Vietnám még mindig izgatja az amerikaiakat. A hangsúly a traumáról egyre inkább az egzotikum felé tolódik: már a romantikát is elbírja a helyszín. Bár ezen a területen a kétségtelen áttörést a Jó reggelt, Vietnám! hozta, melyben a szerelmi és a háborús-kritikai szál azonos fontossággal szerepelt.
A Csendes amerikai is valami hasonlóval próbálkozik, bár csekélyebb eredménnyel. Nem sikerült egyensúlyba hozni a közeg és a magántörténések ábrázolását. Saigon és a zajló polgárháború inkább csak kulissza, egy alkalmas háttér, de önmagában nem érdekli a film készítőit. Valószínűleg egy olyan helyet kerestek, mely azért hallomásból ismerős lehet a nézőnek, de túl sok tudással nem bírhat róla.
Graham Greene regénye, melyből a film készült, édes-bús szerelmi háromszög-dráma, fegyverropogás közepette. A vágy tárgya természetesen egy igézően szépséges, védtelen vietnámi lány (Do Thi Hai Yen), aki inkább elszenvedője az eseményeknek. Sorsának alakításába kevés a beleszólása. A küzdő felek: az elegáns, enyhén idősödő brit újságíró (Michel Caine) és a fiatal amerikai kutatóorvos (Brendon Fraser). Utóbbi persze nem ilyen egyszerű képlet. A vad romantikus történetek törvényszerűségei alapján az álomlovagról kell kiderülnie a legnagyobb disznóságoknak. Itt is így történik, hiszen Greene profi a szakmájában, tudja, mi kell a népnek és a női szíveknek. A szimpatikus amerikai álcázott CIA-ügynök, aki az Észak-Vietnámot uraló kommunistákat befeketítő szabotázsakciókban utazik. Mondhatni egy aljas gazember.
A film témája lehetne akár az amerikaiak pusztító Vietnám-politikája is. Tanulságos téma. A mai napig nem teljesen tisztázott az amerikai hadsereg "belesodródás" a vietnámi háborúba. A film végén az alkotók finoman utalnak is a következményekre, az 1952 utáni eseményekre. Ez azonban nagyon kevés, ha maga a film nem szól erről elég erőteljesen.
Az elkényelmesedett újságíró fokozatosan ébred rá, mi zajlik a közvetlen környezetében. Nyomoz, összerak, elvesz, kombinál és rájön a fiatalember titkára. Másrészt az időközben elorozott kedvest is csak úgy hódíthatja vissza, ha bebizonyítja a partiképes amerikai kétszínűségét. A vége már kész krimi: ügyes merénylet a nyílt utcán. Az eredmény: vietnámi lány vissza a brit úriemberhez.
A csendes amerikai is az eltékozolt lehetőségek filmje, mint annyi másik. Alkalmas színészek, alkalmatlan, félig megírt szerepekben és egy összefércelt, érzelgős történetecskében. Hiányzik a minimális invenció és az apropó, amiért éppen ezt a filmet kellett leforgatni és nem egy másikat. Rendben, a kérdés álságos: ha erre ad pénzt a stúdió, akkor ezt kell leforgatni. Értem én és mégsem akarom érteni.
Különösen bosszantó, hogy történelmi film címén ismét giccsel traktálják a nézőt. A valódi történések margóra szorulnak. Előtérben a női könnyek és a zsebkendő-gyártók...
Mindenesetre reméljük a legjobbakat!
