Ellenség a kapuknál (2001)

Az ünnepelt orosz mesterlövész, Vaszilij Zajcev valóban élt, csak nem volt olyan fess, mint a minden szlávos vonást nélkülöző Jude Law, és tényleg irtotta az ellent Sztálingrádnál, bár nem tudni, hogy a filmben is megénekelt párbaja a náci sztárlövésszel,  König őrnaggyal megtörtént, már csak azért is, mert az illetőnek nincs nyoma a Wermacht állományában. Az is valószínű, hogy valódi hősünknek nem lett volna ideje és alkalma a szelet csapni egy szép katonalánynak, de ha mégis, jó eséllyel nem egy olyan lányra nyomult volna, aki a helyi politikai komisszárnak is tetszik. Ettől függetlenül az Ellenség a kapuknál ott van a legjobb háborús filmek között, a nagyszabású csatajelenetek is gyomorszorítóan és a kisebb csetepaték is egyformán izgalmasak, például amikor hősünk először demonstrálva tudását zsinórban szed le egy sor relaxáló náci tisztet.

Hét év Tibetben  (1997)

Az szinte mellékes tény, hogy az ünnepelt osztrák hegymászó, Heinrich Harrer a náci párt és az SS tagja volt, sőt, esküvői képén is SS egyenruhában feszít, mivel mindezt később ifjonti botlásnak minősítette, a lényeg, hogy Herr Harrer számos nagy csúcs megmászása után eljutott Tibetbe, ahol átadt tudását az őt és útitársát bizalmába fogadó dalai lámának, és a jövevények is rengeteget tanultak a különös vidéken. A szöszi Brad Pittről ugyan egy percig sem hinné el az ember, hogy germán vér folyik az ereiben, de világjáró kalandornak tökéletesen elmegy, Tibet pedig csodás, még akkor is, ha a forgatás éppenséggel Argentínában zajlott, pár pár percnyi „eredeti” felvételt is láthatunk benne, és a kínai nagypolitikából is kapunk némi ízelítőt – Pitt és a másik főszereplő, David Thewlis ennek köszönhetően örökre ki is vannak tiltva Kínából, bár furcsa módon a rendező új filmje ott játszódik.

A szerető (1992)

A film egykori nagy sikerét két tényező garantálta: hogy Marguerite Duras botrányos kisregénye alapján készült, és, hogy a francia rendező a sajtónak azt hazudta, hogy a két főszereplő élesben szexelt a valóban érzékei ágyjelenetek során, és bizony a kora kilencvenes években minden jól ment, amiben volt erotika. Duras könyve azért volt botrányos, mert egyrészt egy fiatalkorú lány – saját maga - viszonyát írja le egy idősebb férfival, másrészt, mert a férfi kínai, a lány francia volt. Az egykori francia Indokínában járunk, és a két leendő szerető egy, a Mekong folyón Saigon felé tartó kompon találkozik, hogy nem sokkal később titokban szenvedélyes viszonyt folytassanak, aminek csak az vet véget, hogy a gazdag férfinak családi nyomásra meg kell nősülnie, a lány pedig hazautazik megírni a történetét. Az ekkor még nagy ígéretnek számító, ám végül hamar eltűnt Jane March – akiben egy kis kínai vér is csörgedez – itt tényleg igazán vonzó és vagány, párja pedig a kínai film egyik nagy sztárja, Tony Leung Ka Fai.

A medve (1988)

Bár a természetfilmek dramatizálása, az ügyesen összevágott felvételek történetbe rendezése és az állatszereplők emberi tulajdonságokkal való felruházása nem újkeletű dolog, a Disney már a kezdetek kezdete óta csinálta ezt, és nem csak a rajzfilmjeiben, Annaud medvés filmje mégis hihetetlenül nagy újdonság volt annak idején. Hogy miért, arra ma már nehéz válaszolni, de A medve ügyesen összevágott, profin hatásvadász darab, és ha sokáig nézünk egy kerekded, ügyetlenkedő, vidám medvebocsot, aki ráadásul elvesztette a mamáját, és még egy kicsit be is gombázott, akkor mi is megadjuk magunkat neki – pláne, ha tudjuk, milyen hihetetlenül sok munka volt abban, hogy itt minden részlet stimmeljen, minden állat azt csinálja, amit csinálnia kell. A rendező jóval később Két testvér címmel tigrisekkel forgatott nagyon hasonló filmet, és részben ezt a vonalat követi a most a mozikba kerülő, egyébként kínai filmnek számító, sőt, Kína által az Oscar-versenybe nevezett Farkas Totem is.

A rózsa neve (1986)

A nemrég elhunyt Umberto Eco világhírű történelmi regényéből készült film igazi szenzáció volt bemutatásakor, pedig rengeteg dolog szólt ellene. Annaud majdnem öt évig készítette elő 
Baskerville-i Vilmos ferences szerzetes és fiatal kísérőjének XIV. századi apátsági thrillerét, miközben a rendezőnek mindenkivel meggyúlt a baja, főleg az olasz koprodukciós partnerekről, a főszereplő Sir Sean Conneryben pedig rajta kívül senki sem hitt, mivel az egykori 007-es ügynök pályája mélypontján volt és senki sem tartotta elég jónak a filmhez, pedig nagyon is az volt. A film igazi bravúrja azonban az, hogy Eco regényéhez hasonlóan képes megőrizni a történelmi hitelességet és a krimi izgalmát a rejtélyes kolostori nyomozás során, miközben egészen különleges hangulatot tud létrehozni – amit jóval később David Fincher koppintott szintén hatalmas sikerű Hetedik című filmjében.

A tűz háborúja (1981)

Hölgyeim és uraim, íme a filmtörténet első paleo filmje, őskori étrenddel, viselkedési etikettel és öltözékkel – a szereplők kinézete és várható élettartama is ennek megfelelő. A viccet félretéve, a 80 ezer évvel ezelőtt játszódó film annak idején igazi szenzáció volt, hiszen dialógus és nagyrészt ruhák nélkül mesélt el egy teljesen hihető történetet, ami önmagában is izgalmas, és ami alapján az emberi evolúció is remekül modellezhető. Vagyis a tűz nyomában járó elődeink a csajozás miatt léptek feljebb a ranglétrán. Hogy az őskort minél hitelesebben ábrázolja, Annaud Anthony Burgesst kérte fel egy kitalált "ősnyelven" kidolgozására, a metakommunikációt pedig a neves antropológus, Desmond Morris dolgozta ki. – az egyik főszereplő álarca mögött pedig nem más lapul, mint Ron Perlman, a későbbi Hellboy, aki aztán a rendező másik híres filmjében, A rózsa nevében is fontos szerepet kapott.