségét, ám mikor egyedül maradnak együtt, minden érzelem kirobban belőlük, és négyperces szóváltásba sűrűsödik minden felgyülemlett feszültség.
Két ember ordít egymással egy gyéren berendezett lakásban
– így leríva nem épp egy olyan jelenet, ami teljesen letaglózza a nézőt, ám csak mikor a kedélyek elcsitulnak, akkor vesszük észre, hogy pisszenni sem mertünk a jelenet alatt.
(via Far Out)
