Ha a kanadai nagymester, David Cronenberg ül a rendezői székben, akkor a gyakorlott mozirajongó biztosan számíthat valami igazán bizarra.
Gondoljunk csak bele: a Videodrome cyber világába és annak televíziós terrorjára, A Légyben látható metamorfózisra, a Karambolban a sebek okozta szexuális vágyra vagy az Existenz - Az élet játék című műre úgy an block: talán itt a legerősebb a cronenbergi horror, sci-fi és szerzői vonal elegye. Hovatovább, a Cosmopolis zavaros és sokszor érthetetlen, már-már nemlétező makroökonómiai ömlengésre hajazó cselekménye is alanyi jogon delikát mozgókép.
A Sigmund Freud (Viggo Mortensen kicsit nagypapásra vette a figurát) és Carl Jung (Michael Fassbender pazar, mint mindig) szakmai versengését, vitáit, valamint barátságát feldolgozó, a tradíciókat követő életrajzi mű, a Veszélyes vágy is tulajdonképpen korrekt munka. Egy nagy baj van azonban vele: Cronenberg reputációja és életműve alapján más, ha úgy tetszik, karcosabb, innovatívabb mozit várt tőle mindenki.
A velencei filmfesztiválon tartott világpremier után oly erős volt ez a vélekedés a kritika részéről, hogy a rendező reagált is rá a sajtótájékoztatón: szavai szerint a forgatókönyv iránti alázat miatt nem alkalmazta a rá jellemző stílusjegyeket. Ez a tényközlés persze elfogadható, elvégre semmi probléma nincs azzal, ha egy auteur bérmunkára adja a fejét és jó színészekkel készít egy életrajzi művet. Megrendelésre, iparos módon. Ugyanakkor az is tény, hogy ez a Cronenberg-mű ennek profi sterilitásnak ellenére is érdekes területet érint: a pszichoanalízis, a szexualitás, a zsigeri vágyak kontrollálása alighanem mindenkit érdekel, és nincs ember, aki ne rendelkezne tapasztalatokkal ezen a téren. Tulajdonképpen ezek olyan témák, amelyeket mindenki megél, de beszélni senki sem szeret róluk.
Noha a többi Cronenberg műhöz képest a Veszélyes vágy (csak a címében igazán veszélyes) igen konvencionálisnak tűnik, de azért magjaiban itt is megtaláljuk az aberráció különböző formáit (persze most nem állunk neki spoilerezni). Az igazi fizikális elrettentés meg, ironikus módon maga Keira Knightley testén manifesztálódik. A Jung páciensét majd szeretőjét, azaz Sabina Spielreint (aki később komoly gyermekpszichológusi karriert futott be) alakító színésznő játéka sokszor elrettentő. Igaz, ami igaz: a brit sztár eddigi pályafutása során leginkább a csücsörítéseivel alkotott emlékezeteset, most azonban átlépett minden eddigi határt, mimikája konkrétan ijesztő lett. Persze ez most pozitív érvelés, mivel egy pszichésen zavart asszonyt alakít; a téboly pedig valóban deformálhatja az ember vonásait. És akkor arról nem is beszéltünk, Michael Fassbender még párszor jól elfenekeli és magáévá teszi. A veszélyes vágy már csak ezért is megér négy pontot.
