Brutális jelenetek kergetik egymást, kellő elszörnyedéssel nézzük az amerikai típusú, injekciós kivégzést, váratlan szenvedést, erek nagyon profi kidudorítását, és, nem, ez a film mégsem a halálbüntetés elleni kiáltvány, sőt - írja kritikusunk a Törvénytisztelő polgár című filmről.
Egy kicsit furcsán indul a Törvénytisztelő polgár című film: Gerard Butler valami éktelenül hülye parókával a fején barkácsol. A barkácsolás még rendben van, tudjuk, amit tudunk, véletlenül nem barkácsolnak az amerikai filmekben, de miért a paróka? Van neki haja. Vagy előre nem látható fejbetegség áldozataként elveszítette volna fürtjeit, de a szerződése ettől még élt, kénytelenek ilyen állapotban is foglalkoztatni őt?
Váratlan megoldásként egyszer csak kiírják, hogy tíz év múlva, bár addig alig-alig utalt valami arra, hogy a múltat nézzük, mindenesetre Mr Butler attól kezdve a saját hajával játszik, úgy látszik, ez is olyan, mint a Mozartot Beethoventől elválasztó időszak: az egyik még parókában, a másik már saját hajjal dolgozik.
A váltástól viszont a film is erőre kap, brutális jelenetek kergetik egymást, kellő elszörnyedéssel nézzük az amerikai típusú, injekciós kivégzést, váratlan szenvedést, erek nagyon profi kidudoritását, és, nem, ez a film mégsem a halálbüntetés elleni kiáltvány, sőt. Pont arról van szó, hogy egy könnyű kis altatóinjekció semmiség ahhoz képest, amennyit az áldozatok és a túlélők szenvednek. Ekkor viszont jön a törvénytisztelő.
Hollywoodban visszatérő téma a bosszúvágy, de a Törvénytisztelő polgár ennél bonyolultabb, mert nem csak helyteleníti a jelenlegi angolszász jogrendszert, amely vádalkukkal lehetővé teszi a bűnösök menekülését, és esetenként fontosabbnak találja a jogalkalmazók eredményeit és a mutatószámokat az igazságnál, de a főhős a maga módján tenni is próbál ez ellen. Clyde Shelton, a törvénytisztelő nem csak a bűnösök, de a jogrendszer ellen is harcol, és jobb ötlet híján terrorcselekményeket hajt végre bírótól hivatalszolgáig mindenki ellen, aki az igazságszolgáltatás területén munkálkodik.
Az ilyen történetnek persze az a végzete, hogy végül tökéletesen értelmetlen legyen. Egy idő után már mindenki meghalt, leszámítva azt az egy embert, akinek legelőször kellett volna áldozatul esnie, az ámokfutás során pedig óhatatlanul el kell jutni odáig, hogy egyre reménytelenebb legyen a megoldás, egyre valószerűtlenebb tettek követődjenek el, amelyekre vagy nincs magyarázat, vagy akkora sületlenség, hogy nagyon kell hajtani a történetet, hátha nem tűnik föl senkinek.
Cserébe tudnak ajánlani egy Gerard Butlert, akit az ember könnyen leírna, hogy nincs is benne semmi különös, olyan jó bután tud nézni, hanem azért vérben is tudja forgatni azokat a szemeket, amolyan férfias férfi, akit le lehet vetkőztetni meztelenre, bár, hogy miért is kell a rendőröket pucér hátsóval fogadni, arra nem sikerült rájönnöm.
Mármint ha nem a hölgyvendégekben, hanem a történetben keresem a magyarázatot. Butlerre mégis annyira erős jelenség a vásznon, hogy észre sem lehet venni mellette Jamie Foxxot. Kicsit robbantgatnak, kékesen hideg Philadelphia a háttérben és legalább félidőig érdekes a film. Aztán nagyon ostoba. Az még mindig döntetlen.
