Ha a jó sci-fi az emberről beszél, akkor a Csillagok között a műfaj csúcsa. Nolan hátrahagyta a hűvös logikát és emberközpontú sci-fi drámát készített. (Spoilermentes kritika.)
„A legjobb film eddigi életemben”, mondta kolléganőm: a Csillagok között hatalmas mű. Christopher Nolan (Eredet, Batman-trilógia) új alkotása intellektuális teljesítmény: kiáltás a szellemi sötétség ellen. Monumentális dráma: az emberség próbája szélsőséges körülmények között. Vizuális élmény. És műfaji ritkaság: egy optimista, humanista sci-fi.
Érzelmileg könnyen túltölthet. Nehéz átélni még a vászon előtt is mindazt a hullámvölgyet és hullámhegyet, amin átvisz. És mivel gondolatébresztő is – ebben ambíciózus, hasonlít a nagy klasszikusokra –, még csak el sem révedhetsz fölötte büntetlenül. Többször megnézendő, három óráját sűrűn kitöltő film. Új Űrodüsszeia, valóban.
A Csillagok között elsősorban az ember természetéről szól, az erejéről és esendőségéről, képességeiről hallatlan helyzetekben. Nem kalandfilm: dráma. Christopher (és Jonathan) Nolan olyan, mint Asimov, írtam az Eredet után: „hideg logikával épít világokat, de a szereplői kidolgozatlanok.” A Csillagok között viszont megmutatja, hogy a két Nolan fivér igenis képes a karakterépítésre.
Muszáj is nekik. Mert az igazi varázslat az, hogy a két Nolan a maga realitásában képes megmutatni mind a mélységet, mind a magasságokat az ember lelkében. Hogy a hős nem fehér lovag, a bukott jellem nem gonosz, a gyönge nem omlik össze teljesen, és az erős sem örök-rendületlen: mindenki esendő, ritka a racionalitás, és mégis megvívják azt a harcot! A csillagok közé nem képregény-hősök mentek, hanem valóságos homo sapiensek. Valóságosabbak a Gravitáció vagy az Apollo 13 hőseinél is.
„az utazás: az maga az optimizmus”
És ezzel együtt a Csillagok között visszahozza az optimizmust a science fictionbe. Kétfajta métely is terjed a világban, és a film mindkettővel csatába száll. Az egyik a borús jövő képzete. A túl népszerű disztópia. Szó se róla, a Csillagok között is egy pusztuló Földről való menekvésről szól, de ez a menekvés csoda, a bátorság diadala, a korai felfedezők szelleme a csillagok között újjászületve. A hit, hogy van tovább!
A másik a sötét babonaság. Hogy nem volt holdraszállás. Hogy semmi dolgunk a csillagok között. A földhözragadtság. Nolan egész filmje kiáltás a szellemi posvány ellen.
A film illúziók nélkül mesél ebben is. A krioszoba padlója úgy néz ki, mint egy gimnáziumi uszoda zuhanyzója, a hajó zsúfolt, durva. „Mint egy tengeralattjáró az űrben” – mondta a rendező. De az utazás: az maga az optimizmus.
A Csillagok között egyébként impresszív szellemi munka eredménye. A szoftver, ami a filmbéli fekete lyuk látványát tervezte, végül asztrofizikai kutatóeszközzé vált, mert kiderült: matematikája a jelenleg létező legfejlettebb szimuláció ezen a téren. A forgatókönyvön négy évig dolgozott Jonathan Nolan (először még Spielberg számára). A legtöbb díszletet megépítették, Christopher Nolan igyekezett a minimumon tartani a vizuális effekteket. És például Hans Zimmernek egészen új zenei stílust kellett kidolgoznia a rendező kedvéért, eldobva a játékos vonósokat és a dobokat (szó se róla, Zimmer a szakrális választásban, az orgonán is remekel).
Nyilván nem hibátlan a film. Néhány párbeszéd giccses. Sok benne a technikai következetlenség, néhány történetbeli is akad – ezekről, hogy elkerüljem a spoilert, nem beszélek (de aki tud történetet írni egy fekete lyukkal következetlenségek nélkül, jelentkezzen bátran). És a legnagyobb fájdalmam, hogy maga a sci-fi sztori kissé túl egyszerű, az irodalomban rég lerágott csontnak számítana: éppen a spekulatív fikció rajongóinak nem tud újat mondani a film.
Mutatni igen. Lelkesíteni is. „Óda az emberi űrrepüléshez” – mondta Nolan; ott is fénylik benne a NASA emblémája, és minden rakéta, robot, űrruha, minden megviselt folyosó, minden lélegzetelállító, messzi táj, a fagyott felhőktől a fekete lyukig, és legfőképpen minden emberi áldozat arra akar serkenteni: nézz föl! Sic itur ad astra, mondta Apolló Ascaniusnak: hőstettekkel lehet eljutni a csillagokig! Minden film, ami serkenti a fölfelé tekintés vágyát, maga is hőstett. Nolan a távoli jövőnket építi.
