Mikor máskor nézzünk szívmelengető, kedves filmeket, ha nem a szeretet ünnepén? A karácsonyi klasszikusokat már mindenki kívülről fújja, de lehet egy történet akkor is lélekemelő, ha amúgy a karácsony semmilyen formában nem jelenik meg benne. Most ilyen alkotásokat válogattunk össze, és ezekben közös az is, hogy a főszereplők mind tiszta szívű, szerethető emberek – vagy  épp mackók.

Egy kivételes barát (2019)

Fred Rogers Amerika-szerte kedvelt tévés műsorvezető volt, aki legendássá vált kardigánjában több mint 30 éven keresztül készített kisgyerekek számára bábos-mesés-zenés műsorokat. A kerettörténet szerint az Esquire magazin cinikus újságírója, Lloyd (Matthew Rhys) azt a feladatot kapja, hogy készítsen nagyinterjút a tévés legendával, és neki ugyan ehhez nincs jottányit sem kedve, egy újságírónak nyitottnak kell lennie a meglepetésekre, ezért erőt vesz magán, és összehoz egy találkozót. Csakhogy az interjú nem úgy sikerül, ahogy Fred Rogers eredetileg tervezte. A beszélgetés hatására mindkét résztvevő élete örökre megváltozik – csak még az nem biztos, hogy jobb lesz-e, vagy rosszabb…

Amerika egyik legkedveltebb, legszimpatikusabb tévés személyiségét ki más is alakíthatná, mint Tom Hanks,

akihez úgy passzol a szerep, mint Rogersre a piros kardigán. Érdekesség: készült egy évvel korábban Won't You Be My Neighbor? címmel egy nem kevésbé kiváló dokumentumfilm is az igazi Rogersről.

Paddington 2 (2017)

Komoly vitát lehetne nyitni arról, melyik Paddington maci legjobb filmje: az első rész, amiben megismertük a Peruból Angliába keveredő csupaszív medvebocsot, vagy a folytatás, amiben már beilleszkedett a Brown család életébe, és ahol Nicole Kidman őrült állatkitömője helyett Hugh Grant pojáca csepűrágója a „főgonosz”, vagy esetleg a mozikban december eleje óta látható Paddington Peruban. A kritikusok szerint a válasz egyértelmű, a Paddington 2. ugyanis 99 százalékon áll a Rotten Tomatoeson– és egy időben megvolt neki a 100 százalék is, amivel maga mögé utasította az addig listavezető Aranypolgárt.

A sztori szerint a kismackó imádott nagynénje, Lucy századik születésnapjára szeretne méltó ajándékot keríteni, és amikor Mr. Gruber régiségboltjában észrevesz egy különleges könyvet, azonnal tudja, hogy az az igazi. És mivel a könyv nincs ingyen, lelkes hősünk furábbnál furább munkákat vállal el, hogy megvehesse. Ám ekkor a nagybecsű művet ellopják, és Paddingtonra, no meg Brownékra vár, hogy leleplezzék a gaz tolvajt.

Paterson (2016)

Jim Jarmusch filmje az Adam Driver által alakított szelíd buszsofőr néhány napját meséli el. Ez a néhány nap pedig ugyanolyan: a címszereplő munkába megy, buszt vezet, hallgatja az utasokat, ebédidőben verset ír, hazamegy, türelmesen meghallgatja hiperaktív felesége (Golshifteh Farahani) újabb és újabb kreatív bolondériáját, elviszi a kutyát, megiszik szigorúan egy sört, hazamegy, lefekszik, majd kezdődik elölről minden – a legnagyobb esemény, hogy Paterson füzetét, amibe verseit írja, megeszi a kutya.

Jarmusch csendes mesterműve az élet apró szépségeiről szól és a szépség szeretetéről,

egy olyan ember szemén át, aki jórészt csendesen szemlélődik, és csak úgy árad belőle a nyugalom, ami aztán a nézőre is átragad.

A Port kritikusa nem lett ugyan rajongója a filmnek, de szerinte

Amélie csodálatos élete (2001)

Jean-Pierre Jeunet filmjét nyugodtan lehet modern klasszikusnak is nevezni – nem véletlen, hogy amikor a Facebook-oldalunkon feltettük a kérdést arról, hogy melyik a tökéletes film, amiben minden, de tényleg minden a helyén van, az Amélie csodálatos életére is rengeteg szavazat érkezett.

Audrey Tautou alakítja a Párizsban élő naiv fiatal lányt, Amélie-t, aki egyszer csak elhatározza, hogy megpróbálja környezetét boldogabbá tenni. Szívesen boronál össze magányos embereket, amiből gyakran komoly bonyodalmak származnak, majd jótéteményei közepette megismer egy különös fiatalembert (Mathieu Kassovitz), és ekkor már a környezetén a sor, hogy segítsenek rajta.

Az Amélie csodálatos élete megtanít minket arra, hogy a hétköznapokban is meglássuk a szépséget

, és az egyszerű dolgokban is megtaláljuk a költészetet, és ezt az üzenetet erősíti a vizuális történetmesélés egyedisége, a kifinomult kompozíciók, a képi metaforák és a meleg színpaletta.

Totoro, a varázserdő titka (1988)

A legendás Mijazaki Hajao gyerekeket célzó animációs filmjei sokszor meglepően komplex témákat dolgoznak fel – ezért is imádják a munkásságát a felnőttek is. A Totoro ellenben a japán alkotó egyik legegyszerűbb meséje, amibe mégis végtelen mennyiségű szépség és emberség fért. A történet főszereplője egy kislány, aki a nővérével és édesapjával egy vidéki házikóba költözik, miközben édesanyjuk a közeli kórházban lábadozik. Itt fedezi fel az erdőben lakó varázslatos lényeket, köztük a nagy és szőrös Totorót, aki a hatalmas fogsorával félelmetes is lehetne, de Mei a kisgyerekekre jellemző ártatlan kíváncsisággal ismerkedik vele.

Az anime Miyazaki sok más filmjéhez hasonlóan

gyönyörűen mutatja be természet és ember viszonyát,

a nálunk hatalmasabb erőket, amiket érdemes tiszteletben tartani. Ennek megfelelően az erdő lényei sem egyszerű, cuki kis figurákként jelennek meg, hanem jóval izgalmasabbak ennél, és egy olyan fantasztikus világba vezetnek be, amiről minden kisgyerek álmodik.

Holdfény királyság (2012)

Wes Anderson filmográfiájában is találhatunk bőven akárhányszor újranézhető, a fanyar humoruk ellenére is szívmelengető alkotásokat – lásd például A fantasztikus róka urat, a Kutyák szigetét vagy A Grand Budapest Hotelt –, de a prímet egyértelműen a Holdfény királyság viszi, amely egy felnőtteknek szóló film gyerekekkel a főszerepben.

Az 1965 nyarán, a New England partjainál fekvő szigeten játszódó filmben egy kiscserkész beleszeret egy környékbeli lányba, majd együtt megszöknek. Különböző hatóságok próbálnak a nyomukra bukkanni, vad vihar készül kitörni a partnál - és a sziget nyugodt közösségének élete a feje tetejére áll.

A két újonc színészpalánta Gilman Jared és Kara Hayward természetesen nagyon cuki, de az igazi ütőkártyája a filmnek a gyerekeket kiegészítő felnőtt szereplőgárda. Anderson egyik kedvenc színésze, Bill Murray mellett Harvey Keitel, Edward Norton és Bruce Willis is feltűnik a filmben, akiktől távol állnak a hasonló alkotások, úgyhogy

igazi felüdülés őket egy ennyire könnyed és kedves komédiában látni.

Liza, a rókatündér (2015)

A magyar filmekről elsőre nem a „kedves” és a „szívmelengető” jelzők jutnak eszünkbe, de azért tudunk találni szabályt erősítő kivételt. Ujj Mészáros Károly romantikus komédiája tökéletesen passzol ebbe a kategóriába, annak ellenére, hogy meglepően sokan haláloznak el benne. A sztori szerint ugyanis Liza, a naiv, magányos nővérke megörököl egy belvárosi lakást, ahol egyedül marad képzelt barátjával, Tomy Tanival, a néhai japán popénekes szellemével, és amikor megpróbál párt találni magának, az udvarlói gyanús körülmények között sorra elhaláloznak. Zoltán Zászlóst, a vidéki rendőrt bízzák meg a különös üggyel, aki beköltözik Liza lakásába albérlőként, hogy a gyanúsított nővérkén tartsa a szemét, aki egyre biztosabb benne, hogy rókatündérré vált.

Ahogy az évtized 10 legjobb magyar vígjátékát listázó összeállításunkban is írtuk,

Ujj Mészáros Károly rendező létrehozta azt, amit nagyon nehéz megcsinálni, az alternatív magyar múltat, a kamu retrót, amire pakolt egy kriminek látszó komédiát, és ez remek húzás volt.”