Vissza a természetbe

előadás, 30 perc, magyar, 2011.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Lejöttünk a fáról, előmerészkedtünk a dzsungelből, partra úsztunk és gyönyörködtünk abban, amit láttunk: a természetben és egymásban, a másik emberben? Közben fáztunk és éheztünk, támadtunk és védekeztünk. A másik ember meg a természet egyre gyakrabban volt ellenség. Falakat húztunk tehát, hogy az ellenséget távol tartsuk magunktól. Nem fázunk már és nem éhezünk, de támadunk és védekezünk - s a falak mögül nem látszik semmi, amiben gyönyörködni lehetne. Gauguin csodálja az elérhetetlen tahiti szépséget, a nyomorgó bennszülött irigyli a felfoghatatlan luxusban élő turistát. Mindkettő vesztesnek érzi magát. Freud óta azt is tudjuk, hogy még saját személyiségünkben is állnak a falak, gyermeki és felnőtt énünk naponta harcol késhegyre menően... Ennyire ostobák lennénk?

Olyan fiatalok keresik a választ a felvetődő kérdésekre, akiknek természetes, mindennapos dolog a netes csevegés, a lájkolás, akik a moziba popcornnal és kólával ülnek be, akik távirányítóval a kézben, de a szociológusok szerint sok korábbi korszaknál magukra hagyatottabban nőttek fel, egy olyan időszakban, amikor körülöttük minden átalakult. A társadalmi együttélés korábbi jellemző formái, terei alaposan megváltoztak (család, szórakozás, kommunikációs csatornák, stb.) vagy megszűntek. Nekik már emlékeik sincsenek sem a fonókról, a táncházakról, sem az őrsi gyűlésekről, számháborúkról. Ha nem városban születnek, oda vágynak, ott tanulnak, ott keresnek munkát, alapítanak családot. Mi köti össze őket a természettel? A megelőző nemzedékekkel? A hagyományokkal? Mi az, ami számukra természetes - és tényleg erre vágytak, erre vágynak-e?

A(z) Széchenyi tér előadása

Stáblista

Hozzászólások