Tudjuk-e, kivel éljük életünk? Ismerjük-e eléggé életünk választott párját? Szabad-e alapozni egy életet pusztán arra a képre, ami a mi látószögünkből látszik? Lehet-e élni boldog, "felhőtlen" életet a németországi Köln városában? Ilyen kérdéseket feszeget az Andrzej Wajdánál tanult német Jan Schomburg hétköznapi rejtélyekkel teli bemutatkozó filmje.
Napfény, ragyogás
Bár "rosszkedvünk telét" Köln borongós ege akár tovább is táplálhatná, az Együtt az ég alatt című film kezdő jeleneteiből mégis csupa derű, gyengédség és pasztellszínű boldogság sugárzik. Egy reményteljes jövő előtt álló, szimpatikus értelmiségi házaspárral ismerkedünk. A sugárzóan optimista, lendületes Martha idegen nyelveket tanít, míg párja, a csendesebb, szerényebb Paul szép orvosi karrier előtt áll – legalábbis ekkor még úgy tűnik. Az elsőfilmes Schomburg vibráló, életteli képekkel mutatja be őket, az intim jelenetek finom esztétikuma pedig egy meghitt és tökéletesen működő párkapcsolat képét közvetíti felénk. Egy pillanatra sem fordul meg fejünkben, és a későbbiek fényében Martha fejében sem, hogy bármilyen komolyan veendő árnyék borulna erre a hibátlannak tetsző kapcsolatra. A pár éli a fiatal értelmiségiek pezsgő életét, és fel sem tűnik, hogy Paullal bármi gond lenne. Amikor megkapja a méretes paksamétát, amolyan bumfordi pasis viccnek, évődő hatásszünetnek gondoljuk, hogy csak vonakodva közli Marthával, hogy sikerült a doktorátusa.
Ború, majd ismét derű
[img id=361797 instance=1 align=left img]Az idillt, igen hatásos fordulattal, az ajtócsengő hangja oszlatja szét. Az ajtóban két rendőrnő áll, s amit közölnek Marthával, az egy pillanat alatt többletjelentéssel ruház fel néhány korábbi, még az idilli jelenetek alatt látott, de akkor még jelentéktelennek tűnő, apró momentumot. Az erős, sugárzóan pozitív életszemléletű Martha élete egy pillanat alatt válik mennyei boldogságból pokoli kínná, és a teljes zavarodottság káoszává. De a nő nem adja fel, s a továbbiakban elkeseredett küzdelmét látjuk a teljes igazság felderítésének érdekében, ami egy újabb, nem várt fordulattal tetézve végül is sikerrel jár, s bár Köln egén a felhők továbbra sem oszlanak, azért meglátjuk, vannak még e világon helyek, ahol süt a nap.
Pszichológiai alaposság
Schomburg sem tagadhatja meg nemzetének közhelyes sztereotípiájaként is emlegetett hajlamát a lélek bonyolult útjainak elemzésére, hiszen bár a Martha által leírt érzelmi, tudati ív olykor meghökkentő kanyarokat vesz, valójában tökéletesen indokolt és indokolható minden reakciója, minden döntése. A szeretett személy elvesztésének tudati stációit, ahogyan a hitetlenkedéstől a dühön át eljut a megdöbbenésig, majd a halál felfogásáig, mintegy kiragadva a filmből, akár szemléltető anyagként is be lehetne mutatni az idevágó képzéseken. De ehhez hasonlóan pontosnak, hitelesnek látom az új partner „kiválasztásának” körülményeit, az új kapcsolatban a régi teljes titkolását és a többi dolgot is, amit Martha kapcsán Schomburg megmutat a nézőknek. Nagy segítség ebben a Marthát odaadóan, mély beleérzéssel alakító Sandra Müller teljesítménye, aki a szó jó értelmében vett szemérmetlenséggel engedi a kamerát egészen közel személyiségéhez, hogy még véletlenül se nyíljon mód bármilyen művészi értelemben vett hazugságra.
A Wajda-iskola hatása
Bár Schomburg rendezői debütálásában nyoma sincs a kiváló lengyel filmrendező mély politikus hajlamának, társadalmi vagy történelmi érdeklődésének, annyiban azonban fellelhető valami párhuzam, hogy őt sem érdekli a film, mint nyelv, vagy mint médium. Nem kísérletezik vele, csupán használja, a lehető legcélszerűbb módon. Nem is törekszik semmilyen aktualizálásra, a történet ma történik és ennyi. Hogy a magyar nézőnek a hamis doktori címről esetleg teljesen más jut eszébe, arról pedig végképpen nem Schomburg tehet (mindenesetre a nézőtér ekkor felröhög). Öncélú művészi hatások legfeljebb az intim szerelmi jelenetekben érhetők tetten, a film képi világa amúgy szinte végig tökéletesen közönségesen és funkcionálisan realista. Martha sztorija, mondhatni lelki odüsszeiája a lényeg a filmben, és ezt Schomburg meglehetősen ügyesen, élvezetesen és érdekfeszítően mesélve adja a nézők tudtára. Néhol kifejezetten szórakoztató a film, mely bár nincs híján a tragédiának, mégis optimista, életigenlő végkifejlettel zárul. A közben felmerülő kérdéseinkre is megkapjuk a megnyugtató válaszokat, az a néhány rejtély, ami benne maradt, a lényegen nem változtat: a párválasztás holtodiglan-holtomiglan szól.
Kinek ajánljuk?
- Szerelmespároknak, fiatal házasoknak.
- Akik számára Köln a világ közepe.
- Pszichológiával foglalkozóknak.
Kinek nem?
- Aki nem bírja a "lelkizős" filmeket.
- Prűdeknek, bigottoknak.
- Akik hallani sem akarnak német nyelvet.
7/10
