Mekkora mázli! Mi lenne velünk nélküle? Ismét itt van köztünk, lobog utána piros kaftánja - vagy mije... - és elszántan repül célja felé.
Ő tehát minden férfiak leghülyébben-öltözőbbike és a környezetét legirracionálisabban behülyítő szuperférfi (mert ugye nem gondoljuk komolyan, hogy egy szemüveg és egy öltöny elegendő ahhoz, hogy Clark Kent, alias Superman számára tökéletes álcát biztosítson ellenfeleivel szemben.) Mindegy, kit érdekel! Mégis működik a mese és az állítás már magában foglalja az okot: mert meseként működik. Mert meseként fogadjuk be. A mese, ha jó, ha igazi, akkor mitikus alaptörténet. Amiből nincs sokféle.
Supermant a hetvenes-nyolcvanas években Christopher Reeve által életre keltett filmek után mára nem elfelejtettük, hanem megszoktuk, több évtizedes tömegkulturális történelemmel a háta mögött vicceink, kitűzőink, hűtőmágneseink sztárja. Most pedig visszatért és biztos vagyok benne, hogy nem véletlenül a kétezres éveket választotta. Ellenfele szimbolikus tettre készül: a kopasz Kevin Spacey alias Lex Luthor az egész világot el akarja pusztítani - benne természetesen Supermannel -, hogy uralomra törhessen egy vadonatúj - és meglehetősen ocsmány kinézetű, ám tagadhatatlanul gigantikus földgolyón. Hogy Spacey terve valóra válik-e, nem árulhatom el, de akik otthon vannak a klasszikus hollywoodi narráció hősfilmes dramaturgiai szabványvilágában, azok Superman 2006-os történetének kapcsán sem fognak zsákutcába szaladni.
A történet járulékos, ám nem mellékes tényezője Lois Lane, Clark réges-régi szerelme, aki az örök dilemmával találja szemben magát: feladja-e biztos életét az álomférfiért, vagy epekedjen utána örökre. Lois ugyanis időközben megállapodott egy megbízható férfiú oldalán - szintén kolléga, azért Lois nem ment messzebbre a szerkesztőségnél, hogy Superman eltűnése után támaszra leljen, jegyezhetnénk meg rosszmájúan. De nem jegyezzük, mert Superman vessen magára, ha eltűnt, ráadásul hat évre... Hősünk ennek megfelelően többnyire valódi, összeszorított fogú hősként röpködi végig az opuszt szomorú szemekkel és nemkülönben fátyolos szerelme tekintete is... Minden adott hát ahhoz - még a digitális technológia is - , hogy idén valódi megaprodukció varázsolja el a nézőket.
Az alapanyag és a feltételek erős színészi játékot, káprázatos trükköket és akciójeleneteket, felfokozott nézői izgalmi szintet és a mellékszálon gyönyörű melodrámát sugallnak. És megkönnyebbüléssel, de leginkább nagy lelkesedéssel tudathatom: igen, így is lett. Bryan Singer és csapata remekel az ígéretek pontról pontra betartásában.
