Lendületes ecsetvonások húznak végtelen párhuzamosokat a fekete festményalapba. Aki az ecsetet kezeli, nem kapkod, nem siet munkájával, dolgozik, szívósan, makacsul, kitartóan. A háttérben olasz parasztok monoton munkadala hallatszik, a festés munka. Michelangelo Caravaggio egész életét ennek szentelte.
A többek között képzőművészként, díszlettervezőként is jelentős Derek Jarman, a századvég két nagy hatású angol filmrendezőjéből az egyik (a másik Greenaway), ezzel az ő életéről készített lírai hangvételű életrajzi filmmel lett igazán széles körben elismert rendező. A Caravaggio című film 1986-ban készült el, hosszas, mintegy tíz éves előkészítői munka után, és szinte azonnal hazánkban is bemutatták. A forgalmazói jogok azonban lejártak, ám a Cirko Film munkatársai úgy gondolták, talán érdemes újra megvenni a moziforgalmazás jogait, ezt a kivételes filmet megéri moziban látni azoknak, akiket érdekel.
Körülbelül 1990 környékén, egy filmklubban láttam először ezt a filmet, azóta gondolom úgy, hogy a filmművészet egyik legtökéletesebb alkotásáról van szó. Nem forradalmi látásmódjával, nem filmnyelvi újításaival és nem korszakteremtő erejével érdemelte ki nálam ezt a jelzőt, hanem azzal, hogy tökéletes. Végletesen letisztult alkotás, egy felesleges kép, szín, hang nincs benne. Caravaggio állítólag csak azt festette meg, amit látott, egy ecsetvonást sem tett önmaga kényére. Jarman munkája is ilyen, maga is alkotó művész lévén tudta, milyen volt a festő. A perzsa szőnyegszövő mesterekről hírlik, hogy az ő munkájuk ilyen tökéletes. Ők ugyan egyetlenegy hibás bogot - tudatosan - beleszőnek a szőnyegbe, mert tökéleteset csak Allah alkothat. Caravaggio (akinek alakjában, figurájában, szellemében Jarman sajátmagát látta meg) nem hitt Istenben, bár egy ideig a legfelsőbb papi körök támogatását is élvezte. Emblematikus jelenetben a halottas ágyán a pap egy feszületet próbál kezeibe adni, de azt a festő a sarokba hajítja. Állandó néma kísérőjétől, múzsájától viszont a kedvenc kését elfogadja, pengéjén a jelmondat mindent elárul: Nec Spe, Nec Metu - Nincs remény, nincs félelem.
Több motívum vonul keresztül a filmen, az egyik a kés. Ha kell segédeszköz, eszünk vele, farigcsálunk, játszunk, ha kell fegyver. Mint fegyver, vért is onthat. Caravaggio képein fontos helyet kapnak a kések és kardok. Kése egyfajta fallikus szimbólum is, a férfiasság jelképe. A fiatal festő tudatosan és kihívóan sebzi meg magát vele, jelezve mintegy a művészet önpusztító voltát. Később gyilkol is vele. A kés, ha húst ér, vért fakaszt, a vér (és megfelelője a bor) a másik motívum. Vér, mint az élet nedve. Bor, mint az ember vére, életre kel tőle, ha erjedt, ha elfolyik, meghal.
Caravaggio, a festő halálos ágyán fekszik. Haldoklásának lázálmos pillanataiban életének fontos momentumai - festmények! - peregnek le, Jarman a festő fontos képeit hihetetlen precizitással beállított és megvilágított élőképekben jeleníti meg, majd ebből kibontva képzeli el Caravaggio életének mozaikjait. Kiváló színészt talált a festő alakjára, a szuggesztív tekintetű Nigel Terry mély pszichológiával, de Jarmanhoz és Caravaggiohoz méltó szikár visszafogottsággal alkotja meg a festő figuráját. Mellékszerepekben, mint például a festő modelljeiből lett, tragikus sorsú szerelmi háromszög tagjai, Tilda Swinton (Jarman kedvenc nőalakja, legközelebb Tarr Béla Londoni férfijában láthatjuk) és Sean Bean (pl. Boromir, ugye) formál ízes, hús vér figurákat.
Derek Jarman filmjén bár meglátszik a sokszor kényszerűen hosszas előkészítés, ritkán látható igényes film. Ha maga Caravaggio kockánként nézné végig a filmet, szerintem ő is meg lenne elégedve. Jarman a festő személyén keresztül saját önarcképét alkotja meg, amelyet különféle elidegenítő effektusokkal (koridegen ruhák, mint pl. szmoking, eszközök, mint írógép, számológép, járművek, mint motorbicikli, teherautó, stb.) rögtön el is vonatkoztat konkrét témájától és mintegy általánosítva, megfesti
"A művészsors" tablóját. A film végén egy katartikus erejű élőképben Jarman Caravaggio Krisztus sírbatétele című megrendítő festményét rendezi meg, ahol Krisztus figuráját a már halott Caravaggio, vagyis Nigel Terry "játssza". Jarmant azonban nem feszítette sem ezért, sem másért senki sem keresztre, AIDS-ben halt meg 1994-ben. Ettől függetlenül, vagy ezzel együtt Caravaggio című filmje azonban alapeset minden magát valamire tartó kultúrember számára.
