Egy gyógyíthatatlan betegről szóló film esetében általában számíthatunk a tagadás, az elfogadás, a halállal való megbékélés, valamint az élet jelentőségét kihangsúlyozó témákra. Arra nem, hogy belenyugvás helyett az említett beteg illegális gyógyszercsempészet révén akar meggazdagodni sorstársaiból. Pedig erről szól a Mielőtt meghaltam, közben mégis sokkal többről: egy sablonoktól mentes fejlődéstörténet, olyan lebilincselően prezentálva, hogy a hatása alól nehéz szabadulni.
Jean-Marc Vallée (C.R.A.Z.Y) filmje Ron Woodrof életét dolgozza fel a nyolcvanas évek derekáról, amikor az AIDS még csak homályosan élt az emberek tudatában. A karrierje reneszánszát élő McConaughey karaktere igazi antihős, a tipikus „white trash”: egy rodeózó, iskolázatlan, homofób villanyszerelő, aki vígan elvan a saját kis világában (sztriptízbár, haverok, buli, sör), amíg egy baleset után az orvosok fel nem állítják azt a bizonyos diagnózist. Elsőre harminc napot jósolnak neki, Ron pedig kétségbeesetten kutatni kezd a gyógymód után. Néhány görbekanyart követően egy mexikói kezelés után lesz jobban, olyan gyógyszerektől, amelyeket az Államokban betiltottak. Ron busás profit reményében csempésznek áll, a vevőkör kialakításában pedig meglepő módon a transzszexuális Rayon (Jared Leto) segít neki.
A két férfi szereplőt az elmúlt hónapokban szinte az összes lehetséges filmes szakmai díjjal kitüntették, ami vasárnap este az Oscar szobrokban csúcsosodott ki. Nem is véletlenül. Általában nem értek egyet azzal, ha egy színészt olyan szerep miatt emelnek ki, amiért drasztikuson fogyott vagy hízott. Sokszor elvész maga a színészi játék a test átformálás mögött. Mintha az Akadémia inkább a hatásos fogyókúrát díjazná olyan alakítások helyett, amelyek kevésbé látványosak ugyan, de nem kevésbé kitűnőek. A Mielőtt meghaltam esetében viszont teljes mértékben egyetértek a díjazással − a félreértések elkerülése végett nem csak a színészi alakítások működnek a filmben. A forgatókönyv nagyon finoman bánik Ron fejlődésével, érésével. Nincsenek nagyjelenetek, giccses szituációk, látványos összeborulások, életbölcsességek stb. McConaughey pedig a fizikai átalakuláson túl valami olyan energiát visz a szerepbe, amitől az alapvetően visszataszító és profithajhász Ron képes szimpatikussá válni a néző szemében. Jared Letóra már nehezebb szavakat találni: az ő karakterének fájdalma, harca olyan erővel süt át vásznon, hogy nem terelheti el róla a figyelmet sem a smink, sem a pasztellszínű ruhák.
Furcsa deja vu fogott el a film alatt. McConaughay és Garner előző közös filmje, az Excsajok szelleme című limonádé ugrott be, aminek talán annyi erényt adhatunk, hogy a címszerepet játszó Emma Stone-t bemutatta a világnak. Az internet legnagyobb közhelye ez mostanában, de akkor is hihetetlen, hogy a néhány évvel korábban még komolyan vehetetlen ficsúrként ömlengő McConoughay-ből érett színész lett, merész szerepválasztásokkal. Garner ugyanakkor sajnos még mindig ott tart, hogy asszisztáljon kollégáinak, még ha egy értékesebb alkotásban teszi is azt. Bár tény, hogy bárkinek nehéz lett volna hasonlóan kiemelkedőt alakítani két ilyen kolléga mellett.
Lesújtó dráma a Mielőtt meghaltam, ugyanakkor meglepően vicces is. A humor nem csak a karakterek, de a néző kálváriáját is oldja, befogadhatóbbá teszi a filmet. Hiszen alapvetően egy buta és bunkó ember élni akarását meséli el, aki ugyan egy idő után kevésbé lesz önző, de alapvetően megmarad önmagának. Ron és Rayon üzleti kapcsolata anélkül lesz barátság, hogy ezt bármikor kimondanák, vagy akár csak lelkizni ülne le a két karakter. Ugyanígy romantikus szál sincs hiteltelenül beleerőltetve, hiába kerülgeti Ron Garner doktornőjét. Az ehhez hasonló, klisékkel szembe menő történetével lesz kiemelkedő, ugyanakkor zavarba ejtő filmélmény a Mielőtt meghaltam. Kihagyni nem bűn − inkább személyes veszteség.
