218.976 eurót. Szomorú? Igen! Felháborító? Igen! Elkeserítő? Igen! Igaz? Nem (kéne annak lennie)! Paolo Virzí filmje, az Esélylesők azért ennyire erős, mert kegyetlen pontossággal mutatja be azt a világot, ahol a gazdagoknak mindenük megvan, és még sincs semmijük. Ahol a pénz uralta mindennapokban elmagányosodnak az emberek, elélnek egymás mellett, ahol befektetésekkel lehet a felsőbb körökbe jutni, és ahol az emberi életet euróban mérik.
Nem először és biztos nem utoljára láthatunk egy történetet különböző szereplők szemszögéből is, az Esélylesőknek azonban nagyon jót tesz, hogy a narratív megoldás révén több karaktert is alaposabban meg tudunk ismerni, és átfogóbb képet kaphatunk a filmbeli eseményekről. Mi több, a fejezetekre tagoltság nem evidens az elsőként egy apát bemutató részben, így ez kellemes meglepetés és ráadás izgalom az amúgy is érdekes, és eleinte kifejezetten humoros hangvételűre vett műben. A keretes szerkezet pedig – melyben a szálak még „együtt mozognak” – erőteljesebb kontrasztot ad az individuális mini sztoriknak.
A történet kezdetén egy estről hazafele tartó bicikliző pincér balesetet szenved: cserbenhagyásos gázolás. Mi látjuk az autót, de a vezetőt nem. Később erre épül a film váza, melyet majd az emberi kapcsolatok (hiánya) tölt ki. Két család áll a középpontban, egzisztenciálisan mérföldekre egymástól, akiket gyermekeik kapcsolata köt össze. A jól menő, de korántsem kiemelkedően gazdag édesapa lánya révén próbál a felsőbb körökbe jutni. Ekkor még megmosolyogjuk az ötletes jelenetek többségét, bár már érezzük, hogy inkább szánni való a figura kicsinyessége és feltörekvési vágya. Idővel pedig már szomorú, hogyan válik a pénz és az ismeretség mámorában egy elvarázsolt, olykor már-már zavart emberré, akinek a valódi értékek (család, otthon, rendes állás) már nem számítanak.
Aztán egy ugrással újra a kezdő jelenetnél járunk, amikor az apa megismeri lánya párjának gazdag családját, ekkor azonban már a másik oldalon élő édesanya a főszereplőnk. Kétségkívül az ő története a legemberibb, a legelkeserítőbb olyan értelemben, hogy ez a valóság. Egy intelligens nő, akinek valaha tervei és álmai voltak, aki megpróbál jó anya és feleség lenni, elveszik a gazdagok világában. Ahol a külcsín a minden, a jó hírnév a legfontosabb, a napi program a masszás, a vásárlás vagy egy tökéletes parti. Ahol a problémákról nem lehet/szabad beszélni, és ahol az ember egy afférba menekül, csak hogy végre valaki lássa: ő is lélegző, érző lény.
Az utolsó szemszögváltás visz el a vázat adó történetszálhoz, miszerint ki is vezette azon a bizonyos éjszakán az autót, amely a pincér későbbi halálát okozta. Bár megindító egy fiatal lány érzelmi hullámvölgyein átutazni, kifogásolható döntéseit figyelve, mégis talán ez a részlet kapcsolódik legkevésbé a film társadalmi mondanivalójához, holott ezt akarja a leginkább annak eladni. Egy tinédzserszerelem ez, alkohol és drog belekeveredésével, amelyben az ember még naiv annyira, hogy bármit megtegyen a másikért. Az emberi elidegenedésre jó példa, hogy a tehetetlen lány nem tud az addigra már a világot kevésbé felfogó apjához fordulni, azonban „a gazdagok mindent megtehetnek” hipotézis itt logikailag nem állja meg a helyét. Ennyi baj legyen, ez a film értékéből vajmi keveset von le.
A film dinamikája kellemesen precízen von bele egy világba, mely sokunktól igen távol áll. Egyre jobban azonosulunk a bemutatott szereplőkkel, egyre jobban átérezzük, min is mennek keresztül. Ehhez pedig különlegesen sokat tesz hozzá az operatőri munka. Csodálatos képek, és lüktető felvételek segítik a belevonódást a filmbe, főleg egy-egy veszekedés jelenetében. Szinte a vásznon történő eseménybe csöppenünk, és legszívesebben mi is sírnánk vagy ordítanánk a világ igazságtalanságain.
Tragédia ez három felvonásban olasz módra. A gyönyörű külső és belső környezet, a kifogástalan színészi játék, a felsőbb világ mámoros csillogását tökéletesen visszaadó hangulat miatt lesz az Esélylesők megrázóan hiteles példája az emberiség elpénzesedésének. A hatalmas medencék, a sokhektáros birtokok és a heti teniszmeccsek mögött hús-vér emberek lakoznak, akik ugyanúgy érzik a magány fájdalmát, és vágynak a mindennapi örömökre valahol a felszín alatt. A felszín felett azonban marad a képmutatás, az érzelem és értelem megvásárlása, és az egyedül való együttélés. A vetítést követő beszélgetés kapcsán elhangzott egy kérdés, hogy miért nem mutatták be az elgázolt pincér történetét, hiszen lényegében ő alkotta a történet magját. Hát kérem szépen, éppen erről van szó.
