Almodóvar ismerős fogással jön: a titkot helyezi a cselekmény középpontjába. Úgy kezd, hogy megérkezik egy idegen... A főhős Harry Caine vak író és forgatókönyvíró, azelőtt Mateo Blanco néven volt filmrendező. Egy meghallgatáson beleszeret filmjének leendő főszereplőjébe, Lenába. Szerelmüket Lena gazdag szeretője, Ernesto teszi próbára: beteges féltékenységében Mateo producere lesz. A szerelem autóbalesettel végződik, Lena meghal, Mateo megvakul, majd új életet kezd (tudjuk: Harry Caine néven).
Almodóvar a múltban a szenvedélyes szerelmi vágyról, a jelenben pedig a filmkészítés iránti szenvedélyről beszél. A két érzés igen hasonló, a Megtört ölelések mindenekelőtt mégis a filmhez címzett vallomás, egyszersmind rendezői ars poetica - olyan elbeszélői fogásokkal, mint a film a filmben motívum megkettőzése: a múlt egy melodramatikus noir, a jelen idősíkjától eltérő stílusú, önálló film. A műfaji és szerkezeti játékok mellett a direktor enged magának némi iróniát is: Mateót és ügynökének fiát egy utcai plakát serkenti vámpírfilmírásra, s ahogy egyre idétlenebb ötleteiket jegyzetelik, a jelenet bohózattá alakul, egyszerre parodizálván a trendkövetést és az egész filmes cécót.
De a Megtört ölelések fő szervezőelve mégis a titok. Olykor a szereplők titkolóznak, máskor az események oka rejtélyes; maga a konfliktus ugye a furcsa idegen érkezésével kezdődik, s egy titok megfejtésével záródik. Almodóvar szerint a filmrendező olyan felfedező-kutatóféle, aki önmaga minél alaposabb megismerésén munkálkodik. Lelke rajta.
