Elkészült a folytatása a 10 éve kultikussá vált Presszónak. Miközben azon élvezkedik az ember, hogy nahát, hogy megváltozott mindenki ebben a filmben, azon is elgondolkodik, hogy az érdekesség mellett mi az, ami iszonyatosan zavar. A helyszín ugyanaz, a szereplők ugyanazok. 10 évvel később egy pesti presszóban szilvesztekor hasonló dolog történt, mint amit már láttunk korábban. Csak most nem történt végzetes hiba, mindenki megkapja a magáét.
Átvedlett színészek, ismételt dramaturgia
Végig azon ámuldoztam, nahát hogy megváltozott a 3 barátnő, főleg a harmadik, Kovács Patrícia! Aztán felvilágosítottak, hogy persze, mert a korábbiban az nem is ő volt, hanem Kecskés Karina. De ezt a súlyos bakit leszámítva is változtak a színészek, sokat. Azzal együtt, hogy idősebbek lettek, érettebbek is. Valamiért a játékuk viszont nem érett be annyira, mint kellett volna. Ugyanolyanok voltak, és nemcsak azért, mert a történet szerint mindig ugyanazokat a hibákat követi el az ember egész életében, hanem mert az összes változást az életükben 3 mondatban elmesélték. Aztán annyi. Konkrétan mindent kimondtak, semmi sejtetés, semmi humor. Emlékszem a Presszó alatt végig röhögtem, akkor is, ha megfagyott bennem a vér. Itt minden egy kicsit bántóan sok, vagy bántóan kevés. Bántóan sok Kovács Patrícia visítozása, Fullajtár Andrea lazasága, és Stohl András a csábító szerepében annyira kétdimenzós, mint egy pálcikaember. Söptei Andrea szerepének egy része tényleg hatásos volt, ugyanis elhittem, hogy most jött haza Amerikából, annyira meglepődtem, amikor utánanéztem és rájöttem, hogy csak színészkedett a filmben.
Nem értem
[img id=238093 instance=1 align=left img]A fő vonal mellé bekerülnek olyan betétek is, amik vagy kedvesek, vagy teljesen érthetetlenek. A kedves pincérnő összejön a kedves vendéggel, kiegyensúlyozottnak néznek ki. Az évek óta boldogtalan gazdag feleség egy perc alatt kibékül a férjével, és minden rendben köztük. A börtönben ülő presszó tulajdonosának bűntársa bemegy a presszóba, csúnyán néz, aztán elmegy. Azt sem értem pontosan, hogy az egy kameraállás miért lett most kettő. Korábban az egy kameraállás azt az érzetet adta, hogy a történetet a kávézó adja, a kamera pusztán megfigyelő. Azzal, hogy két beállítás is lett itt, irányítottá vált a megfigyelő, így viszont a felesleges szálak értelmetlenné váltak. Ha egy kameraállásból látjuk a filmet, akkor a vizsgára készülő diáklány csak egy vizsgára készülő diáklány lesz egy kávézóban, így viszont nem értem, miért kell oldalról is, szemből is látnom.
Csalódott érdeklődés
A csalódás ellenére a Presszó 10 év című film tényleg az utolsó percig érdekelt. Ugyan kétdimenziósak lettek a karakterek, de érdekelt, hogy mi van velük, és tudni akartam, mi lesz velük, mi lesz a csattanó. Zavart az, hogy hosszú jeleneteken keresztül szinte minden mondattal a tíz évvel azelőttre utalnak, mintha közben nem jártak volna be a kávézóba (jó, Bori tényleg nem járt be). Nem szórakoztam olyan felhőtlenül, mint például a Valami Amerika 2-n, ahol 7 évvel később folytatódik a főhősök története, de talán nem is célszerű összehasonlítani őket. Ha 10 év után kikívánkozott az alkotókból a történet banális folytatása, akkor legyen meg, ha 10 évig zavart valakit az, hogy egy fatális véletlen történt akkor és ott, az most nézze meg, mert itt nyugodtan áll fel, kerek vége van, senkinek nem fáj a veszteség, mindenki boldog.
Kinek ajánljuk?
- Aki imád kávézóban tanulni/dolgozni.
- Akinek nem tetszett a Presszó vége.
- Aki szereti a rozé pezsgőt.
Kinek nem?
- Akit bosszantanak a folytatások.
- Aki nem szereti a rozét.
- Aki a hómvideós kamerarángásokat szereti.
7/10
