A film kockázatos üzlet, minden sikerre jut egy bukás is, ami hol a rossz sztorinak, pocsék rendezésnek, csapnivaló játéknak, esetleg elhibázott időzítésnek köszönhető, de van, amikor a forgalmazó is sokat tesz a buktáért.
Ragadozó városok
Azért Peter Jackson nevével sem lehet mindent eladni, és hiába nézett ki jól még papíron a hatalmas, egymást felemésztő gördülő városok steampunk beütésű meséje, valójában mindössze egy újabb ún. young adult fantasy filmet kapunk. Amiben a kiválasztott tinilány és a nem kiválasztott, de nagyon idegesítő srác indul neki a zsarnok ellen egy posztapokaliptikus, és megannyi más film kellékeiből összerakott világban. A filmről már a nyitóhétvégén lehetett tudni, hogy hatalmas bukás, és a 100 millió dolláros produkciós költségvetésből összesen $62 milliót hozott vissza, és ebben ugyebár nincsenek benne a marketing költségek, amikről nincs pontos szám, de azt rebesgetik, hogy a Universal Studios akár 100 milliót is bukhat a filmen.
Solo: Egy Star Wars-történet
Minden bukás nézőpont kérdése, mert a Star Wars univerzum kedves pilótájának eredettörténete hozott pénzt, a majdnem 300 milliós büdzsé mellett $392 milliót, de itt ugyebár megint nem ismerjük a marketing költségeket – azt viszont tudjuk, hogy ennél sokkal, de sokkal többet reméltek egy ilyen húzókaraktertől. A bűnös ezúttal a rossz publicitás, hiszen hamar kiszivárgott, hogy a címszereplőt alakító Alden Ehrenreich nem elég rutinos, és külön színjátszó órákra járatták a FORGATÁS ALATT, ahogy az is kiderült, hogy rengeteg jelenetet kellett újraforgatni, miután megszabadultak az eredeti rendezőpárostól, Phil Lordtól és Chris Millertől, Ron Howard pedig gyakorlatilag csak kármentést végzett. A végeredmény korántsem lett rossz, de iszonyú sokat jelentett a sok negatív hír.
A diótörő és a négy birodalom
A Disney itt elképesztően elszámolta magát, részben azért, mert azt hitték, hogy a Diótörő sztori egy olyan örök klasszikus, amiről akárhány bőrt le lehet húzni, részben azért, mert újabb élőszereplős filmjüket iszonyat drágán, $120 millióért készítették el. Ennyi semmiképpen sem volt benne egy jól ismert, de kedvencnek azért aligha nevezhető sztoriban, amihez nagyjából két évente érkezik egy újabb zenés, animációs vagy valamilyen más módon feldolgozott verzió. A film így is hozott úgy $166 milliót, pedig a lehető legrosszabbkor lőtték el: Amerikában a Grincs, a Creed II, a Ralph lezúzza a netet voltak a vetélytársai, de a marketing költségek el is vitték a hasznot, úgy ahogy van.
Ami nem öl meg
Lehet, hogy Claire Foy-t mindenki szereti, és az is csak lehet, hogy a skandináv krimit oly sokan szeretik, de csak lehet. Az is lehet, hogy ez nem elég a sikerhez, még akkor sem, ha a hollywoodi színészekkel előadott történetet eredeti helyszínen forgatták le, mint anno a 2011-es amerikai remake-et, A tetovált lányt, de az elmúlt 7-8 évben sokat változott a közízlés, és az új Lisbeth Salander filmet a teljes közöny fogadta. Pedig komoly versenytársak nélkül indult útjára még októberben, és a $43 milliós költségvetés nem tűnt túl kockázatosnak, a film azonban még ennyit sem tudott összehozni, alig 34 millió dollár jött össze, igaz, ehhez sokat tettek hozzá az elmarasztaló kritikák – pedig messze nem volt olyan rossz, mint a hasonló recept alapján készült tavalyi Hóember Michael Fassbenderrel.
Haláli bábjáték
Sokáig úgy tűnt, Melissa McCarthy egyszerűen képtelen hibázni, és a komika minden filmje sikeres, függetlenül attól, miről szól vagy hogy szerették a kritikusok – ami azt illeti, a sokat leszólt női Szellemirtók sem volt anyagi bukás, de az obszcén bábfilmmel nagyon elszámolta magát. Pedig lenne az ilyen tiszteletlen, túlhajtott humorra kereslet, csak a film nem találta meg a közönségét – talán sorozatként működhetett volna. Az élőszereplőket és bábokat elegyítő film összesen 40 millió dollárba került, ami azért jókora túlzás – talán McCarthy gázsija volt túl magas -, és ennyit nem is tudott kitermelni a film, amit az első kritikák után maga a forgalmazó segített elkaszálni, hiszen drasztikusan csökkentették a vetítésszámot, és a külföldi partnerek sem reagáltak jól. Nálunk is megvolt már a bemutató időpontja, de aztán törölték – így a magyar jegybevétel sincs benne az összesen 27 milliós végösszegben.
Gotti
Rossz kritikák esetén sok minden múlik a forgalmazó reakcióin. Van, aki nem törődik velük, és a film vidáman muzsikál, mert úgyis az egyszeri néző számít, de van, aki bepánikol. A John Travolta főszereplésével készült maffiafilm forgalmazója kétségbeesett marketing kampányba kezdett a kritikusok ELLEN, trolloknak nevezve őket, gyakorlatilag könyörögve a potenciális nézőknek, hogy menjenek el a filmre, sőt, még a Gotti Rotten Tomatoes kritikusi összpontszámát is igyekeztek meghekkelni, amitől csak még rosszabbul jöttek ki a sztoriból, és ki tudja, mennyit költöttek rá. A film viszonylag alacsony, 10 millió dolláros költségvetése mindenesetre még félig sem jött vissza, a véres valós, és talán már túl sokszor feldolgozott történet csak $4.3 millióra volt elég.
Ősember - Kicsi az ős, de hős!
A stop motion animáció egyik élharcosa, az Aardman Animation stúdió és az alapító Nick Park régóta nagy kedvencei a műfaj szerelmeseinek, nekünk is, de ez még semmire sem garancia. A Wallace és Gromit, illetve a Shaun a bárány „szülei” ezúttal egy nagy gonddal, drágán elkészített újabb „kézműves” történettel jelentkeztek egy ősemberrel, aki megtanul focizni, és ez pont annyira sikerült izgalmasra, mint ahogy az itt leírva hangzik. Semennyire. Park ezúttal nem tudott se jó sztorit összehozni, se jó karaktereket kitalálni, amit mélyen sajnálunk, mert mi vártuk a filmet – és még a focis poénok sem ültek. Nyilván az sem segített, hogy egy Marvel szuperhőssel, a Fekete Párduccal versenyzett a film a nézőkért, a végeredmény pedig soványka $54 milliós bevétel lett az $50 milliós gyártási költségekre. Ami édeskevés.
Sötét elmék
És egy újabb young adult fantasy, avagy tinifantázia film, amiről a nagy okosok nem csak azt hitték, hogy sok pénzt kereshetnek, de már eleve egy három részes sikerfranchise-ban gondolkodtak, mondván, a tinik bármit megnéznek, ha az megszólítja őket. Hát az X-Men filmeket „megidéző” mese, ahol random fiatalok egy nagy járvány után szintén random szuperképességekkel felszerelve menekülnek a rájuk érthetetlen módon vadászó felnőttek elől – értjük, a felnőtt rossz! – senkit nem szólított meg. A formula már amúgy is elhasználódott, ez a sok szempontból teljesen esetleges darab pedig semmit sem tett hozzá, akármilyen bájos is a főszereplő Amandla Stenberg. Bár széles körben forgalmazták, rengeteg moziban vetítették, a Sötét elmék világszerte $41 milliót hozott, miután az Egyesült Államokban jókora csalódást keltő $5 milliós nyitóhétvégét produkált – 34 millióból készült.
Időcsavar
Íme, egy újabb film, amit azért nem mutattak be nálunk, mert annyira rosszul muzsikált odahaza Amerikában. Ava Duvernay rendkívül látványos és ritka ambiciózus rendezése valahol a Felhőatlasz szintjén lett zavaros és követhetetlen, csak nélkülözi annak művészi értékeit. Helyette kaptunk egy kissé zavaros politikai korrektség gyorstalpalót, hiszen a szereplők zöme színes bőrű nő, sőt, extraszínes bőrű nő, kezdve magával Oprah Winfrey-vel. Aki lehet, hogy jelen esetben inkább negatívum volt, mint hozzáadott érték, ehhez jött egy rendkívül drága és elhúzódó marketing kampány, meg ugye a jókora, 100 millió dolláros gyártási költség, míg a bevétel összesen $132 millió lett, beleértve a nem túl lelkes nemzetközi forgalmazást is, vagyis a Disney ezúttal sem járt túl jól.
Robin Hood
Mások hibájából kell tanulnunk, szól a mondás, ami nem mindenkire igaz. Amikor tavaly az Arthur király – A kard legendája bebizonyította, hogy a közönség nem különösebben vevő a modernizált, túlhájpolt régi mesékre, és $146.2 milliót hozott a $175 milliós büdzséhez képest, lehetett volna tudni, hogy a tervezett Robin Hood filmre is hasonló sors vár. Ehhez képest a készítők ugyanabba sétáltak bele, amikor megcsinálták a nottinghami igazságosztó történetének túlstilizált, modern áthallású, übermenőnek szánt verzióját, amiben aztán semmi menő nem lett. És Taron Edgerton messze nem akkora sztár, hogy minden hiányosságért kárpótoljon minket, a 100 milliós produkciós költségből így alig $73 millió jött vissza, ami ránézésre nem olyan vészesen nagy bukta, de az összköltségvetést nézve a gyártó Lionsgate akár bőven 50 millió dollár felett is bukhatott rajta.