Az „éjjeli féreg” Louis Bloom egy kellemetlen melléktermék. Az amerikai álomgyár öklendezte fel ezt a gátlások nélküli self-made-mant. Elszánt, kapzsi és bármire hajlandó a siker érdekében. A bulvár médiában való érvényesüléshez kamerájával erőszakos bűncselekményekre vadászik éjszakánként. Az izgalmas bűnügyi film és brutális társadalmi szatíra főhősét, Jake Gyllenhaal zseniálisan alakítja.

Főhősünk kezdetben piti tolvaj, nincs munkája, de hatalmas karrier-drive hajtja. Gátlástalanul tud hazudni, de végtelenül udvariasan teszi. Beszéde kifogástalan és az interneten tanult üzleti nyelvet bármilyen élethelyzetben hibátlanul alkalmazza. Egyik este az autópályán véletlenül belefut egy autóbalesetbe. Az összeroncsolt kocsi súlyosan sérült sofőrjéhez azonban nem csak a mentők, de egy kamerás csoport is odasiet – ők az éjjeli férgek. A megrázó katasztrófák felvételeit mindig a legtöbb pénzt ígérő tévé csatornának adják el. „Ezt én is tudnám csinálni” – gondolja Lou Bloom. Úgy érzi végre megtalálta a képességeihez leginkább passzoló, „ideális foglalkozást”. A biciklijét hordozható kamerára és egy rendőrségi csatorna befogásához használható rádióra cseréli és a zsarukat megelőzve próbál odaérni a különböző bűnesetek helyszínére, hogy azokról minél látványosabb felvételeket készítsen.

Az író-rendező Dan Gilroy igazán emlékezetes karaktert kreált, akit Jake Gyllenhaal zseniálisan kelt életre. Lou Bloom arca beesett, a szemei ijesztően kidüllednek. A színészt még elcsúnyítani is sikerült. Gyllenhaal 13 kilót fogyott a szerepért, állítólag azért, mert a rendező azt akarta, hogy mindig „éhesnek” nézzen ki. Bloom mindent ezzel a sikerre kiéhezett, vizslató tekintettel fürkész. Nincs családja, nincsenek barátai. Egyedül locsolgat otthon egy szobanövényt. Csak a karrierjének él. Azért lesz annyira jó abban, amit csinál, mert semmiféle korlátja nincs – a kamerát gátlás nélkül tolja bármelyik vérző ember arcába. Sőt, később odáig is elmegy, hogy – még a mentő előtt kiérkezve – a jobb világítás érdekében odahúzza súlyosan sérült áldozatot a reflektor fényébe. Nincsenek morális aggályai, nem rágódik erkölcsi kérdéseken. Egyszerűen nem jut eszébe. A Bloomot alakító Jake Gyllenhaal nem szereti karakterét szociopatának hívni. Nagyon udvarias – a színész szerint a stílusa egy átlagos brit úriemberé, 50-nel megszorozva. Jó adag ártatlanság is van benne. Sőt, egyenesen a mostani generáció szuperhősének tartja… A beszéde megnyerő, bár a száraz, betanult frázisok sok helyzetben komikussá is válnak. Pont ettől lesz vicces: a tankönyvek üzleti példái talán nem éppen Bloom iparágára lettek kitalálva, de ő mégis nagyon kreatívan alkalmazza őket a saját bizniszére. Ezek az elméletek pont ezt a kreativitást várják el használóiktól, de Bloom esetében mégis visszájukra fordulnak. Ettől a kettősségtől olyan jó és meglepően eredeti ez a karakter: egyszerre lenyűgöző és sajnálatraméltó. Félelmetes és vonzó. Van benne valami furcsa. A film elején megsajnáljuk „szegény fickót”, majd minél inkább elmerül az éjszakában, minél őrültebben hajtja az egyre véresebb felvételeket, annál nehezebb vele azonosulni, de gátlástalansága mégis odaszegezi a szemeket a vászonra. Bloom ugyanúgy fegyverként tartja előre a kameráját, mint korábban Friedrich Munro A dolgok állásában. (Angolul pedig még inkább adja magát a párhuzam, ugyanis a kamerával is lőnek, vagyis a „shoot” igét használják.)

Gilroy bár elsőfilmes rendező, a filmen érződik mind a forgatókönyvírói, mind az akciófilmes tapasztalata. Testvérével Tony Gilroyjal A Bourne hagyatékot közösen írták.  A film attól lesz igazán szórakoztató, hogy míg alapvetően ennek az izgalmas figurának a karakterfejlődése – vagy inkább lealacsonyodása –  áll a középpontban, a rendező többféle műfajt is alkalmaz és az akció- és bűnügyi filmet (a film noir és a thriller elemeit) humorral itatja át, és ezáltal egy társadalmi szatírát is létrehoz. Ahogy a karakterrel kapcsolatos érzéseink is folyamatosan változnak – hol azért szurkolunk neki, hogy sikerrel járjon, hol pedig azért, hogy elbukjon – úgy a filmben is folyamatosan keverednek a különböző hangulatok és így a rendező végig a maximumon tartja az érdeklődést.

„Ha vérzik, vezet” („If it bleeds, it leads”), vagyis ha elég véres az adott felvétel, akkor vezető hír lehet belőle a műsorban. Ez a jó nézettségi adatok iránt – Bloomhoz hasonlóan – megszállott műsorigazgató mantrája. Nina (Rene Russo) érdeklődését felkeltik Bloom merész videói. Egy hasonlattal érzékelteti számára minél véresebb bűnügyekre fókuszáló bulvár csatornájának szellemiségét: „egy ordítozó nő szalad végig az utcán elvágott torokkal.” Gilroy ezzel minden finomkodást félretéve ordítja az arcunkba, hogy milyen amorális a bulvár média, és hogy mindez ráadásul a mi hibánk. Ha nem lennénk kíváncsiak ezekre az erkölcsi alapon bemutathatatlan képekre, akkor a nézettségi adatokért küzdő csatornák nem ezeket tolnák az arcunkba. A rendező azonban nem csinál úgy, mintha ezzel bármi újdonságot mondana, helyette a végletekig fokozza az „ezt nem hiszem el, ez már tényleg nagyon durva” érzést. Azt a fajta mindent látni akaró híréhséget és mindenen átgázoló hírszerzést mutatja meg, ami valóban a bulvár újságírás következő (vagy már jelenlévő?) lépcsőfoka – minden erkölcsre legyintve.

Bloom karakterén keresztül Gilroy az amerikaiak megszállott munkamániájának is görbe tükröt mutat. A karaktert a bármi áron megszerzett siker hajtja, de az ő esetében az amerikai álom egy igazán torzult formában valósul meg – az emberek szenvedésének megmutatásából csinál bizniszt. Eközben a munkakeresésben megrekedt, mai fiatal generációnak is jut egy-két vicces fricska. Hány olyan munka ajánlatot hallunk manapság, ahol azt kérdezik „És ingyen dolgoznál? Ez egy ingyenes gyakorlat, de utána nagy eséllyel ajánlunk teljes munkaidős állást.”… Bloom egyre sikeresebb egyszemélyes cége is alkalmaz maga mellé egy ilyen ingyen-munkás asszisztenst (Riz Ahmed kiváló alakítása.) Rick kezdetben ugyanolyan szerencsétlen lúzer, mint az elején Bloom. Az ő tragédiája azonban az, hogy Bloommal ellentétben, nincs totális morál-immunitással megáldva.

Az éjjeli férgek történetéhez Gilroy a tökéletes miliőt is megtalálta. A hideg neon fényekkel megvilágított Los Angeles önálló szereplővé válik a filmben. Ahogy a pálmák levelei a széltől megremegnek az alkonyban, és lassan leszáll az éj – egyre inkább elárasztja a várost valami misztikus hangulat. Az impresszív vizuális képeket Paul Thomas Anderson operatőre, Robert Elswit (Vérző olaj, Magnólia, Boogie Nights) fotografálta.

Jake Gyllenhaal pedig mintha erre a környezetre, erre a karakterre lenne kitalálva. A sötétség az ő világa. Korábbi filmjeiben is játszott már éjjeli árnyként kísértő karaktereket (A Zodiákus, Donnie Darko) és mostanában több zavarodott figurát is alakított (Fogságban, The Enemy). Talán nem csak a karakterben, a színészben is van egyfajta misztikusság. Az idézett, The Guardiannak adott  interjúban talán nem viccből mondta azt a riporternek, hogy „egy kicsit furcsa vagyok, észrevetted?” Bár Lou Bloomot lehet egyik vagy másik korábban eljátszott fura figurájához hasonlítani, az Éjjeli féregben alakított karakter mégis hátborzongatóan eredeti. Emlékezni fogunk Lou Bloomra.