Az X-Men trilógia tisztességes filmipari termékcsalád, mely remekül kiszolgálta a képregény-adaptációra éhes közönséget. Az X-Men kezdetek azonban már nem több B kategóriás prostituálódásnál, melytől még a legelvetemültebb Hugh Jackman rajongók is cukormérgezést kapnak.
Sajnos az X-Ment is elérte a futószalagon gyártott filmek végzete, az újabb bőr lehúzása ugyanis igencsak ócskára sikeredett. Nem mennék bele olyan részletekbe, mint a képregénytől való indokolatlan eltérés morális szempontú boncolgatása vagy a későbbi részekkel való koherencia, de még így is ezer sebből vérzik Gavin Hood merénylete. Merénylet ellenünk, mert már láttunk 3 elfogadhatóan jó filmet a témában, merénylet Farkas ellen, mert puhapöcsnek mutattatják, merénylet Hugh Jackman ellen, aki kénytelen másfél órát néhány oroszlánbőgés kíséretében végigömlengeni.
A történetet nagyrészt már ismertük a második részben felvillantott emlékképekből, az újdonságot hozó családi vonatkozástól pedig inkább kímélt volna meg minket az ég - és David Benioff forgatókönyvíró. Akció csak szordinósan, technika többször cikisen. A vége összecsapás képi megoldásai mosolyt csalnak arcunkat, mely mosolyt aztán a naplementébe vonuló hőst látva a legtöbb jóízlésű mozirajongó kínos röhögésre vált.
