[img id=480504 instance=1 align=left img]Mi volt az a momentum Avilai Szent Teréz életében, ami arra ösztökélte, hogy őt válassza legújabb könyve központi alakjának?

Egyszer véletlenül belehallgattam egy rádió egyházi félórájába, ahol éppen Terézt méltatták, én pedig azokban a napokban olvastam Steve Jobs életrajzát, és hirtelen gyanús lett nekem, hogy a két személyiségnek számos hasonló vonása van. Mindketten lehetetlennek tűnő feladatokba kezdtek és könyörtelenül megoldották azokat. Mindkettő magányos volt mégis képesek voltak a vízióikkal másokat elragadtatni és felhasználni a feladatokhoz. 

Először arra gondoltam, hogy együtt kéne a két életet bemutatni, de amikor jobban utánaolvastam, rájöttem, hogy Teréz volt a tökéletesebb. A tizenhatodik századi Spanyolországban zsidó nőnek születni nagyon szerencsétlen dolog volt, ha szegény, akkor a nyomor, ha gazdag, akkor is társadalmi izoláció, ha tevékeny, esetleg máglya lehetett a sorsa. Teréz teljesen egyedül úrrá lett a fátumon, és mindent megvalósított az életében, amit elhatározott. Fantasztikus nő volt, szabad, tevékeny elme.

Nem éppen hagyományos módon meséli el a szent történetét, hiszen az egyrészt Teréz őszinte, megkapó, bájos stílusában kel életre, másrészt maga a könyv is kommentálja az eseményeket. Honnan jött az ötlet erre a különös kettős narrációra? Mi a könyv szerepe a történetben?

Manapság az olvasók kevéssé szeretik a vastag könyveket, hagyományos technikával sok oldalt emésztett volna fel azoknak a szükséges történelmi, társadalmi ismereteknek a leírása, ami Teréz tevékenységének megértéséhez szükséges. A narrátor „könyv” ezt a problémát oldja meg, egyben lehetővé teszi, hogy az író néha „kiszóljon” a mai olvasónak, ugyanakkor nem szakítja meg, nem zavarja Teréz belső monológjait.

Etológusként nyilván nagyon alaposan és kimerítő forráskutatással készül egy könyv megírására. Egy szépirodalmi könyv esetében is ilyen alapossággal dolgozik?

Hogyan lehetne másként? Már az egyetemi előadásaim alapján hozzászoktam ahhoz, hogy legalább ötször-tízszer annyit kell tudnom, mint amennyiről beszélek. Ez ad biztonságot. Terézről sokféle írás szól, különösen azóta, hogy az egyház és az inkvizíció bizalmas iratai, ha nem is könnyen, de hozzáférhetők. Spanyol és amerikai történészek alaposan körbejárták Teréz ügyeit, és hitbéli elkötelezettségét nem megkérdőjelezve sok mindent másképpen látunk, mint a „szabvány” szentet bemutató hagyományos egyházi írásokban.

Jóval Teréz könyve elkészülte után került a kezembe Falcones spanyol író Fátima keze című, világsikerű kötete, amely ugyanezt a kort mutatja be az elnyomott muszlimok oldaláról. Elolvasása megnyugtatott, hogy jól értelmeztem a kort.

Volt olyan információ vagy újdonság a korszakról vagy Szent Terézről, ami a háttérkutatások során felmerült, és ami igazán meglepte a könyv írása közben?

Ha az ember a nyolcvanhoz közelít, már alig lepődik meg valamin, de azért az elképesztett, hogy a hiedelmek dolgában mennyire nem változik a világ. Ha az ember megérti az adott kor szociális nyelvezetét, teljesen otthon érzi magát. Inkvizíció, fasizmus, ÁVH – teljesen azonos módon működtek. A besúgói rendszer, a propagandagépezet, a fizikai erőszak alkalmazása, az elnyomók cinizmusa láthatóan nem kultúrafüggő. Mint humánetológus teljesen otthon éreztem magam…

[img id=486989 instance=1 align=left img]Voltak-e Teréz életében olyan hiányos foltok, amiket ki kellett töltenie a saját elképzelései és persze a Terézről kialakított képe alapján?

Természetesen ez volt az élvezet az írás közben. Adottak a történelmi tények, adott néhány jól alátámasztott sejtés, valamint Teréz saját munkái, amelyeket az Inkvizíció rendelésére írt és amelyeket a mai spanyol történészek kommunikációs mesterműveknek tekintenek, a kettős beszéd különösen furfangos példáinak. Az igazán izgalmas az, hogy hosszú élete során minderről mit s hogyan gondolhatott Ő. Miként gondolta végig harcát a hatalommal, az elnyomó férfitársadalommal és az elfogult, konzervatív teológiával? Olyan ez, mint egy kirakós játék. Sok ismert tény van, és ezeket értelmes mintázatokba kell rendezni. Ki kell találni egy lehetséges rendezőelvet, Teréz lelki fejlődését. Ezt kíséreltem meg elkészíteni. Nem állítom, hogy ez az egyetlen lehetséges változat.

A cím és a könyv hátára kiválasztott idézet is nagy hangsúlyt fektet a szaglásra, az illatokra, ami nagyonis „földhözragadt” dolog a könyv „éteri” témájához képest. Ez az érdeklődés Szent Terézben is megvolt, vagy Ön döntött úgy szerzőként, hogy különös figyelmet szentel ennek?

Megint a először tények. Terézt többször megrótták a rendtársai, hogy mosakszik, illatszereket használ. Abban az időben ez ritka jelenség volt. Amikor a halála után egy évvel felnyitották koporsóját, abból rózsaillatot éreztek kiáradni. Ez lehetett akár valódi illat, akár annak emléke, hogy Teréz életében is mindig illatos volt.

Ha végigtekintünk a könyvei listáján, jól látszik, hogy párhuzamosan építi etológusi és szépírói életművét, bár szépirodalmat csak később kezdett el publikálni. Mi volt az a pont, ahol a tudományos munka nem volt elég, és úgy érezte, hogy a fikció felé kell fordulnia?

Nagyon korán kezdtem írni, az első írásom egy Magyarországon még újnak számító akváriumi halfaj sikeres tenyésztéséről szólt, még középiskolás koromban, aztán az egyetem után biokémikus kutatóként sok népszerűsítő cikket írtam. A tudomány egész embert kíván, gondolni se tudtam másfajta írásra. 

A szépirodalom A kentaur természetrajza (Helikon, 2000) című könyvemmel kezdődött, amihez Makovecz Benjamin barátom rajzolt remek képeket. Amikor pár év múlva abbahagytam a tudományos munkát, akkor kezdtem szépírással intenzíven foglalkozni és nem érzem ezt nagy fordulatnak, inkább új kihívásnak. A tökéletesség illata a a kilencedik szépirodalmi kötetem, ha egy közéleti, apró írásokat tartalmazó könyvet nem számítok ide.