Másfél személyes kamara-akciófilm őrült gyilkossal, egy rakás kommandóssal és meglepően jó színészekkel. Ne hagyd ki, különben meghalsz!
A multiplexek faunájához hozzátartoznak a film élvezeti értékét erőteljesen csökkentő rágcsálók, akik négy liter popcornnal két liter kólával, opcionálisan több adag tacó-val ülnek be a vetítésre, hogy csámcsogással, szürcsöléssel és persze zacskózörögtetéssel próbálják meg elnyomni a Dolby dübörgő basszusait. Ott vannak emellett a házimozi rendszerek importjával foglalkozó cégek beépített emberei, akik minden előadáson csengőhang-letöltéssel és teszteléssel, illetve a használtautó piac legújabb trendjeinek telefonos elemzésével próbálják megzavarni a nézők nyugalmát.
Joel Schumacher A fülke című filmje alatt azonban még ők is csendben lesznek, a popcorn magányában kihűl, majd levet ereszt, a telefonokat pedig az első csörgés után észrevétlenül darabokra törik tulajdonosaik. Nincs más csak a bamba szájtátás és a megemelkedett pulzusszám.
Leesik a tantusz
Egy médiaszakember élete nem csupán játék és mese, inkább olasz selyemöltöny, svájci karóra, mobiltelefon és persze arany papírpénz-csíptető. Stu Sheperd ráadásul még egy feleséget, és egy leendő szeretőt is magáénak tudhat, ez utóbbit próbálja telefonon épp ágyba csalni, persze egy utcai fülkéből, mert hát fő a diszkréció, a féltékeny nej még a végén ellenőrzi a mobil híváslistáját. Azonban alighogy befejezi a beszélgetést, a telefon újból megcsörren, a vonal végén azonban most nem a kezdő színésznőcske, hanem egy mogorva férfi fogadja, aki csupán annyit közöl vele, hogy meghal, ha leteszi a kagylót.
Feszült játszma kezdődik a fülkében rekedt média-tanácsadó, és a közelben rejtőzködő orvlövész között, egy járókelő meghal, megjelenik a rendőrség, az események pedig nemsokára egyetlen végzetes pillanatba sűrűsödnek.
Másfél főszereplőt, számos mellékalakot, és rengeteg statisztát zsúfolt össze a B-osztályú horrorfilmek folytatásait idézően rövid alkotásba a rendező és a forgatókönyvíró, akik tulajdonképpen mindent egy lapra, azaz Colin Farrelre tettek fel.
Kommandósok és a feka Columbo
Szerencsére általában a kisstílű nagymenőt játszó színész mimikája, gesztusai töltik be az egész vásznat, így az ő Hollywoodi akciófilmekhez mérten briliáns alakítása mellett észre sem vesszük, hogy Kiefer Sutherland gyilkosa a Hetedik kliséit idézi, Forest Whitaker pedig tehetsége és bánatos szemei ellenére is csak egy feka Columbo, nem véletlenül, hiszen a forgatókönyvet összeütő Larry Cohen gyermekkorában az üvegszemű, ballonkabátos nyomozó epizódjainak írójaként kezdte a szakmát. A mellékszereplők pedig egyenesen borzasztóak, a három kurván például kifejezetten látszik, hogy még csak elsőévesek színitanodában, és egy fővilágosító, egy stábbüfés vagy egy rendezőasszisztens szerelméért cserébe kapták meg a szerepet.
De persze nem is baj ez, hiszen a Fülke a marketingosztály sugalmazása ellenére nem a jó színészi játék, sőt még csak nem is a fordulatos cselekmény miatt hatásos.
Ebben a kamara-akciófilmben egyszerűen túlburjánzanak azok az effektek, amik ösztönösen megemelik az átlagnéző pulzusszámát, és adrenalin termelésre serkentik a szervezetét annak ellenére, hogy éppen egy kényelmes fotelben terpeszkedik. Fel-alá rohangáló kommandósok, szirénázó rendőrautók, félelmetes és kiismerhetetlen őrült, pattanásig feszült párbeszédek, persze mindez gyors vágásokkal és verejtékcseppektől nedves közelikkel. Ráadásul az egész csak 81 percig tart, így időnk sincs megunni.