Aki szereti a filmeket, és hajlandósága van a szomorúságra, az 2002 novemberében keserű napokat élhetett át. Az Európai Filmakadémia ugyanis novemberben adja át díjait, melyek - akárhogy is tekintjük - az európai ízlést testesítik meg.
A mostani alkalommal Pedro Almodóvar filmje a Beszélj hozzá! jószerével mennybe ment. Ez az információ igazán akkor válik riasztóvá és elkeserítővé, amikor megnézzük a filmet. Ha az egészen figyelemre méltó Hukkle, Pálfi György filmje nem kapta volna meg a legígéretesebb kezdőknek járó Fassbinder-díjat, akkor azt is gondolhatnánk, hogy a zsűri tagjainak elment a józan eszük. Így viszont csak azt hihetjük, hogy rossz az ízlésük, cinikusak és manipulációban nem ismernek határt. A zsűri a legjobb film díjával a Beszélj hozzá! című filmet jutalmazta. Az év legjobb európai filmrendezője a Beszélj hozzá! rendezője, Pedro Almodóvar lett, és ő lett a legjobb forgatókönyvíró is. A díjak alapján a Beszélj hozzá! című filmnek csaknem zseniálisnak kell lennie. Aztán az ember elmegy a moziba, és a film végére meglepve tapasztalja, hogy ünneplésre semmi ok nincs. Riadalomra annál több. Ez a reprezentatív munka így, díjakkal körülölelve mintha szentesítene egy állapotot, amely azonban semmi jóval nem kecsegtet. Almodóvar filmje nem különösebben rossz film, csak különösképpen rafinált. Elképesztően finom módszerekkel tudja ugyanis álcázni azt, hogy nem szól semmiről. Almodóvar előbb elcsábítja, majd következetesen magára hagyja nézőit. Ráadásul mindezt képes jelenetről jelenetre megismételni, ami világossá teszi, hogy semmi másban nem olyan biztos, mint nézői esendőségében. Mi nézők ugyanis hajlamosak vagyunk elhinni egy kép szépségét, egy zene jelentőségét vagy egy arc ígéretes titkát. Almodóvar ezeket az elemeket pontosan olyan gyakorisággal használja, hogy velük ébren tarthassa a várakozást, de csak filmje végén ébredünk rá arra a szomorú tényre, hogy a film semmiről nem beszélt. A Beszélj hozzá! tele van ígéretes részletekkel: kómában fekvő csodaszép lány, őt ápoló, kedves, finomkodó fiúcska, szétesett értelmiségi férfi, vonzó torreádornő, Pina Bausch táncrészletei, lenyűgöző épületek és fájdalmas zene. Minden pikáns, kifinomult és messzemenően rejtélyes. Ráadásul ehhez jön még Almodóvar sűrű és egészen elszabadultan valószerűtlen történetszövése.
Mindezek együtteséből áll öszsze, hogy Almodóvar legutóbbi filmje több egyszerű rossz filmnél. Kaján leszámolás a film és a filmkészítés illúziójával. Azzal, hogy miközben a néző néz, gondolkodni is képes, azzal, hogy az érzékek rendszerezhetők, és végső soron azzal, hogy a világ nemcsak vonzó és könnyed részletekből, hanem egymáshoz csiszolódó, súlyos öszszetett állításokból áll. Almodóvar minden jel szerint felhagyott a gondolkozással, és ebbéli lustaságát az Európai Filmakadémia díjak sorával jutalmazta. Mindez meglehetősen szomorú távlatokat nyit előttünk. Köszönjük senor Almodóvar, hogy csatlakozik Ön is azokhoz, akik kiszabadítják a szellemet a palackból. Köszönjük, hogy hátradőlt Ön is, hogy ilyen szép, nagy, színes formátumban demonstrálja nekünk a hiábavalóság trükkjeit. Beszélj Hozzá! - mondja filmjének címe. És egy árva szó sem hangzik el.
