A kalandfilm az egyik kedvenc műfajom, minden megvan benne, ami az igazi kikapcsolódáshoz kell: akció és humor, mese és szerelem és persze egy sármos világmegmentő. Mindez azonban csak szükséges, de nem elegséges feltétel ? mely utóbbit A Múmia trilógia utolsó tagja nem tudja teljesíteni.
Míg az előző két részben még pörgős párbeszédek, jól felépített történet és egy remek csapat is az alkotók rendelkezésére állt, mostanra nem maradt már, mint Brendan Fraser szívdöglesztő mosolya és egy rakás közepes számítógépes trükk.
A történet még akár jó is lehetne. Adott az elvetemült Han császár (Jet Li), aki igája alá hajtaná az egész világot, de mikor lenyúlná kedvenc tábornoka nőjét, Zijuant (Michelle Yeoh), ez utóbbi éktelen haragra gerjed ellene, és jól meg is átkozza: mind a császár, mind egész serege agyaggá válik. Kétezer évvel később az engedetlen Alex O'Connell (Luke Ford) előkaparja a föld alól a császárt és egész bandáját, néhány elszánt nacionalista pedig életet lehel a vezírbe, hogy az végre rendet tehessen a kommunizmust nyőgő Kínában ? na és akkor el is szabadul a pokol! Nincs mit tenni, az éppen nyugdíjba készülő Rick O'Connellnek (Brendan Fraser) és feleségének, Evynek (Maria Bello) a sógorral (John Hannah) kiegészülve ki kell húznia a csávából a kis Alexet.
Ugye ez nem is hangzik olyan rosszul? Ha még látnátok a díszletet meg a kosztümöket! Igazán pazar. Na de akkor jönnek a gyenge pontok. A számítógépes animációval kezdeném, ami súrolja a botrányos fogalmát. A jeti vagy Zijuan zombihadserege egyszerúen nevetségesen gyenge ? nem tudom, ki találta ki a jetit, ez akár egy jó poén is lehetett volna, így azonban csak egy erőltett vicceskedés. Menjünk tovább. A párbeszédek. A harmadik rész forgatókönyvírói úgy döntöttek, itt az ideje komolyabban is beszélni a család fontosságáról ? jaj, ne már! Forgassanak drámát, de O'Connell szájába ne kerüljenek mondatok a rossz apaságról, brrr, de még inkább felejtsük el a szálló porban lányukra szeretettel visszanéző elhunyt szülők vízióját. Egyszerűen ez az érzelgősség nem idevaló. Next van plíz. Mario Bello. Elismerem, nehéz dolga volt a színésznőnek átvenni a csodálatos Rachel Weisz szerepét ? de az is tény, hogy nem sok sikerrel járt. Erről a nőről egy percig sem tudom elhinni, hogy igazi kalandor lenne, a szinkronhang pedig még tovább rontja a karakter hitelességét. És jöjjön az utolsó (amit szóvá teszek), a történet egyszerűen még az eddigieknél is zavarosabb. Szinte látom magam előtt, ahogy a forgatókönyvírók az első munkanap megállapodnak abban, hogy kell egy autósüldözés, egy lövöldözés, egy zombis jelenet, na meg legyen egy jó nagy szörny is, senkit nem érdekel honnan kerül elő, na és akkor ezt töltsük fel vmi történettel (?!).
Hát erről talán ennyit. Ha már mindenképpen szeretnének újabb súlyos ezreseket kihúzni a moziba járók zsebéből, legalább annyit tegyenek meg, drága alkotók, hogy nem csak halomba raknak egy kiló alkotórészt, hanem megkísérelnek belőle filmet készíteni.