A múltkor, amikor a Szindbád című remeklés kapcsán leszögeztük, hogy a kalózok méltó helye a rajzfilmekben van, mellőztük a műtörténeti kontextust. Pedig nem kellett volna. Mondják, emlékszik valaki egy Pityóka nevű, részeges kalózkapitányra, aki papagáj volt? Úgy negyedszázada szerepelt egy rajzfilmben, nos, őt bízvást tekinthetjük Johnny Depp (Szpéró kapitány, innen is hódolatom a legnagyobb magyar kalóznak, hogy most Sparrow-nak írják a nevét, az engem meg nem téveszt) művészi előképének. És akkor ugye a Kalózok szeretőjéről nem is szóltunk: sok szerencsét Péterffy Zsófiának! Mindegy, A Karib-tenger kalózai kétségtelenül nem rajzfilm, bár olyan. Nagyon olyan: nyilván azért nem az, mert kellett a hely a mondott Johnnynak, s ő meg is hálálta. Közel két és fél órányi vidámkodása ugyan kicsit hosszúkás, de voltaképpen szórakoztató. Alakítása úgy mértéktartó, hogy neki jóval többet szabad (lenne szabad), mint partnereinek, s vissza nem él vele. A sztorival sincs semmi gáz, asszem, nem felejtettek ki semmit: átok és szerelem, tengeri ütközet és gonosz kan majom, a ködből baljósan előbúvó fekete vitorlák. De tudják mit, ha Rejtő Jenő, a kalózok nagy barátja ma élne, nem írna. Nem azért nem, mert Piszkos Fred csak egy hajót kötött el őfelsége flottájából, Johnny Depp meg kettőt, hanem azért, mert jól menő casting direktor lenne Hollywoodban, hisz vizsgált filmünk teper vadul, hogy figuráit mind elővezesse, de szerintem ez vele jobban menne. Egyébiránt nem lett volna hülyeség szinkronizálni a darabot, már a serdületlen népség részére.
