100 éve született törvénytelen gyermekként a kalandos körülmények között felnőtt Franco Zeffirelli, aki saját stílust teremtett gyönyörű irodalmi feldolgozásaival és operafilmjeivel. A 10 legszebbet szedtük listába.
1. A makrancos hölgy (1967)
William Shakespeare örök komédiájának hősnője, Kata (Elizabeth Taylor) kiállhatatlan természetéről híres. Szép is lenne, okos is, de minden kérőt elüldöz magától. Márpedig addig a kedves és szerény húga, Bianca sem mehet férjhez, amíg a nővérének nem sikerül vőlegényt találni. Ekkor jelentkezik Petruchio (Richard Burton), aki elhatározza, hogy kezesbárányt farag az elviselhetetlen hárpiából. Franco Zeffirelli korábban mentora, Luchino Visconti asszisztenseként indult, majd a nagy áttörést ez az 1967-es Shakespeare-adaptáció hozta meg a számára, de a siker elsősorban a való életben is párt alkotó Taylor és Burton érdeme volt, akik saját kapcsolatuk elképesztő dinamikáját és vibrálását hozták a filmbe, és hát az irodalmi alapanyag sem volt rossz.
2. Rómeó és Júlia (1968)
A firenzei szépművészeti egyetemen végzett, építészetet is tanult Zeffirelli ösztönösen vonzódott a színpad világához, a díszletekhez és a teátralitáshoz, nem véletlen, hogy oly gyakran nyúlt Shakespeare műveihez. Ez lett a legsikeresebb feldolgozása, és a kor kritikusai szerint a legjobb is, hála a valóban rendkívül fiatal és rendkívül tehetséges címszereplőknek, az ekkor alig 16 éves Olivia Hussey-nek és Leonard Whitingnek – és a legjobb karaktert, Tybaltot játszó Michael Yorknak. Érdesség, hogy a 70-es éveikben járó Hussey és Whiting tavaly december 30-án pert indítottak, azzal vádolva a gyártó Paramountot, hogy szexuálisan kihasználta őket, és meztelen felvételeket terjesztett fiatalkorú gyerekekről. A per részben egy kaliforniai törvényre támaszkodik, amely ideiglenesen felfüggesztette a gyermekek szexuális zaklatásával kapcsolatos ügyek elévülését.
3. Napfivér, Holdnővér (1972)
Francesco (Graham Faulkner), a gazdag kereskedőcsalád sarja a tizenkettedik századi Itáliában, Assissi városában él. Barátaival együtt léhűtő életmódot folytat., ám a Perugia ellen vívott háborúból egy egészen más ifjú tér vissza. A fogságból megszökött, betegséggel küszködő Francesco megvilágosodik, felfedezi az élet apró örömeit, a madarak énekét. Ennek hatására szakít korábbi életével, és családját elhagyva Istennek szenteli életét. Kolduló szerzetesként, a saját kezével épít templomot. Francescónak és tanainak egyre több követője akad. Szent Ferenc „meséje” talán a legszebb, leghumánusabb a katolicizmus történetében, és persze itt egy túlidealizált verziót kapunk, mint Zeffirellinél általában, de ebben az esetben ez egyáltalán nem baj.
4. A Názáreti Jézus (1977)
Zeffirelli minisorozata, amelyet nagyjátékfilm formátumban is bemutattak, talán a legnépszerűbb feldolgozása Jézus életének. Hű az evangéliumokhoz, tisztességesen adja át azok tanítását , ráadásul fantasztikus szereposztással (Anne Bancroft, Sir Laurence Olivier, James Earl Jones, Claudia Cardinale, Donald Pleasence, Christopher Plummer, Anthony Quinn, Fernando Rey, Ian McShane, Ernest Borgnine, Michael York, Ian Holm, Rod Steiger, Peter Ustinov). A címszereplőt alakító Robert Powell eredetileg Júdást játszotta volna, de a kamerapróbák alatt Zeffirellinek olyan megérzése támadt, hogy a göndör hajú, cinikus színész kiváló Jézus lehetne – elsősorban átható tekintetű kék szeme miatt. A maszkmesterek átalakították a külsejét, és ő lett talán a legismertebb filmes Jézus, ráadásul a forgatás hónapjai alatt a korábban a vallásra és a hitre cseppet sem fogékony színész megtért.
5. A bajnok (1979)
A kaliforniai Berkeley Egyetem 1995-ös vizsgálata szerint ez minden idők legszomorúbb filmje. Főszereplője egy kiégett exbokszoló, a Jon Voight által alakított Billy, aki állandóan úton van kilencéves fiával, T.J.-vel. Egyszer csak feltűnik a színen volt felesége, aki közli vele, hogy vissza akarja szerezni a fiát. Billy viszont ragaszkodik a gyerekéhez, ezért úgy dönt, jó útra tér, és kemény edzésbe kezd, hogy minél sikeresebb sportoló váljon belőle. SPOILER! Az utolsó nagy meccsen ő az esélytelen, mégis nyer, de rögtön utána meghal az öltözőben – keservesen zokogó kisfia szeme láttára (Ricky Schroder minden idők legfiatalabb Golden Globe-nyertese lett).
6. Végtelen szerelem (1981)
Zeffirelli nyilvánvalóan a Rómeó és Júlia hangulatát – és persze sikerét – akarta megidézni Scott Spencer kissé limonádéízű bestsellerének feldolgozásával, de ezúttal modern, kortárs környezetben idézi meg a tragikus szerelmet. Az eredmény nem volt ugyanaz, de a film sokak kedvence lett. Hőse Jade (Brooke Shields), a szabadelvű Butterfield család tinilánya, és a szerelme, David (Martin Hewitt), aki a lány megszállottja lesz, és amikor egy általa okozott baleset után eltiltják őket egymástól, a srác szép lassan kezd bekattanni, és óhatatlanul is tragédiák sorozatát okozza. A film betétdala Diana Ross és Lionel Ritchie duettjével Oscar-jelölt lett, és itt láthattuk Tom Cruise-t először nagyjátékfilmben – nem volt igazán emlékezetes.
7. Traviata (1982)
Violetta (Teresa Stratas) egy luxuskurtizán, aki egy estélyen találkozik Alfredóval (Plácido Domingo) és azonnal egymásba szeretnek. Szakít eddigi életével, és Alfredo oldalán, csendes visszavonultságban él. Alfredo távollétében a fiú apja látogatja meg Violettát, aki a lány múltja miatt félti háza jóhírét, és szakításra bírja a nőt. Ez az operafilm hozta meg Zeffirelli számára a második Oscar-jelölést – az elsőt rendezőként a Rómeó és Júliáért kapta -, de meglepő módon itt díszlettervezőként nominálták. Domingóval egy másik operafilmet is forgattak, az Otellót (1986).
8. Hamlet (1990)
Ma már abszolút bizarrnak hangzik, hogy Mel Gibson Hamletet játszott, de akkoriban komolyan vették a dolgot, hiszen Franco Zeffirelli korábban már két Shakespeare-adaptációban, a Rómeó és Júliában, illetve A makrancos hölgyben is bizonyította, hogy kézre áll neki a halhatatlan bárd munkássága. A szereplőgárda veretes volt, hiszen Gibsonon kívül mindenki drámai színész volt, Glenn Close játszotta Gertrúdot, Alan Bates Claudiust, Helena Bonham Carter volt Ophelia, a zenét Ennio Morricone szerezte, csak hát Gibsonnnak nem állt jól a „Lenni vagy nem lenni”, hiszen az egész addig felépített karrierje teljesen másról szólt.
9. Jane Eyre (1996)
Charlotte Brontë klasszikusát Zeffirelli akkor rendezte, amikor már szenátor volt az olasz parlamentben Silvio Berlusconi jobbközép Forza Italia nevű pártjának színeiben, ami ellentmondásos lépés volt a részéről, hiszen ekkortájt coming outolt, Berlusconiék pedig hírhedten homofób álláspontot képviseltek. A film szereposztása körül is botrányok voltak, az egyik szerepre ugyanis a nagyhatalmú Harvey Weinstein egy pártfogoltját, a szupermodell Elle Macphersont nyomta be, ami nagyon komoly súrlódásokhoz vezetett, William Hurt például a forgatás alatt nem állt szóba a rendezővel, annyira haragudott rá, amiért beadta a derekát. Ehhez képest a Jane Eyre kritikai siker lett, ami a nagyszerű szereplőgárdának is volt köszönhető, hiszen olyan színésznők tűnnek fel benne, mint Anna Paquin, Geraldine Chaplin vagy Maria Schneider.
10. Tea Mussolinivel (1999)
Franco Zeffirellinek kalandos élete volt, a világháború alatt például felcsapott partizánnak, és önéletrajzi ihletésű filmjében Luca (Baird Wallace) sorsát követhetjük keresztül. Miután édesanyja elhunyt, gazdag édesapja a Firenzében élő angol kolónia egyik hölgytagjára bízza vadházasságból született fiát. Mary (Joan Plowright) szeretettel neveli Lucát, aki részt vesz a zárt, sznob társaság mindennapjaiban, a második világháború előestéjén. Hamis illúziókba ringatják magukat az angolok, akik Mussolini szavát készpénznek veszik. A társaság tagjává válik Elsa (Cher), az amerikai műgyűjtő is. A háború elején internálják az angolokat, Amerika hadba lépésekor pedig az amerikaiakat is. Elsa rájön, hogy jelenlegi férje besúgó, aki ráadásul ki akarja forgatni teljes vagyonából. A kis közösségnek össze kell fognia a nehéz helyzetben: a tét mindannyiuk életben maradása.