Nem a kövérség, hanem a hazugság, és az abból egyenesen következő magány a legszarabb dolog a világon, derül ki a Kövéren szép a világ című vidámnak induló, de szomorkásan végződő spanyol filmben.
Sok szereplő, sok minitörténet szerveződik egy fogyókúrás terápiacsoport köré, ahol első lépésként mindenki lemeztelenedik, hogy tényleg a zsírból gyúrt egészet lássa mindenki magában és a másikban.
A Sötétkékmajdnemfeketében már megmutatta a tehetséges rendező, Daniel Sánchez Arévalo, hogy néhány dologhoz nagyon ért: önironikus karakterteremtésben, illetve mindennapos történetekben.
Négy dagink van: a meghasonlott meleg Schorbert Norbi, a családapa, a szigorú vallási szabályok szerint élő lány és a sikeres internetvállalkozást üzemeltető csaj. Valamint két úgymond normális, mert a világunk az ilyen ellentétekből épül fel, a pszichiáter és csaja, a pumatestű terhes tornatanár. A vígjátéki alapot könnyen és ügyesen teremtette meg a rendező, ezt az egészet már csak össze kellett kutyulnia, abban meg még jobb. Gyorsan kiderül, hogy nincs normális, csak problémás és hazug, és főleg nem máshoz, hanem magunkhoz kell mérni az elvárásainkat.
Az, hogy nincsenek tabuk, zavaró politikai korrektség, meg pironkodva poénkodás a Kövéren szép az életben, az minimális teljesítmény. De hogy ilyen normálisan és humorosan tudják közölni a nézőkkel, hogy nem világvége az elhízás, viszont az igen, ha hazavágjuk az életünk a béna hazudozásainkkal. Van mindenkinek elég baja, mondja a film és kórusban vele mi is, a problémák között első pedig a hazugság: hogy egy családmodellek és életpályák épülnek egy-egy titokra, a katolikuséknál nem lehet kivárni az első éjszakát, Schorbert Norbinak meg mégis fontosabb a szerelem, még azt is lenyeli, hogy egy nővel. Magunknak, másoknak, a hazugságból életeket építünk, és onnan belülről fel sem tűnik sok minden.
8/10
