Mi lehet rémisztőbb egy nőnek, mint 26 évesen elaludni, majd 41 évesen felébredni? Főleg, ha azt kell tapasztalnia, hogy bár meggazdagodott, bimbózó szerelme közben kudarcba fulladt.
Lépjen előre tizenötöt, és még egyszer dobhat
A húszas évei közepén járó Marie (Juliette Binoch) első látásra beleszeret Paulba (Mathieu Kassovitz), születésnapi bulija után pedig az ágyban kötnek ki. Másnap reggel azonban nem szülei kopottas otthonában, egy friss szerelem igézetében ébred, hanem egyedül egy Eiffel-toronyra néző luxuslakásban, egy kisfiú édesanyjaként. A tükörbe pillantva azt is rémülten állapítja meg, hogy másfél évtizeddel idősebbnek néz ki. Különös amnéziában szenved, de fokozatosan kiderül, hogy ugyan sikeres és jómódú üzletasszony lett, férjétől azonban elhidegült, válófélben vannak, kisfiát pedig jóformán a gyerekfelvigyázó neveli. Marie nem érti, hogyan változhatott meg ennyire, ő ugyanannak a bohókás lánynak érzi magát – és úgy is viselkedik –, mint aki álomra szenderült azon a szenvedélyes éjszakán. De vajon vissza lehet-e lépni a startmezőre, és újra elindulni, akárcsak egy társasjátékban?
[img id=417098 instance=1 align=left img]A pénz nem boldogít
Az alapszituáció ismerős lehet a Hirtelen 30 című amerikai filmből is, de míg az – nem meglepő módon – a szerencsétlenkedő tiniből sikeres karriert befutó bombázóvá válásról szól, a francia alkotás azt mutatja be, hogy egy ígéretes jövő előtt álló, kedves lányból miképp lesz rideg, törtető üzletasszony.
Amikor nap nap után telik el az életünkben tizenöt év, és mindennap csak egy hajszálnyit változunk – gyakran nem jó értelemben –, észre se vesszük, aztán ha végül rosszul alakulnak a dolgaink, nem értjük, miért. Remek ötlet, hogy a főhősnő az emlékezetkiesés ürügyén drasztikusan kénytelen szembesülni saját személyiségtorzulásaival és ezeknek az életére gyakorolt hatásaival egyaránt, hiszen kijózanító tapasztalatok után erősebb a motiváció a csorbák kiköszörülésére.
Kevesebb néha több
Sajnos azonban az eddig inkább színésznőként tevékenykedő elsőfilmes rendező, Sylvie Testud elbaltázza az ígéretes lehetőséget. Az egyik fő probléma, hogy nem tudta, vagy nem akarta eldönteni, hogy vígjátékot vagy drámát készítsen. Így aztán követhetetlenül és zavaróan váltogatják egymást az idétlen, viccesnek szánt, de kevéssé humoros szituációk, valamint a búvalbélelt, melodramatikus jelenetek. A másik baj az, hogy Juliette Binoche, aki egyébként remek színésznő, ebben a szerepben egyáltalán nem találta meg magát. A bánatos bámulást még viszonylag hitelesen oldotta meg, az úgynevezett humoros jelenetekben azonban a 48 éves színésznőnek – aki a filmben 26 évest, majd egy magát 26 évesnek érző 41 évest játszik –, rettentő rosszul áll, amikor úgy viselkedik, mint egy 15 éves, és ilyenkor sajnos a ripacskodástól sem riad vissza. Ettől a különben csak egyszerűen kevés komikumot tartalmazó helyzetek kifejezetten idegesítővé válnak. Pedig ez a film egy one-woman-show, úgyhogy ha a főszereplőnő gyengén muzsikál, akkor az egész műsor gyatra lesz. Ebben persze a rendezőnek ugyancsak komoly felelőssége van. További hiányosság, hogy bár a történet középpontjában Marie áll, azért Paulnak érdemlegesebb szerep dukált volna, Mathieu Kassovitz feladata azonban sajnos kimerül abban, hogy kivert kutyaként néz, és kétszer kicsit felkapja a vizet.
Kár, hogy a Valaki más életében a humorosnak szánt jelenetek nem elég viccesek, a drámai részeknek pedig – részben az erőltetett komédiázásnak köszönhetően – nincs kellő súlyuk. Már számtalanszor bebizonyosodott, hogy a "kettő az egyben" a filmkészítésnél nem igazán működik.
Kinek ajánljuk?
- Akik nem félnek szembesülni azzal, hogyan rontják el valószínűleg ők is az életüket.
- Akik szeretik, ha a drámát vidám pillanatok oldják, és fordítva.
- Akik annyira kedvelik Juliette Binoche-t, hogy a gyengébb szerepléseit is megbocsátják.
Kinek nem?
- Aki szerint a dráma legyen drámai, a vígjáték pedig vicces.
- Aki szerint már az is illúzióromboló, hogy Binoche 48 évesen természetesen nem 26-nak néz ki.
- Aki Mathieu Kassovitz kedvéért váltana jegyet a filmre.
5,5/10
