Közhely, hogy északon valami van a levegőben, amitől az ott élők máshogy, jóval borongósabban látják a világot, mint mi. A drogfüggőség ugyan nem olyasmi, amit "délen" elbagatelizálnak, de Joachim Trier rávilágít, hogy van a témának egy olyan szintje, amit a Rekviem egy álomért vagy a Trainspotting sem láttat. Az Oslo, augusztus ezt mutatja meg, és mindezt ijesztő könnyedséggel és elképesztő eleganciával teszi.
Anders (Anders Danielsen Lie) egy fjord partján áll, és épp köveket pakol a zsebébe. Lassan bemegy a vízbe, és elsüllyed. Ám az életösztön felülkerekedik, így a fiú csalódottan prüszkölve a partra kúszik, ahonnan első útja egy elvonóba vezet. Ugrunk az időben, amikor is Anders kimenőt kap, hogy a program befejezéseként elmenjen Oslóba egy állásinterjúra. Az itt eltöltött egy napját követjük végig, melyet javarészt a régi ismerősök és a potenciális munkáltató megkeresésével tölt. Ezekben a beszélgetésekben arra az adekvát kérdésre keresi a választ, hogy "mi legyen most?"
A mozi legjelentősebb erénye a témaválasztás és annak intelligens kihasználása. A rengeteg elkészült „drogos” film ellenére, ritkán látjuk mi történik azután, hogy elvileg minden visszakerült a normális kerékvágásba. Pedig számtalan olyan probléma van, melyekre a válasz közel sem automatikus. Ezeket a kérdéseket teszi fel magának és rég nem látott ismerőseinek Anders. Meglehetősen minimalista dramaturgia ez, ami önmagában minden bizonnyal unalmas, céltalan lett volna, azonban Joachim Trier gondoskodott arról, hogy meglegyenek azok az elemek, melyek emlékezetessé teszik az Oslo, augusztust.
Az első és legfontosabb kitétel egy ilyen szűken mért cselekménynél a karakterek minősége. Ez a film, jellegéből adódóan megköveteli, hogy a figurák minél realisztikusabbak legyenek és a néző minél közelebb érezze őket magához. A mellékszereplőknél az eszköztár csekély, gyakorlatilag csak a külcsínnel és a dialógusokkal lehet operálni, ám Trier remekül használja a véges számú lehetőséget. A főszereplőnél a mozgástér értelemszerűen nagyobb, ugyanis bekerül a "gondolatok" opció. Ezek prezentálást meg lehet oldani giccsesen, banálisan, régimódin, illetve egészen újszerű, finom, gusztusos húzásokkal is. A rendező utóbbi vonalat kísérelte meg, és összességében remekül sikerült neki. Az elmúlt hónapok egyik legjobb általam látott jelenete, amikor Anders egyedül ül egy kávézóban és megfigyeli az embereket. Egyszerű képsor, mégis egészen közel húzza a nézőt a figurához, miközben abszolút visszafogott és ízléses marad.
A karakterábrázolás azonban csak az egyik fogaskerék, hiszen rosszul szerkesztett környezetben minden ebbéli törekvés semmissé válhat. Oslo, legalábbis ahogy a filmben látjuk, megfelelően neutrális ahhoz, hogy kiváló táptalajként szolgáljon egy ilyen monodráma kicsíráztatásához. Mindezt Trier még megöntözi néhány visszafogott és remekül pozícionált technikai húzással, aminek eredményeként egy percre sem zökkenünk ki egy vélhetően tőlünk távol álló problémakör megoldásából. Érdemes külön kiemelni a vágást, ami alapból remekül gördíti előre a cselekményt, de bizonyos pontokon meg is töri azt, pillanatnyi gondolkodásra késztetve ezzel a fogyasztót.
Összességében az Oslo, augusztus egy remek film, ami egy csontig rágott témát nagyon izgalmas, sajátos ízléssel fogalmaz újra. Mindezek ellenére fontos megjegyezni, hogy szükséges hozzá egy megfelelő befogadói attitűd, ami nélkül könnyen lehet, hogy néha szünetet kell beiktatnunk Anders napjába.
