Persze, mi is tudjuk, hogy a fikciós műveken nem lehet számon kérni a valóságot, de! Ha egy adott jelenet épp egy valós helyzetet ábrázol, akkor azért illik azt reálisan bemutatni, pláne, ha valami orvosi, egészségügyi dologról van szó, mert ezek akár veszélyesek is lehetnek: tudjátok, a „filmen láttam, így kell csinálni” mentalitás. Következzen nyolc olyan orvosi tény, amit szinte mindig rosszul ábrázolnak a filmekben és sorozatokban.

Tárgy a testben

Baromi menő, amikor egy akciófilmben a szereplő testéből kiszednek egy tárgyat, aminek semmi keresnivalója ott, de még menőbb, amikor maga a sérült teszi ezt. Csakhogy, mindezt teljesen szakszerűtlenül teszik: először is a bemeneti seb mindkét oldalára háromszög alakú kötést kell tenni, és óvatosan nyomni kifelé. Ha nem ment túl mélyre, és mondjuk egy szilánk nagyságú tárgyról van szó, akkor be lehet nyúlni érte egy csipesszel, de csak óvatosan és ugyanabba az irányba kell kihúzni, ahogy bement, elkerülve a szövetek további károsodását. Ám, mivel a szereplőknek erre nincs idejük a filmekben,

egyszerűen csak kirántják a tárgyat, de ilyet nem szabad csinálni:

ha megszúrnak valamivel, nem tudhatod, hogy milyen mélyre hatolt, mihez ér hozzá, és egyáltalán eláll-e a vérzés, ha kihúzod – ha kellő körültekintés nélkül, rosszul végzünk el egy ilyen műveletet, abba akár bele is lehet halni.

Lőtt sebek

Hű, itt aztán van minden, mint a vurstliban! Kezdjük ott, hogy mikor meglőnek valakit a filmekben, a bementi seb kezd el durván vérezni, hiszen az a látványosabb – csakhogy,

a valóságban a kimeneti seb sokkal jobban vérzik.

Aztán: ahogy a testbe került tárgyak estében, a golyót sem kell, mi több nem is szabad azonnal eltávolítani. Sőt, az orvosok a legtöbb esetben csak akkor távolítják el a testből, ha mindenképp szükséges – mivel a lövedék kivétele további károkat okozhat a testben. De, ha már kiveszik a filmekben, azt is érdemes hozzátenni, hogy nem lehet olyan könnyen megtalálni, mint ahogy a hősök pikk-pakk rálelnek. A Bean című film egyik jelenetében a Rowan Atkinson által alakított gügye főszereplő is kiszed egy golyót, és bár ez egy vígjáték, meg kell jegyezni, hogy egyfelől, mikor megtalálja, beejti egy fém tálkába, hogy szépen csilingeljen – de az orvosok erre műanyag tálakat használnak. Másfelől pedig ahogy ebben a jelenetben, úgy a legtöbb filmben is a golyó eltávolítása mindent megold – hát egy nagy lótúrót! A lényeg nem a golyó kivétele, hanem a sérülés(ek) helyreállítása.

Mérgezés

Ha egy filmben valakit megmérgeznek, akkor szinte biztos, hogy valahol lennie kell egy ellenszernek, ami segít, vagy rosszabb esetben segíthetett volna rajta. A Casino Royale című filmben például James Bond (Daniel Craig) mérgezett italt fogyaszt, és amikor rájön, hogy haldoklik, a kocsijához siet, ott vért vesz magától, amit a központba továbbít egy hiper-szuper kütyü segítségével - ami nem idegen a Bond-filmek világától. Az jó doktorok meg is állapítják távolról, hogy mi a gond, és elmondják, hogyan lehet orvosolni. Közben a 007-es épp az eszméletvesztés szélén áll, majd tényleg elájul. Na most,

ilyen állapotban képtelenség, hogy valaki vért tudjon venni magától, és annak eredménye sincs meg pár másodpercen belül.

Aztán: szinte teljesen valószerűtlen, hogy az ellenméreg pont ott legyen a kocsiban, de ha még ezt el is hisszük, az nagyon vicces, ahogy Bond 90 fokos szögben a nyakába döfi. A nyakban ugyanis két ér, a nyaki véna és a nyaki artéria fut, ezeket nagyon, de tényleg nagyon nehéz becélozni félájultan egy tűvel, saját magunknak meg egyenesen lehetetlen.

Boncolás

Ez a személyes kedvencem, pláne, hogy voltam már valódi boncoláson. A filmekben és nyomozós sorozatokban szinte mindig úgy végzik a boncolást, hogy se az arcuk, se a hajuk nincs eltakarva, sőt, néha még kesztyűt sem húznak. Értem én, hogy a néző szempontból fura lenne egy karakter, akinek sem a száját, sem az arcát nem látjuk, miközben beszél, de az a helyzet, hogy

a valóságban mindennek fedve kell lenni a boncolás végzése közben.

Még a hajnak is! Ugyanis, mint minden orvosi beavatkozás esetében, első a higiénia, márpedig egy holttesttől számtalan fertőzést el lehet kapni. Arról nem is beszélve, hogy egy törvényszéki boncolás esetében a kórboncnokról is átkerülhet valami a holttestre, ami beszennyezheti azt. Szóval a hulla mellett a kesztyű, a hajsapka és a maszk is elengedhetetlen tartozékai egy boncolásnak.

Diagnózis

Csodálatos dramaturgiai csúcspont, mikor egy filmben vagy sorozatban az orvos – néha egy teljesen közömbös beszélgetés során – rájön, hogy mi is a baja a páciensnek, és kiviharzik a szobából. A valóság azonban sokkal prózaibb. A legtöbb beteget viszonylag egyszerűen diagnosztizálnak, ám akit nem, arra

vizsgálatok hosszú sora vár, ami mind a páciens, mind az orvos számára frusztráló.

Sőt, nagy ritkán még az is előfordul, hogy a beteg egyáltalán nem kap diagnózist. Szóval ez a drámaian felvillanó villanykörte (sajnos) nincs a valóságban.

Újraélesztés

Hű, ezzel is sok baj van! Van ugye a manuális módszer, amikor a mellkast pumpálják és levegőt fújnak be, de akárhány filmben vagy sorozatban mutatják ezt, sehol sem figyelnek a megfelelő tempóra. Általában azt látjuk, hogy 3-5 nyomás jut 1-2 légzésre, a valóságban viszont kb. 30 nyomásnak kell jutni minden második légzésre. Ráadásul egy ilyen jelenet általában a következőképpen néz ki: a szereplő összeesik, jönnek újraéleszteni, majd rövid időn belül abbahagyják, már épp gyászolnának, amikor a beteg hörögve zihálva felébred. A valóságban azonban ennél jóval tovább tart egy újraélesztés.

Többórás, idegtépő meló, amiben minden másodperc számít.

Arról nem is beszélve, hogy ahhoz, hogy ne nyilvánítsák halottnak, nem kell feltétlenül rúgkapálva magához térnie, elég például egy szívhang.

Kolonoszkópia

Igen, ez a kellemetlen vastagbéltükrözés, amit előszeretettel ábrázolnak a filmekben – csak épp a legtöbbször elég rosszul. Akárcsak a Csiszolatlan gyémánt című filmben, ahol az avatatlan szem számára minden rendben történik, de egy orvos már fogcsikorgatva kiszúrja a hibát. Arról van szó ugyanis, hogy

rengeteg orvosi kifejezés hangzik el, csak épp nem a megfelelő sorrendben.

A gasztroenterológus, aki a csővel halad előre az emberi testben, elmondja a vastagbél részeit, ám valami nagyon furcsa lényt nézegethet, ugyanis az általa kimondott kifejezések azt a benyomást keltik, hogy a kolonoszkópiát visszafelé végzi. Ez tipikus esete annak, amikor a forgatókönyvírónak fogalma sincs arról, hogy mit ad a karakter szájába.

Altatószerek

A filmek egyik kedvenc jelenete, amikor valakit pikk-pakk elkábítanak – általában egy kendővel amire példának okáért kloroformot öntöttek előtte. Már ez is bicsaklik, de M. Night Shyamalan filmje, a Széttörve még ennél is képtelenebb ötlettel áll elő: a James McAvoy által alakított, hasadt személyiségű emberrabló csak simán egy spray-vel fújja le azokat, akiket elkábít. Na most, hiába állítja a film, hogy a férfi ezt az állatkertből szerezte, ahol dolgozik, és ezzel szokták elkábítani az állatokat is, ez úgy baromság, ahogy van. Bár az altatáshoz használt szerek folyékonyak és gáz formájában lélegezzük be őket,

ehhez a folyamathoz nem egy kis dezodoros flakon, hanem legalább egy tejesdoboz méretű fém henger kell.

Ráadásul sosem hat azonnal: az inhalálás 10-30 másodperc alatt idéz elő altatást.

(via Medium, BBC, ScreenRant, The Anesthesia Consultant)