A cannes-i fesztiválon sikerrel bemutatott amerikai filmben csokorba szedve láthatjuk, milyen problémákkal küzd a soknemzetiségű Egyesült Államok. Mivel etetik a szó szoros és átvitt értelmében a társadalmat. Néhány évtizede még fenntartással fogadtuk az ilyen kritikai élű alkotásokat, ma már a saját bőrünkön, gyomrunkban érezhetjük, hogy összezsugorodott a világ. Ami veszélyt jelent az USAban, az fokozottan jelen van nálunk is, legfeljebb nem vettük észre. Különösen, ha az élelmiszeriparról van szó.
A rendező, Richard Linklater ügyesen tartja kézben a sokszálú történetet. A kiindulópont egy gyorséttermi lánc központja. Az igazgatóság örömmel nyugtázza, hogy a piacra dobott új termék, a Big One hihetetlenül népszerű lett a fogyasztók körében, az eladási index minden várakozást felülmúl. Az már a vezérigazgató és a termékmenedzser négyszemközti beszélgetéséből derül ki, hogy nemcsak a sikermutatók szöktek az égig, hanem a fasírtban található fekália mennyisége is. Mivel a tehéntrágya jelenlétét az egyetemi kutatóintézet - egyértelműen ugyan, de még csak jó szándékú figyelmeztetésként - kimutatta, Don Henderson termékmenedzser leutazik egy coloradói kisvárosba, a húsfeldolgozó üzembe. A legnagyobb beszállítónál kedvező benyomásokat szerez; legmodernebb eszközökkel és eljárással dolgozzák fel a marhákat. Legfeljebb igazolhatatlan pletykákat, kósza híreket hall. Eközben a mexikói-amerikai határon folyik az embercsempészet. A cél a már említett kisváros, ahol a feketemunkások akár napi nyolcvan dollárt is kereshetnek a húsfeldolgozóban. Ez az összeg pedig több, mint otthon a havi fizetés. A mexikóiak sorsát is figyelemmel kísérhetjük, a reményektől a megaláztatáson át a kiábrándulásig. A történet többi vonulata is a kisvároshoz kötődik. Középiskolás lányok és fiúk dolgoznak a helyi gyorsétteremben: kell a pénz a szórakozásra, az esetleges továbbtanulásra. A napi robot, az ezerszer ismétlődő munkafázisok és mozdulatok egyszerre teszik fásulttá és beletörődővé a fiatalokat, és szítják fel bennük a lázadást a sivárság ellen. Két fiú az étterem kirablását tervezi, de addig is bele-beleköp a felszolgálandó hamburgerbe. Egyetemisták egy csoportja viszont tiltakozást szervez a környezet szennyezése ellen. A húsfeldolgozó közelében százezer marhát tartanak karámban, s számításaik szerint csak az állatok ürüléke felmérhetetlen kárt okoz. Megpróbálnak cselekedni...
A környezetszennyezésről, a természettől való elszakadásról, a civilizáció művi világáról láttunk már hatásosabb, felkavaróbb filmet is. Immár számunkra is napi tapasztalat, hogy a különféle ízesítésű előre gyártott ételek kémiai laboratóriumban készülnek, hogy a tejtermék nem találkozott tejjel, hogy jobb nem tudni, mi került a szilveszteri virslibe. A Megetetett társadalom című film középpontjában alapvetően technológiai probléma áll. Az állati ürülék azért kerül a fasírtba, mert a belező részlegben túlságosan gyorsra állították a szalagot, s a munkások kése szükségszerűen szalad bele a gyomorba. Ha lelassítjuk a műveletet, megszűnik a szennyezés lehetősége.
A feketemunkások kiszolgáltatottságát is láttuk sokszor a vásznon. Ami a rendező erénye, az a finom lélekrajz, amellyel a mexikói házaspár sorsát követi a reménykedéstől a hiábavalóság felismeréséig. Látszólag közhelyszerű a fiatalok ábrázolása, de szinte mellékesen tárul elénk a kisváros fojtó légköre. A korán kezdett munka tisztességre és helytállásra tanít, ám le is zárhatja a távlatokban való gondolkodást. A filmbeli lány dilemmája az, hogy a tisztességes munka révén egy évtized múlva akár bisztró vezetője is lehet, de akkor le kell mondania álmairól, az egyetemről. A zöld egyetemisták pedig szembesülnek azzal a ténnyel, hogy a természet nem mindig akar eleget tenni az emberi óhajnak. A fiatalok hiába vágják ki a karám kerítését, a tehenek, a marhák csak nem akarnak élni a szabadság lehetőségével.
