Menekülés a győzelembe (1981)

Andy Vajna egyik első hollywoodi munkája amolyan presztízskérdés volt, hiszen a filmet nem csak Magyarországon forgatták, és a már enyhülő politikai légkörben ő is visszatérhetett dolgozni, másrészt Fábri Zoltán Két félidő a pokolban című nagyszerű drámájának nem hivatalos remake-jéről van szó. A történetben a magyar munkaszolgálatosokat viszonylag jó körülmények között élő szövetséges hadifoglyokra cserélték, de a lényeg megmaradt, német fogvatartóikkal kell megmérkőzniük. És mivel amerikai filmről van szó, a végkicsengés pozitív, a rabok a meccset a szökésükre használják fel, de a náciknak is jól bemutatnak. Ez volt Vajna első filmje  Sylvester Stallonéval, aki ripityára törte magát a nagy vetődésekkel az MTK stadion füvén, pedig az angol válogatott kapusa, Gordon Banks edzette, csak hát Sly eleinte nem fogadta meg a tanácsait.

Rambo (1982)

Az első film, a széria többi darabjához képest teljesen más hangvételű Rambo (1982) regényadaptáció, David Morrell 1972-es regénye, a First Blood alapján készült – ez volt egyébként a film eredeti címe is. Természetesen számos különbség van a regény és a film között, és furcsa módon az előbbi a sokkal véresebb, szinte mindenki meghal benne, beleértve Rambót is, akivel végül Trautman ezredes végez, aki ott nem a barátja, csak a felettese. A film volt Andy Vajna első nagy dobása Amerikában: a részben Sylvester Stallone által írt forgatókönyv ugyanis évek óta hányódott különböző producerek asztalán, Ted Kotcheff rendező pedig már öt éve nem kapott rá pénzt, amikor Vajna és társa, a félig libanoni, félig olasz Mario Kassar beszálltak a filmbe, és kivásárolták annak jogait a Warnertől. A 14 millió dollárból készült Rambo végül 125 milliót hozott, és Vajnáék cége a Carolco Pictures tényezővé vált Hollywoodban.

Angyalszív (1987)

Alan Parker éjsötét, helyenként hátborzongatóan véres meséjét tartotta Vajna a legjobb filmnek, amin dolgozott, és nem véletlenül. Parker maga kereste fel Vajnát és Kassart, miután egyetlen nagy stúdió sem merte bevállalni a William Hjortsberg 1978-ban megjelent regényéből készült forgatókönyvet egy magándetektívről, aki a louisianai lápvidéken nyomoz egy egyre sötétebbé és szövevényesebbé váló ügyben egy eltűnt énekes után. Vajnáék láttak fantáziát a történetben, és 18 millió dollárt toltak bele, bízva az akkor rendkívül népszerű Mickey Rourke és Robert De Niro „csáberejében”. A számításuk első lépésben nem jött be, a film éppen csak visszahozta a befektetést, ugyanakkor hamar hivatkozási pont és kultuszdarab lett belőle – amiben nagy része volt De Niro híres tojáshámozó magánszámának, ami egy az egyben rögtönzés volt a színész részéről.

Terminátor 2. - Az ítélet napja (1991)

A jól ismert történet szerint aTerminator filmes jogai egy Hemdale nevű cégnél voltak, amely nem akart kimaradni James Cameron hamar kultikussá vált sci-fijének folytatásából, viszont pénze sem volt rá, hogy beszálljon a jókora költségvetéssel, újszerű számítógépes trükkökkel készülő második részbe. Arnold Schwarzenegger ekkor megkereste Vajna üzlettársát, Mario Kassart, hogy produkciós cégükkel, a Carolcóval vásárolják ki a jogtulajdonosokat, és csinálják meg Az ítélet napját – amiben ő már egy jó, átprogramozott gép lehet, az emberiség megmentője. Nem volt kérdés, hogyan döntenek Vajnáék: a filmtörténet egyik legjobb folytatásaként emlegetett második rész rekordbevételeket hozott, ami évekre megalapozta a Carolco sikeres működését.

Total Recall - Az emlékmás (1990)

Philip K. Dick novellájának első filmadaptációja (a második 2012-ben készült), amely a nem is olyan távoli jövőben, 2084-ban játszódik, ahol képesek kitörölni, összekuszálni az emlékeket. Ez történik Douglas Quaillel is, akit azonban éjszakánként furcsa álmok gyötörnek, és amikor utánajár a mikéntnek, nagyot csodálkozik. A főszereplője az eredeti forgatókönyv szerint egy aktakukac volt, csak Arnold Schwarzenegger javaslatára faragtak belőle izmos építőmunkást. A színész, aki ekkoriban a produceri szerepkörrel is kacérkodott, nagyon el akarta játszani a szerepet, úgy érezte, hogy még drámaibb a váltás, ha egy fizikailag erős ember válik tehetetlenné, mikor elveszíti a kontrollt a saját élete felett. A film eredeti producere viszont semmi áron nem akarta Schwarzeneggert a film közelébe engedni, csakhogy aztán csődbe ment a cége, így el kellett adnia a jogokat. Itt lépett a képbe Vajna és a Carolco Pictures, akikkel előző filmjét is csinálta.

Elemi ösztön (1992)

A Carolco és Vajna Paul Verhoeven következő filmjével is jókora kockázatot vállalt: rekordnak számító 3 millió dollárt fizettek ugyanis Joe Eszterhas forgatókönyvéért – Eszterhasnak életbevágó volt, hogy ő legyen Hollywood legjobban fizetett írója -, ami iszonyatosan sok volt, de ez azonnal sok sajtót generált a készülő erotikus thrillerhez. A dolog persze bejött, Sharon Stone és Michael Douglas párosa, akkoriban botrányosnak számító – mai szemmel talán kissé idejétmúlt - ágyjeleneteik taroltak: csak 1992-ben több mint 350 millió dollárt hozott a film, és abban még a VHS és más jogok benne sem voltak. Érdekesség, hogy a híres villantós jelentet nem is Eszterhas írta, hanem Verhoeven találta ki – még diákként egy lány így akarta zavarba hozni.

Tombstone - A halott város (1993)

A kilencvenes évek elejére a Carolcónak nagyon bejött az élet, ezért vezetői jócskán túlvállalták magukat: rengeteg projektet futtattak párhuzamosan, és a minőséget lassan felülírta a mennyiség, miközben gyakran adódtak finanszírozási problémáik. Vajna ekkor döntött úgy, hogy önállósul, évente csak néhány filmet készít, de azokkal biztosra megy. Elsőként leszerződött a Disney-vel tervezett filmjei forgalmazásáról, majd belevágott egy westernbe – amivel pont melléfogott. Merthogy ugyanabban az évben Costner is megcsinálta a maga Wyatt Earpjét, márpedig ő akkor irtózatosan nagy sztár volt. Bár a Tombstone-t mutatták be előbb, és tisztességes bevételt is hozott, némileg így is elsikkadt a másik film mellett. Az évek során persze kiderült, hogy ez a jobbik film, ezt szokás felemlegetni, erre szokás hivatkozni, elsősorban Kurt Russell és Val Kilmer elképesztő alakítása miatt.

Die Hard 3. – Az élet mindig drága (1995)

A történet eredeti címe "Simon Says" (Simon mondja) volt, és Joel Silver producer eredetileg a Halálos fegyver széria negyedik részének szánta. Csakhogy a Die Hardot gyártó 20th Century Fox nem engedte, hogy eladják Silvernek a forgatókönyvet – így lett belőle sokak szerint a legjobb Die Hard film. Amiben a fekete nyomozóból egy, az eseményekbe véletlenül keveredő civil lesz nagyszerű névvel – ő Zeus, és baromi jó párost alkot John McLane-nel. Ahogy Samuel L. Jackson is remek partnere volt Bruce Willisnek, és a dolog pont attól működött, hogy csak az egyikük profi. És azért is működött, mert Jeremy Irons nagyszerű gonosz volt. Vajna, aki nagyrészt véletlenül került a produceri székbe, főleg a külföldi forgalmazási jogokkal keresett pénzt, és ekkor már Magyarországon is az ő cége, az azóta is működő InterCom mutatta be a filmet.

Evita (1996)

Vajna és Alan Parker az Angyalszív forgatásán összebarátkoztak, és a producer felajánlotta a rendezőnek, hogy egyszer Magyarországon dolgozzon, és az alkalom akkor jött el, amikor Budapest játszotta Buenos Airest a legendás argentin first ladyről, Eva Peronról szóló életrajzi filmben. A projekt különböző fázisaiban a legkülönfélébb nevek merültek fel a főszerepekre. Evitát többek közt Cher, Jennifer Lopez, Mariah Carey, Gloria Estefan, Barbra Streisand, Bette Midler, Meryl Streep és Olivia Newton-John is játszhatta volna. A legkomolyabb esélyes Madonna előtt Michelle Pfeiffer volt, aki akkor került képbe, amikor még úgy volt, hogy nem Alan Parker, hanem Oliver Stone rendezi a filmet – a színésznő pár hónapig még énekleckéket is vett. Madonna egyébként a filmben nem kevesebb mint 85 alkalommal öltözött át - ezenkívül összesen 39 kalapot, 45 pár cipőt és 56 pár fülbevalót viselt Evitaként, ezzel új Guinness-rekordot állítva be.

A 13. harcos (1999)

Papíron a vikingek közé keveredő arab utazóról (Antonio Banderas) szóló A 13. harcos tökéletes film lehetett volna a nyári blockbusterszezon lezárásaként, mégis világszerte mindössze 61 millió dollárt hozott a maga 90 milliós büdzséjével, és ezzel a produkció jókora veszteséget szenvedett el – mert ugye még ott voltak a marketingköltségek is. Ez állítólag Andy Vajnát is kiütötte a hollywoodi producerek elitjéből. Az előzményeket ismerve ez nem is olyan meglepő: a tesztvetítéseken szerény értékeléseket kapott a film, így a stúdió gyorsan megvált John McTiernan rendezőtől, és a helyébe a film alapjául szolgáló regény szerzőjét, Michael Crichtont szerződtették, aki akkor már 10 éve nem csinált filmet, és ugyebár nem is ez a szakmája. Csakhogy az évek során a film, amely segített újra népszerűvé tenni a vikingeposzokat, megtalálta a maga közönségét, ma már hatalmas kedvencnek számít.

Borítókép: Andy Vajna és Arnold Schwarzenegger - Fotó: Kevin Winter/Getty Images