Heltai Jenő derűs bölcsességet és csípős szellemességet sugárzó művei közül találó ráérzéssel ezúttal Hamupipőke történetére esett a Magyar Színház választása. Az igényes gyermekelőadások hiányát pótló vállalkozás létjogosultságát igazolja az első színházi élményét begyűjtő "kis" közönség mindvégig lankadatlan figyelme, melyre a szereplőgárda dinamikus játékával rá is szolgál. A mesekönyvi illusztrációkból hűen életre keltett figurák - Czeizel Gábor elképzelései alapján - olykor a látványvilággal színesítve, máskor mozgalmas koreográfiákkal és a darabba jól illeszkedő dallamokkal fűzik egybe a cselekményszálakat.
Hamupipőkét természetes kedvességgel Nagyváradi Erzsébet személyesíti meg, aki színpadi rátermettségét ezúttal sem engedi megkérdőjelezni. A mostohákkal bőven "megáldott", nemes egyszerűséggel "álláshalmozónak" titulált leány - a szépség fokmérőjének gondolt, hőn áhított szőke hajfürtök büszke viselőjeként - tűnik el a báli forgatagban, miközben lelkes szurkolótábora is akad a nézőtér soraiban. Bíró Szilvia és Fazekas Andrea, a két apa-kedvenc, páváskodó mostohatestvér szerepében felsorakoztatja mindazokat a jellemvonásokat - irigységtől a mérhetetlen hiúságig, kendőzetlen nagyravágyástól a kétszínűségig - mellyel csak ellenszenvet gyűjtögethetnek maguk körül. Nyers modorú, pénzsóvár apjuk, Peták báró (Székhelyi József), mint piperkőc pohárnok illumináltságával, sőt már túldimenzionált jelmezbeli megjelenésével is derűt kelt. A gyermeki szimpátia abszolút birtokosaként szerez emlékezetes perceket Agárdy Gábor a vajszívű és sziporkákban sem fukarkodó mágus megszemélyesítőjeként, aki örömmel nyugtázza, hogy ténykedésének köszönhetően a mese folyamát sikerült a kijelölt mederbe terelgetnie. A tőlük megszokott, egyenletes teljesítményt nyújtja Szatmári Attila celebráló hoppmesterként és ifj. Jászai László a kissé balga, de jó barátnak sem utolsó csatlósként.
A kedves humorral átszőtt előadás a mesevilág jól ismert ösvényén lazítás és üresjáratok nélkül vezeti végig a gyerekeket úgy, hogy a mese és a színház varázsa vélhetően minden -kitartó szurkolóvá váló - "apróságot" megérint.
( Heltai Jenő: Szépek szépe,
Magyar Színház)
