Most már tuti, hogy Shia LaBeouf egy buborék, Oliver Stone kapzsi, ezt az egész neobalos dolgot meg már az apáink is kitalálták, csak nem jött be. Persze mire mennénk ideálok nélkül.
Buborékok
Az 1987-es Tőzsdecápák még többé-kevésbé arról szólt, meddig mehet el a sötét oldal irányába egy alapvetően jó szándékú, de a pénz és a tengerhabokból előtűnő Daryl Hannah illatától megszédült fiatal bróker. Vagyis az nem volt kérdés, hogy a pénzcsinálók: hősök. Vagy hogy a szállóigévé erőszakolt mondatot citáljuk: a kapzsiság jó. 2010-ben a helyzet picit megváltozott, és nem csak abban, hogy minden egyes zölden fénylő monitor helyére három LCD került a brókerek asztalán. Jóllehet, éreztek változást az emberek '68-ban is, aztán mégis inkább levágatták a hajukat és elmentek ingatlanosnak. Viva la establishment! Mégis, Oliver Stone most már legkapzsibb karakterének szájába adja a kételyt: biztos, hogy ez így jó? A kérdés költői, ennek ellenére egy szépen ideálmodott helyzet (az öreg Gekko egy egyetemen tart előadást) remek alkalmat ad a karakternek, hogy kifejtse véleményét. Summázom: ez okozta a válságot. Pfú, ha ezt tudtuk volna előbb, legalább azt a mosógépet nem vettük volna svájci frank alapú hitelre, lejártunk volna a kölkökkel a patakhoz a szennyessel, az legalább családi program.
Kapzsi, kapzsi Oliver...
Shia LaBeouf nem színész. Ezt most már lassan könyveljük el. Buborék volt ő már a Transformersben is, fújták őt egyre nagyobbra a szappanos vízzel játszó stúdiók, de Indiana Jones karikás ostora épp annyira nem való a kezébe, mint amennyire idétlenül áll rajta a Wall Street-i menők zakója. Arcjátékával remekül hozza a szalagavató bálon faképnél hagyott gimnazistát, csak ezt meg viszonylag ritkán kérik tőle Oscar-díjas rendezők. Egy-két évig még simán befér a High School Musicalbe, de ezt követően nem szeretnénk őt mozivásznon látni. Nem úgy a csodálatos Carey Mulligant, aki engem személy szerint egészen elbűvölt az Egy lányról fantázianévre keresztelt angol filmben, és most is ő az, aki a '80 után születtek közül színjátszást mutat be a Tőzsdecápák 2-ben. Mellette Susan Sarandon jól kitalált ingatlanos anya-karaktere okoz még extra élményt, Douglas meg Douglas. Ez volna a szűk keret, amellyel az amerikai társadalomi berendezkedés alaptételeit egyre bátrabban kikezdő rendező dolgozik. Aki így a világválság vége felé (?) látszólag teljesen egyértelműen vetette rá magát egykori nagy sikerére, hogy már bejáratott figurák és helyzetek újragondolásával beszéljen saját, a gazdasági mechanizmusokról alkotott elképzeléseiről.
Az ellentétek vonzzák egymást
Kézenfekvő, mégis zseniális ötlet, hogy Gekko lánya "balos" idealista, akit elfojtott apakomplexusa mégis egy bróker karjaiba taszítja, még ha az zöld köntösbe bújik is. (Itt azért nekem elfért volna némi magyarázat. Egy egyetemi vitaest hevében egymásnak estek, észre sem véve, hogy ez már szex?) Az is nagyszerű, ahogy a forgatókönyv úgymond helyzetbe hozza Gekkót (aki a kezdeti kötelező beköszönést követően félórán át csak hírből van jelen a vásznon), még ha nyilván sejtjük is egy-egy ponton, hogy valami disznóság van kilátásban. Bántó ugyanakkor Stone néhány átlátszóan direkt megoldása: az öreg kung fu-tanítóra hajazó bölcs bróker védjegyeként időnként madárfütty hangot hallat, és lámpagyújtásig nem derült ki, hogy mit ért alatta; Charlie Sheen cameója totálisan funkciótlan (a sajátja se jobb, de attól úgysem óv meg minket sose); illetve többször is néhány izzadtságszagú mondattal hivatkozik az első részre, ha a jelen szituáció igényel magyarázatot. Ez utóbbira példa eleve a lánya léte, hiszen '87-ben még egy fiúgyermekkel játszott a tengerparton. Valamint ha visszanézzük az eredeti film végén a "nagy csavart", akkor azt is megállapíthatjuk, hogy ilyen semmitmondó beismerő vallomással még Kínában sem ítélnének el valakit nyolc évre.
Spoiler-gyanús!
Aki a világon semmit nem akar tudni a végkifejletről, az most ugorjon a Kinek ajánljuk?-ra. Akik maradtak, azoknak mondanám, hogy Oliver Stone, bár sokak szerint megőrült, véleményem szerint csak egyetlen igazi hibát követett el, ez pedig a film utolsó öt-hat-hét perce. Felesleges, nyálas, hiteltelen és mindenek előtt: a piac szája íze szerint variált befejezés. Van egy pont, ahol minden további nélkül feljöhetett volna a stáblista, semmilyen lezáratlanságot nem éreztünk volna – de aztán újra feltűnik LaBeouf, ami ugye már önmagában több a sokknál, és aztán az egész át is megy egy karácsonyi Tim Allen-moziba. A hangulat, amit sugároz, nyújthatna akár valódi alternatívát is a pénzhajhászásra feltett élettel szemben, ilyenformán helye és értelme is lenne a finálénak, mégis alig védhető, hogy a hollywoodi rosszízlés győzött itt újfent. Hiszen az jobban fizet.
Kinek ajánljuk?
- Bankároknak, spekulánsoknak, közgazdászoknak.
- Devizahiteleseknek.
- New York-imádóknak.
Kinek nem?
- Akik nem látták az első részt.
- Akik a gazdasági híreknél automatikusan elkapcsolnak.
- Akik nálam is kevésbé tolerálják LaBeouf-t.
8/10
