Élve is holtan

Ron Woodroof hedonista élete nem pont olyan, mint amikor egy pornócsászár fürdik pezsgőben a világ különböző tájairól kamerája és pénztárcája elé sereglett fiatal huszonévesek társaságában, aminek végül AIDS lesz a vége. Woodroof olcsó szesszel vesz be bizonytalan eredetű drogokat és szarszagú istállók mögött mormog zabolázatlanul viseltes prostik hajtincseibe. Már életének egészséges szakasza is valahol visszataszító és nyomasztó, pedig még csak most diagnosztizálják nála az újnak számító kórt. Nem kényelmes a moziszék ekkor, nem szimpatikus a világ, amit látunk, de még kevésbé a főhős, akivel közösséget kellene vállalnunk a következő két órában. Nyoma sincs a jóképű és kockás hasú romkom-sztárnak, az önpusztító koszos cowboy-nak még a szájszaga is lejön a vászonról. Texasban vagyunk, ahogy azt az eredeti cím is sejteti, ahol nem igen vert még gyökeret a szabadgondolkodás, a HIV-vírusról pedig annyi tudható, hogy a homokosok terjesztik. Woodroofra így első körben a kirekesztés vár marhapásztor és alkalmi munkás társasága részéről, akik egyszeriben a kis buzit látják benne, a halálos beteg barát helyett. Innen szép nyerni.

[img id=569076 instance=1 align=left img]Virítsd a lóvét

A Mielőtt meghaltam, ha akarom, karriertörténet, az AIDS-téma dacára is amolyan amerikai álmos, ha akarom, egy Michael Moore attitűdjét idéző kritika az egyszerű ember hangján az álságos és kapzsi üzleti körök, konkrétan a gyógyszeripar irányába. Főszereplőnk a vidék és a korszak melegítős vállalkozójának felel meg: bunkó, mint a föld és konok, mint egy öszvér, jellemében az intellektus hiánya verte lyukakat részint arroganciával, részint zsiványsággal tömi be, így érve el a sikert. Ami azonban igazából kiemeli őt a sorstársai közül, hogy egyedül neki volt töke szembe menni a már elrendelttel, hülyének nézni a tudományt és minden kő alá belesni, ahol valamilyen elixírt sejthet. És ez a minden ésszerűséget nélkülöző, lesajnált bulldog-mentalitás végül tényleg sikeresnek bizonyult.
Bármilyen furcsa, ez a kezdetben a halállal való szembenézésről, később a csak azért is küzdésről szóló dráma egyszer csak átmegy valamibe, ami miatt fentebb a karriertörténet szót említettem. A téma immár az lesz, miként lehet átverni határőrt, adóhatóságot, egészségügyet és közlekedési rendőrt. Észre se vesszük és már egy feelgood movie-nál járunk, ahol a srácok egy motelszobából irányítva a bizniszt virítják a lóvét.

Az év két legnagyobb alakítása

Ha karakterfejlődésről akarunk beszélni, akkor természetesen adja magát az a látszólag bejáratott módszer, hogy a homofób cowboy előbb megszűnik undorodni transzvesztita sorstársától, majd egészen haveri kapcsolatot alakít ki vele. Ami miatt pedig külön kiemelem ezt a vonalat, hogy kettejük viszonya végig elismerésre méltóan nélkülözi a didaktikát, s marad realisztikus. Nincs sehol elgondolkodó-bűnbánó tekintet, amikor a cowboy rájön, hogy na jó, mégis csak rendes fickók ezek a melegek. Woodroof végig ridegen, legfeljebb idővel egyre tisztességesebben viselkedik – immár – üzlettársával, sosem hagyva ki alkalmat, hogy éreztesse vele, ki áll a tápláléklánc tetején. Kettejük viszonyát pedig csak ilyen módon lehet elmesélni, hiszen a maguk műfajában mindketten épp eléggé extravagánsak. Ezért is volt óriási lehetőség ez mindkét színésznek: Jared Leto nem női ruhákat hordó bohócot alakít, hanem ízig-vérig belebújt egy olyan kosztümbe, amely egy kettős identitást gyakorlottan és épp ezért már fesztelenül viselő férfit rejt, s a kettő nem ugyanaz. Ráadásul neki nem csak ezért kellett többet mutatnia, mint McConaughey-nek (bár kettejük versenyeztetése természetesen csak játék szintjén értelmezhető), hanem mert az ő karakterének haláltusájából jóval többet és több stáción keresztül látunk a filmben. Az pedig elég jól észrevehető, hogy mit vállalt McConaughey a sikerért: csontsoványra fogyott, ami nem színészileg, hanem emberileg is borzasztóan megterhelő feladat – itt könnyedén eszünkbe juthat ugye Christian Bale és az ő A gépész című thrillerje. És ne gondoljuk, hogy a cseppet sem túlzó dicshimnuszokat a diétáért kapta, végig egy a halál torkában is önmagához hű (önző gyökér) svindlert alakít, aki talán egyetlen alkalommal esik igazán kétségbe és szakad fel belőle az archetípussal amúgy összeegyeztethetetlen zokogás. Óriási jutalomjáték ez mindkettejük számára, ami csak még jobban kihangsúlyozza szegény Jennifer Garner egyre menthetetlenebbnek tűnő esetlenségét. Míg McConaughey az olyan filmektől, mint a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt eljutott eddig a pontig, ahol díjaktól függetlenül olyan drámai mélységet ér el, hogy az ember csak szédeleg a moziból kifelé jövet, addig Garner ugyanott toporog, ahol egész karrierje során, s ezért itt csúnyán kilóg a gárdából. Persze ez legyen a legnagyobb bajunk.

Kinek ajánljuk?
- Akik vállalják a nem könnyű utazást.
- Akik szörnyülködni vágynak egy ijesztő testi transzformáción.
- Akik hagyományosnak leellenőrzik, mire is osztogatnak épp díjakat.

Kinek nem?
- Sértett DiCaprio-rajongóknak.
- A humor, a zene, a könnyedség és a rajzfilmfigurák rajongóinak. Ha jól emlékszem, ezek igen marginális helyet kapnak a filmben.
- Akik már csak azért sem ülnek fel a hype-nak (tévednek).

8/10