Az IMDb.com felhasználói legalábbis imádják a Gladiátor 2-t, a Dűne: Második részt és a Beetlejuice Beetlejuice-t.
Mindjárt itt az év vége, ami egy kiváló alkalom összeszedni a 2024-es év 10 legnépszerűbb filmjét. Az alábbi lista összeállításánál az Internet Movie Database (közismertebb nevén: IMDb) jelenleg legnépszerűbb filmjei szerepelnek, aszerint, milyen értékelést kapott és mennyien vitatják meg az adott alkotást a portálon.
Vagyis ez a lista nem a PORT munkatársainak év végi toplistás összeállítása (az majd egy külön cikk lesz, ha lesz), hanem a lelkes mozinézőké.
10. It Ends With Us - Velünk véget ér
Lily (Blake Lively) új életet kezdett. Nem volt könnyű gyerekkora, bőven van mit elfelejtenie, de minden rosszon sikerült túllépnie, Bostonba költözött, és új, boldog élet várja. Mindig egy saját boltra vágyott, most talán ez is teljesül. Sőt, ha ez nem volna elég: megismerkedik egy rokonszenves férfival, aki kedves, jó fej és jóképű – hát persze, hogy szerelem lesz belőle. De az intenzív boldogság átmeneti. Lily csapdába kerül, és nem tud kijutni belőle. A múltja utoléri, és ő elköveti az összes hibát, ami elől menekült. Szabadulni próbál. Küszködik, nagyon nehéz helyzeteken igyekszik keresztülverekedni magát. Még szerencse, hogy találkozik egy réges-régi baráttal, aki talán segít neki. De a legnehezebb döntést neki egyedül kell meghoznia. Ha képes rá…
9. Alien: Romulus
Miközben egy elhagyatott űrállomás rejtett zugait kutatják, fiatal űrkolonizálók egy csoportja az univerzum legfélelmetesebb életformájával találja szemben magát... Ridley Scott producer, A nyolcadik utas: a halál, a Prometheus és az Alien: Covenant direktora, valamint Fede Alvarez rendező (Vaksötét) hátborzongató moziélményt kínál a lankadatlan népszerűségű Alien-sorozat legújabb fejezetével.
8. Twisters - Végzetes vihar
Az ember azt hiszi, hogy legyőzte a természetet, ami hatalmas, veszélyes tévedés. A tornádó megszelídíthetetlen, kiismerhetetlen, szörnyű erővel csap le, és nem ismer irgalmat. Kate (Daisy Edgar-Jones) valaha viharvadász volt, de egy hátborzongatóan félresikerült kaland óta nem hajlandó kimozdulni a New York-i irodájából. Aztán egy kollégája rábeszéli, menjen ki mégis a terepre, hogy együtt teszteljenek egy viharkövető rendszert. Így ismerkedik meg Tylerrel (Glen Powell), akit élőben közvetített tornádós kalandjai tettek szupercelebbé. Kapcsolatuk viharosan indul: azonnal megutálják egymást. Egymással versengve indulnak az új tornádók nyomába – és ezúttal több vihar egyesüléséből, szörnyű szupertornádó van kialakulóban. És a két ellenség együtt ragad az évszázad legszörnyűbb viharának mélyén.
7. Venom - Az utolsó menet
Eddie Brock (Tom Hardy) nagyjából boldogan élt. Volt barátnője, munkája… aztán úgy alakult, hogy egy űrből érkezett, pusztító étvágyú szörny érkezett a földre, és pont őt választotta gazdatestnek. Azóta Eddie magányos, meggyötört… és legyőzhetetlen. Ha bajba kerül, a benne rejtőző szörny előbújik belőle, és kérlelhetetlenül felzabálja a támadókat. Meg egy kis rendetlenséget csinál közben. De lehet, hogy van olyan ellenség, ami a szupererős Venomnak is sok – a saját bolygójáról érkező szörnyek rátalálnak, megérkeznek a földre, és persze nincs bennük kímélet. Az egész bolygót könnyedén elpusztíthatják. Venom azonban már inkább a földiek pártján van. Harcba száll az idegen lények ellen – de ahova ő megy, oda Eddie-nek is mennie kell. És ha ő halálos veszélybe kerül, akkor Eddie-nek is bőven van félnivalója.
6. Beetlejuice Beetlejuice
A családban tragédia történik, és Deetzék három generációja hazautazik a rég maguk mögött hagyott Winter River-i házukba. Lydia (Winona Ryder) az eltelt hosszú évek alatt sem tudott megszabadulni a kísértetiesen dilis Beetlejuice (Michael Keaton) emlékétől: ezért esik pánikba, amikor kezelhetetlen kamaszlánya (Jenna Ortega) talál a padláson egy titokzatos makettet, amely a kisvárost ábrázolja, de átjáró nyílik belőle a túlvilágba, és véletlenül meg is nyitja. Hamarosan kiderül, hogy mindkét világban szörnyű bajok fenyegetnek. Ezután már csak annyi kell, hogy valaki véletlenül háromszor egymás után kimondja Beetlejuice nevét, és előlép az árnyak közül a játékos gonoszkodásra mindig kész, szédült démon, hogy bebizonyítsa: nincs olyan káosz, amit ne lehetne tovább növelni.
5. Gladiátor II
Évekkel azután, hogy tanúja volt annak, hogy Maximus, az ünnepelt hős elesett nagybátyja keze által, Lucius (Paul Mescal) kénytelen visszatérni a Colosseumba, miután otthonát meghódították a zsarnok császárok, akik most vasmarokkal fogják Rómát. Szívében düh tombol, de a birodalom jövője a tét, így Luciusnak a múltjából kell erőt és tisztességet merítenie, hogy elhozza Róma népének a város egykori dicsőségét…
4. Wicked
Óz boszorkányainak eddig nem ismert történetében az Emmy-díjas Cynthia Erivo alakítja Elphabát, a szokatlan zöld bőrszíne miatt félreértett fiatal nőt, akinek még fel kell fedeznie az igazi erejét. A Grammy-díjas énekesnő, Ariana Grande pedig Glindát alakítja, a kiváltságokban és ambícióban dúskáló népszerű fiatal nőt, akinek még fel kell fedeznie az igazi szívét és lelkét. Ők ketten a Shiz Egyetem diákjaiként találkoznak, és mély barátság szövődik köztük. Miután találkoznak Ózzal, a nagy varázslóval, a barátságuk válaszúthoz ér, és életük külön utakon folytatódik. Glinda rendíthetetlenül áhítozik a népszerűségre, ezért enged a hatalom csábításának, miközben Elphaba eltökélten hű akar maradni önmagához és a körülötte lévőkhöz, és ez váratlan és meglepő következményekkel jár a jövőjére nézve. Különleges kalandjaik során végül beteljesedik a sorsuk, belőlük lesz az északi jó boszorkány és a gonosz nyugati boszorkány Óz birodalmában.
3. Deadpool & Rozsomák
Ryan Reynolds a 2009-es X-Men kezdetek: Farkasban debütált Deadpoolként Hugh Jackman oldalán, és azóta két saját Deadpool-filmet is összehozott. Hugh Jackman a 2017-es Logan után köszönt el Rozsomák szerepétől, miután az X-Men franchise-ban számtalan alkalommal eljátszotta a híres-neves, adamantium karmos karaktert. Csak idő kérdése volt, hogy a Disney, ahol most már a korábban a Fox stúdióhoz került Marvel-karakterek is rendelkezésre állnak, mikor tereli egy közös filmbe a két sztárt, akik évek óta kifejezetten élvezik, hogy a kölcsönös zrikálással a filmjeiket és a saját portékájukat népszerűsíthetik – Jackmannek ugyanis saját kávéja, Reynoldsnak pedig saját ginje van.
2. Dűne: Második rész
A távoli jövőben, a bolygóközi királyságok korában játszódó történetben két nagy hatalmú uralkodóház harcol az Arrakis bolygó feletti hatalomért, mert az ismert univerzumban egyedül az itteni végtelen sivatagban bányászható az a fűszer, amely lehetővé teszi a csillagközi utazást. A Harkonnenek ura kiirtatta az Atreides családot. De Paul Atreides herceg (Timothée Chalamet) megmenekült: a pusztaságban bujkál egy titokzatos, nomád nép, a fremenek között, ahol megismerkedik egy lánnyal, Csanival (Zendaya). Az a sorsa, hogy bosszút álljon a családjáért, háborúba vezesse a hozzá hű seregeket. Döntenie kell, hogy élete nagy szerelmét választja-e, vagy beteljesíti a végzetét. Az univerzum sorsa múlik azon, hogy mit határoz: és végül olyan útra lép, amely megváltoztathatja azt a szörnyű jövőt, amelyet egyedül ő lát előre.
1. Agymanók 2.
A Disney és a Pixar új filmjében visszatérünk Riley fejébe, aki immáron tinédzser! A Főhadiszállás egy napon komoly átalakításokon esik át, hogy helyet kaphasson benne valami egészen váratlan: új érzelmek! Derűben, Bánatban, Haragban, Majréban és Undorban, akik így együtt már jó ideje navigálnak sikerrel, vegyes érzések kezdenek kavarogni, amikor felbukkan Feszkó. Ráadásul úgy tűnik, nem egyedül van...