Akciófilm az ötvenes évek lágertörténetéből - foglalnám össze Gyarmathy Lívia Szökés című munkáját, némi rosszindulattal persze. Mert nem a rendező tehet arról, hogy ezek a történetek ma már csak akciósztorikként mesélhetők el. Ő csak követi a trendet, amelyet mi nézők teremtünk. Nem is olyan rég még szájról szájra járt Böszörményi Géza lágerhistóriája, azután - ki tudja, miért? - ugyanez a közönség úgy határozott, hogy unja már ezeket a történeteket, legfeljebb átcsomagolva él vele. Legalább egyszer győzze le valaki az ávósokat... Hát tessék.
Recsken, az egyik legrémesebb munkatáborban vagyunk, magát az alaphelyzetet Böszörményiék egykori dokumentumfilmjéből ismerjük. A szituáció most filmszerűbb akart lenni, (operatőr: Balog Gábor) áttekinthetőbbek lettek a frontvonalak, vannak jók és rosszak, még az ávósok között is vannak különbségek. (A jobbikat Bodrogi Gyula, a szemetet Daniel Olbryschki játssza.) És hát Artur Zmijewski jóvoltából egy rokonszenvesen talányos arcú főszereplő is akadt. Csak az a baj, hogy az egész mégsem tud lekötni: nem megy ez az akciófilmezés. Amit nem csodálok: egyfelől kemény ez a műfaj, szigorú törvényekkel, másfelől az ötvenes évek börtönnyomorúsága szervileg áll ellent ennek a műfaji átfrizírozásnak. A rendező így saját csapdájába esett: ez az egyetlen beszédmód a történet elmesélésére, de éppen ez a mód akadályozza meg, hogy a mese eredeti lehessen.
A sztoriszál követi a műfaj hagyományait: negyvenöt percnyi felvezetés, készülődés után végül, ha jól számoltam, heten szöknek ki a táborból, azután szép lassan mindegyiket elkapják - egy kivételével. Minden lebukás története más, és egyre szűkül a hurok - a műfaj törvényei szerint fokozódnia kellene a feszültségnek. Nem fokozódik, mert amerikai krimiken nevelődött szemünk tudja, mit vár: mikor az utolsó szökevényt is elkapják, jöhet az utolsó pillanatban kivívott győzelem.
Ebben a műfajban ugyanis minden időzítve van, itt nincs megengedve egyetlen másodpercnyi lacafacázás sem. Csakhogy a Szökés valamit meg akar őrizni a művészfilm varázsából is, ami viszont más ritmust igényelne. Így születik ez a keverék megoldás, az akciósztori elemei vagy lassúak, vagy nem tudnak poénra menni, a művészi megoldásokat pedig gáncsolja a gépezet működtetése.
A filmnek mégis vannak nagy pillanatai. Ilyen például a tisztesség apró eseteinek felvillantása: az emberek kis áldozatai nélkül az egész szökés lehetetlen volna; ilyen az ávós szökevény és a főhős vitája (már Pesten, a 3-as villamoson) arról, hogy mit lehet kezdeni a szabadsággal. Gyarmathy a szervi gyávaság tünetsorát vezeti fel pompás eredetiséggel. És telitalálat a slusszpoén berobbantása: az egész szökés értelme, hogy hősünk a Szabad Európa Rádióban fel tudja sorolni a Recsken raboskodók nevét. A filmen végig látjuk, ahogy magolja a neveket - de csak itt, a végén jövünk rá, mi értelme volt ennek a memorizálásnak. A dramaturgián túl ez a megoldás filmretorikai bravúr: mindenki valami leleplező szöveget vár, de csak neveket hallunk. Ami nagyobbat szól minden magyarázatnál.
