Guillermo del Toro már 1998-ban filmre akarta vinni a Hellboy-képregényeket, amikhez azóta már egy magyar illusztrátor is rajzolt új füzeteket Mike Mignola felkérésére.
1. Már a Pokolfajzat is egy képregényadaptáció volt
Bár a 20 évvel ezelőtt bemutatott Pokolfajzat, amelyben egy jó oldalra átállt ördög pofozta hülyére a gonoszokat, ízig-vérig Guillermo del Toro-film volt, Hellboy egyszerre horrorisztikus és szívmelengető meséje valójában egy jóval korábbi sikersztori mozgóképes változata volt. A Paranormális Kutató és Védelmi Hivatal marcona vörös óriása ugyanis már 1993-ban színre lépett a Dark Horse Hellboy képregényfüzeteiben, a kalandjait pedig azóta is Mike Mignola író-rajzoló veti papírra a rajongók legnagyobb örömére.
A Hellboy-mozifilm lényegében az azóta már magyarul is többször kiadott A pusztítás magja című képregény adaptációja.
Mindkettő azzal az izgalmas dramaturgiai csavarral indul, hogy az okkult nácik a második világháborúban épp démonidézésre készülnek a hírhedt orosz mágus, Raszputyin vezetésével. Csakhogy a szertartás félresikerül, és a mi világunkba átpottyanó krampuszkölyköt végül a szövetséges katonák nevelik fel. A történet során kiderül, hogy bár Hellboy akár a Pokol ura és a világ elpusztítója is lehetne, ő végül beáll a pótapjaként szeretett Broom professzor „titkos X-akták csapatába”, hogy a Paranormális Kutató és Védelmi Hivatal kötelékében vegye fel a harcot Raszputyinnal, az okkult nácikkal, és minden más nem e világi, veszélyes szerzettel.
2. Ez lehetett volna a '90-es évek végi képregényfilmes őrület elszabadítója
Guillermo Del Toro saját bevallása szerint már 1998-ban, a mai képregényes blockbusterlázat elszabadító Penge premierjének évében el szerette volna kezdeni a Hellboy forgatását, de nagyon nehéz volt elkötelezett stúdiót találni a finanszírozáshoz, mivel Hollywoodban akkoriban megbélyegeztek minden szuperhősfilmet és képregényadaptációt (aztán persze nagyot fordult a világ, miután kasszát robbantott a Sam Raimi-féle Pókember, az X-Men és az első Vasember). Del Toro és Mike Mignola adaptációs tervei évekig hánykolódtak a különböző stúdiók között, mert ha meg is vásárolta a forgatókönyvet egy-egy producer, a döntéshozóknak vagy nem tetszett a cím, vagy belekötöttek a sztoriba, vagy kijelentették, hogy Ron Perlman nem kaphatja meg Hellboy szerepét – az utóbbiból azonban del Toro nem engedett, mert már eleve úgy írta meg a forgatókönyvet, hogy Perlman fizimiskájával képzelte el a jó útra tért ördögfajzatot.
3. A Universal azt akarta, hogy Vin Diesel legyen Hellboy
A Hellboy forgatókönyve a Universal Pictures vezetőségének asztalára is eljutott, a stúdió azonban ragaszkodott hozzá, hogy Vin Diesel legyen a főszereplő. Del Toro azonban nem engedett a zsarolásnak, hiszen korábban már dolgozott együtt Ron Perlmannel, így biztos volt benne, hogy a színész a méretes habszivacs ruha és tonnányi smink alatt is képes lesz finomságokat és árnyalatokat adni a karakternek. Ezután a producerek még Jeremy Rennernek is felajánlották a címszerepet, de a Bosszúállók-mozifilmek későbbi sztárja azzal utasított el a felkérést, hogy „nem kötődött a forrásanyaghoz” (ezek szerint csak a Marvel-képregényeket szerette, a Dark Horse füzeteit nem). A sok kekeckedés és egyéb huzavona miatt végül a Universal helyett a Revolution Studios égisze alatt készült el a Pokolfajzat.
4. Több ponton is eltér a film a képregénytől
Guillermo Del Toro eléggé rugalmasan kezelte a film alapjául szolgáló A pusztítás magja című képregényben olvasottakat. Az eredeti füzetekben például sokkal korábban bekövetkezett Broom professzor halála, de a rendező szerette volna, ha a nézők jobban kötődnek Hellboy pótapjához. De szerelmi szál sem volt a címszereplő és a pirokinetikus erővel bíró másik P.K.V.H.-ügynök, Liz Sherman között (akit a filmben Selma Blair alakított), így azt a jelenetet is a rendező találta ki, amikor a féltékeny Hellboy kémkedik a kolléganője után. Ez eredetileg egy másik forgatókönyvhöz készült, melynek a címe Meat Market, A Love Story volt, és egy rendhagyó szerelmi történetet mesélt el Az operaház fantomja stílusában.
5. Mit írt anno a Pokolfajzatról a Filmvilág?
A szigorú ítészeiről híres szaklap 2004/10-es számában Hámor Dániel így lelkendezett Hellboyról a Láttuk még rovatban:
Guillermo del Toro a comics hangulatát jól átmentő, szórakoztató, akciókban és poénokban sem szűkölködő, okos mozit rendezett. Pontosan adagolja a kellő mennyiségű horrort és akciót, nem lépve túl azt a határt, mellyel szétrombolná a film tökéletesen felépített képi világát. Ron Pearlman, veterán karakterszínész – aki lassan már elmaradhatatlan résztvevője a del Toro-életműnek – megelevenedett Hellboyként látható élvezettel püföli péppé a tengernyi ellent.
6. Kamarás Iván volt Hellboy egyik szörnyvadász kollégája
Igaz, ez már a 2008-as Hellboy 2-ben volt, amit Guillermo del Toro magyarországi helyszíneken forgatott le. Kamarás Iván alakította Steel ügynököt, aki szintén a Paranormális Kutató- és Védelmi Hivatalnak dolgozott, de szegénnyel csúnyán elbánt egy csapatnyi vihogó, gyilkos szörnyecske (a jelenet az alábbi régi Kamarás-videóban 1:13-tól tekinthető meg).
7. Ma már magyar kezek rajzolják Hellboy új kalandjait
Nemcsak a 2008-as Hellboy 2-nek vannak hazai vonatkozásai, de a Hellboy-képregényeknek is: a MOME animáció szakán diplomázott tehetséges magyar képregényrajzoló, László Márk ugyanis
2020 óta három alkalommal is Mike Mignola személyes felkérésére rajzolt meg egy-egy Hellboy-történetet,
amelyeket már magyarul is elolvashatunk a Vad Virágok kiadó gyűjteményes füzeteiben Szívesség a fösvénynek, Az idő egy folyó illetve A jövendőmondó címmel.