K.J., a neves hazai sportriporter szokta mondogatni azon keserves pillanataiban, mikor magyar labdarúgó-mérkőzést kényszerül közvetíteni a tévében, hogy milyen jó is lehetne, ha a csapatban egy igazi egyéniség is kergetné a labdát. Egy olyan játékos, akire a szerényebb képességű többség felnézhet, aki szellemes játékával, váratlan húzásaival, stílusával fazont adhatna a csapatnak, aki akár egyetlen villanásával eldönthetné a meccset. A magyar pályákon manapság nemigen találni ilyen játékost, külföldön inkább. A filmezés némiképpen hasonlatos játék a labdarúgáshoz, annyiban mindenesetre, hogy mindkettő csapatjáték. Egy igazán nagy színész-egyéniség azonban el tudja vinni a vállán a viszonylag gyengécske sztorival rendelkező filmet, egy tehetséges rendező ötleteivel, ritmusával fel tudja rázni a kissé fásult stábot, a végeredmény így lehet egy nézhető film is, a nézhetetlen helyett.
Manapság a film világában vitán felül az egyik legnagyobb színész-egyéniség Sir Anthony Hopkins. A romantikus drámától az akció-krimin keresztül a horrorig minden műfajban jeleset alkot, amelyet a szakma díjzuhataggal honorál, az Oscart is beleértve. A Bárányok hallgatnak Hannibálja filmtörténelem, de emlékezetes filmjeinek se szeri, se száma, a Napok romjai öreg komornyikjától Drakuláig, Nixontól Picasso-ig sok-sok figurát formált meg emlékezetesen, ő aztán valóban olyan figura, aki bármilyen filmet sikerre visz. Most azonban eléggé nehéz dolga akadt, hiszen egy első látásra teljességgel szokványos, ergo érdektelen kémfilmben kell játszania. Egy idősödő CIA-ügynököt alakít a Rossz társaság című krimiben, aki önnön figyelmetlenségéből fakadóan elveszti társát, egy fontos akció közben. Az akció egy atombomba megkaparintására irányul a feketepiacon, még mielőtt a terroristák csapnának le rá. A társa volt a beépített ember, most azonban a világ veszélybe kerül, kiderül azonban, a társának van egy ikertestvére, aki jelenleg jegyüzérkedésből és alkalmi DJ-ként dolgozva tartja fenn magát, csillogó intelligenciáját a snell sakkpartikban éli ki a téren. Képességeit tekintve ideális CIA-ügynök lehetne, ám a srác nem így gondolja. A tapasztalt öreg kémnek nincs más választása, a lehetetlent kell megvalósítania: a szabadszájú, szakadt punkból kifogástalan titkosügynököt kell faragni, méghozzá kilenc nap alatt!
Láthattunk már néhány filmet, hasonló sztorival, az öregnek be kell tanítani a zöldfülű fiatalt, de a fiatalnak nem fűlik hozzá a foga, de aztán mégis minden jól sikerül, Amerika ismét megmenekül, stb.; legutóbb a kémes típusból talán a Magyarországon is forgatott Redford/Pitt-páros játszmáját. Van még aztán ilyen rendőrösbe, katonásba, vadászosba... Ez most a kémes variáció. Ettől eltekintve nincs is a filmmel sok baj, mint azt a felvezetésben céloztam, Anthony Hopkins elviszi a filmet lazán, fut, rohan, lő, fiatalokat megszégyenítve. A rendező Joel Schumacher vérprofi (Összeomlás, 8mm, Batman és Robin, Ha ölni kell..., stb.) most is megbízhatóan feszes ritmusban tartja a filmet, és aki mindehhez a pénzt szerezte, az Jerry Bruckheimer, az egyik legnagyobb hollywoodi producer (Bad Boys, Armageddon, Pearl Harbour és még sok nagy siker). Tuttista csapat, biztosra megy a film is, nem lóg ki semerre a nagy átlagból, gyenge pontja a másik főszereplő, a fekete Chris Rock. Fejhangon elővezetett hiphopos ágálása megoszthatja a nézőket, komikusi vénája tagadhatatlan, én mégsem tudok elképzelni egy tenorban ágáló rappert, aki egyébként CIA-ügynök. Bár az az igazság, nem is tudom igazán, hogyan néz ki egy valódi kém.
