A film alapján a nőgyógyászok élete csupa szépség, esztétikum és báj, hiszen Dr. T. rendelőjében nem fordulnak meg elhízott,klimaxos családanyák, terhes tinédzserek vagy ronda nők még rondább nemi betegségekkel; a filmbéli váróban mindenki úgy fest, mintha csak a kifutóról ugrott volna be egy gyors küretre. Főhősünk élete tehát maga a földi paradicsom: csodaszép nők veszik körül, ráadásul gazdag és sikeres. Egy napon azonban felesége meztelenül mártózik meg a helyi bevásárlóközpont szökőkútjában, s ezzel tragikus események - a film végén valódi és érzelmi viharban tetőző -egész sorozatát indítja el. Leszbikus szerelem, kudarcba fulladt esküvő, kétségbeesett menekülés követik egymást egyre szédítőbb iramban, mígnem először csak csendesen, majd egyre hevesebben hullani kezd a texasi eső...
Robert Altman tablót próbál festeni a dallasi republikánus elit mindennapjairól, és szeretné megmutatni a férfi-nő viszony mélységeit is, de a Ewing család életét elénk táró szappanoperánál iskidolgozatlanabb és irreálisabb cselekmény, illetve a vázlatos, motiváció nélküli karakterek folytán a vállalkozás kudarcra van ítélve.
A film vizuális világa, sőt történetszövése is teátrális, ami egyszerre szül szép képeket és idegesítően bárgyú cselekményt. Az utolsó tíz perc eseményei csak szimbolikusan kapcsolódnak a film egészéhez, és a történet csattanója is inkább egy rossz poén, mint a mondanivalót magába sűrítő lezárás. A szülési jelenet ugyan elmélyítette biológiai, anatómiai ismereteimet, de ettől a mű nem vált számomra filmművészeti eseménnyé. A női szereplők látványa kárpótolt viszont mindenért, hiszen Liv Tyler vagy a változatosság kedvéért ebben a filmben is bőrig ázó Helen Hunt szépsége magával ragadó. Egy biztos: gyermekkorom Playboy magazinjaiban összesen nem láttam annyi gyönyörű nőt, mint ennek a filmnek bármelyik percében.
