Vígszínház A három testőre kellemes meglepetés, jóllehet a repertoárba kerülésnek a célközönség az elsődleges oka. Rövid távon kiváltható egy iskolai olvasmány, az se rossz, hosszabb távon hátha sikerül elhitetni, hogy a színház jó dolog, ez viszont kimondottan jó. A megszólítani vágyott közönség mind életkora, mind a kulturális-generációs szakadék miatt más nyelven beszél, mint Dumas; az ő ízlésüket kellett összehangolni napjaink nagy történetek és kétely nélküli monológok iránti iróniájával.
Tasnádi Istvánnak ez sikerült. Ez A három testőr egyszerre Dumas bestsellerének színpadi változata és annak paródiája, attól függően, ki mit akar látni benne. Akiben még él a kardozós gyerekkor, az inkább a királyné nyakláncának a történetét látja. Aki már tudja, nincs meg a kincs, mire vágyott, az fanyar iróniával konstatálja, mégis DArtagnannak kellett volna maradni. Aki pedig sem egyik, sem másik csoportba nem tartozik, az úgyis csupán lakosság vagy adóalany.
Haldokló bűnös zuhan az oltárra évtizedekkel az események után, és gyónni akar. De hogyan gyónhat egy néma? Nem érti senki, elmondja hát mindenkinek: ő volt DArtagnan szolgája. A vidéki versenyző fiatal volt, egészséges és szép, olyan frizurával, ami már az NDK alsóbb osztályú labdarúgó-szakosztályaiban is cikinek számított. S ennek a csetlő-botló DArtagnannak (Lajos András) sokat kell még tanulnia, ha életben akar maradni. Márpedig ez a célja, mégpedig a királyi testőrség tagjaként: egy mindenkiért, mindenki egyért. S aztán tanulni kezd: furfangot, széptevést, állhatatosságot. S mindeközben zajlik körötte a politika, amiből ő igazából mit sem ért. Megmarad annak a magához ragaszkodó vidéki srácnak, akiből az igazi hősök születnek. A három testőr pedig három lehetőség, amit a testőrtanoncnak magában kell egyesítenie. Porthosz (Hajdu István), Aramisz (Kolovratnik Krisztián) és Athosz (Sarádi Zsolt) testesíti meg az elsajátítandó erényeket: a katona kitartását, a testőr hűségét és a világfi jovialitását.
Jók a többiek is. Vallai Péter bíborosa egyszerre mesebelien gonosz és nagyon is valóságosan vérbeli politikus. Kimért udvariassága félúton van a nagy tragédiák intrikusai és a nevetséges-félelmetes groteszk hősök között.
Jó mellette Reviczky Gábor rekreációra szoruló rokkant testőrparancsnoka vagy a Myladyként hűvös szépségében vonzó és fenyegető Hegyi Barbara. Lukács Sándor figurája pedig felvillantja azt, ami túl van Dumas három testőrén: a rendező alakja a már-már metafizikus manipulátort, a kamarillapolitika szereplői feletti - vagy inkább alatti - világot mutatja meg. A francia király és Buckhingam hercege a darab két leggyengébb figurája, így az őket játszó Fesztbaum Béla és Oberfrank Pál csak komikus lehet.
Látványos a színpadkép: jó a kontraszt Horváth Katának a kor ruháit idéző jelmezei és Rózsa István kivetítővel, fényjátékkal dolgozó színpadképe között. Méhes László rendezése feszessé tette az előadást. Miközben nem maradt benne üresjárat, a balettpróba betétjelenete például messze túl van egy kalandregény adaptációján.
A lányom nagyon jól szórakozott, nekem pedig el kellett gondolkoznom a világ során. Először DArtagnan voltam, aztán felnőtt lettem. Hanyatlom.
