Cameron Crowe, a rendező, beleadta szívét-lelkét ebbe a filmbe, de az agyát nem. Nézzük együtt az Elizabethtownt!
Ha az ember abból él, hogy filmkritikákat ír, soha többet nem fizet egy fillért se mozijegyért. Besétál délelőtt tízkor egy üres mozi kistermébe, ahol nyolc-tíz még csukottszemű kollegával beül a vászon elé, és ha nagyon ügybuzgó, még jegyzetel is közben - ez a munkája, ugye. A sajtóvetítések idővel aztán elmossák a nagy közös esti mozizások emlékét, amikor az enervált kritikusok helyett még hús-vér, filmekre éhes vásárlók vettek körül és ha a film jó volt, combokat csapkodtunk, ha rossz, akkor meg felálltunk és kisétáltunk dühöngve.
Az Elizabethtownt nem sajtóvetítésen láttam, hanem egy péntek esti, hatalmas, tömött moziteremben. Amikor vége lett, mellettem egy szőke lány hangosan azt mondta: "na most ez olyan rossz volt, hogy a plakátjára rá kéne írni, hogy senki se nézze meg". Egyet kellett értenem, kimerülten bólogattam. A kritika itt akár véget is érhetne, a lényeget kimondta az ismeretlen mozibajáró. Azért megpróbálom összeszedni tételesen, miért nem nézhető film az Elizabethtown.
Szívesen kezdeném azzal, hogy a főszereplő hibája az egész. Orlando Bloom egész filmcsokorral bizonyítja ma már, hogy nem jó színész, sőt képes egy bombasztikus megaprodukciót is halovány, nyúlós mesévé lapítani. Sok idő telt el azóta, hogy Bloom szőke, lobogó hosszú hajjal kőarcú, bánatos szemű tündét játszott, akinek leginkább arra kellett ügyelnie, hogy célba találjon a digitális nyílvesszővel. Hiába volt a főszereplője a kasszasiker Karib-tenger kalózainak, abból a filmből Johnny Deppre lehet emlékezni, vagy a hullámzó keblű, tátott szájú Keira Knightley-ra.
Bloom ebben a filmben Drew-t, az ifjú sportcipőtervezőt alakítja, akinek megbukott az új dizájnja és a hatalmas bukás magával rántotta a mélybe munkaadóját, a Nike-típusú cipőcéget is, akik ezután persze elbocsátják őt. Drew elkeseredésében öngyilkos akar lenni, de éppen ekkor csörög a telefon és kiderül, meghalt az apja, és neki kell intézkedni a temetés ügyében. Elutazik apja családjához, a repülőn közben találkozik Claire-rel (Kirsten Dunst), a vidám légiutaskísérővel. Megérkezik, ismerkedik a hatalmas családdal, emlékezik az apjára.
Aztán az anyja (Susan Sarandon) és a húga (Judy Greer) is odarepülnek - azért nem korábban, mert hosszú évek óta kölcsönös az ellenszenv az elhunyt rokonsága és felesége között. Közben Drew és Claire kerülgetik egymást, elindul a románc, aztán félbeszakad, aztán megint nekilendül. Aztán végre lezajlik a temetés, Drew anyja és a rokonok kibékülnek. Egy körülbelül húszperces, elnyújtott befejező részben a fiú kocsiba ül és - na ezt azért mégsem árulhatjuk el.
Túl sok a 'közben'. Túl sok az elkalandozás; a kidolgozatlan, csapongó sztorivonalak egymást oltják ki. Az Elizabethtown nézhetetlen, mert hiába indít el egy szálat ígéretesen - szórakoztató például az elején a cipőgyár világa, a kollegák, a bukás bemutatása -, egy pillanat és el is felejti, miért vágott bele.
Rossz film és nem a kutyaszemű Orlando Bloom miatt. Ez Cameron Crowe hibája, a rendezőé, aki érezhetően beleadta szívét-lelkét ebbe a filmbe, de az agyát nem. Az apa-fiú kapcsolat mellett egy bimbózó románcot és belegyúr a filmbe, város-vidék ellentétet, a végére egy kis road movie-t is, és rengeteg zenét, ahol ráadásul a még a dalszövegekre se árt figyelni, ha addigra a sok rázúdított zagyvaságtól el nem pilledt a kimerült, kielégítetlen néző. Mondom, nem kell megnézni, csak lefáraszt.
