Milyen lesz a Szomszédok 2025-ben? Megmutatjuk!

Atomháború? Klímaválság? Globális terrorizmus? AI-forradalom? Akad itt egy vészjóslóbb vízió az idei évre!

2024 végén a magyar nép derülátó hányada – már amennyiben ez nem egy tudományos-fantasztikus kollektíva - ismét megkapta a menetrendszerinti fenyegetést, miszerint idén valóban visszatérhet a képernyőre a Szomszédok. Mi a Kedvencek temetőjének legfőbb bölcsességével viszonyulnánk ezen elképzeléshez, és nem elsősorban azért, mert mi magunk is éppen eleget sápítozunk az élelmiszerinfláción. Azonban ennek dacára is rendszeresen elmerengünk: vajon mi történhetett a ma is élő karakterekkel azóta, hogy az erősen kafkai záróepizódban búcsút vettek tőlünk? Lássuk a legvalószínűbb forgatókönyvet! (Spoiler!!!: a csóróság és siránkozás bűvköréből való kitörés csak igen keveseket fenyegetett az évtizedek során.)

Vágásiék

Talán nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a nyomdaipar digitalizálása semmi jót nem tartogatott Vágási Feri számára, az ofszet közeg felszámolását hősünk hasonlóan élte meg, mint John Connor a gépek lázadását. Ezért jobbára alkalmi megbízásokból tartotta el családját, 2019-ben Pentium 2-es asztali számítógépére már az eredeti Windows XP-t is feltelepítette. (Amikor egy jóakarója értesítette a torrent létezéséről, rendőrségi feljelentést helyezett kilátásba.) És bár bútorszállítás (keccsölés) közben 66 éves korában megroppant a dereka, később is változatlan erőbedobással tépte fel halántékig a lakótelepi huligánok orrlyukát. Jutka a napi szintű tanárverések dacára is kitartott a pedagóguspálya mellett. Kiváltképp hírhedtnek bizonyult az az eset, amikor az ötödikes Borzáczki Lacika a Cickom, cickom, vagyon-e szép lányod népdal éneklése közben hozzávágta iPad-tokját. A tanárnő elhivatottsága azonban meghozta a gyümölcsét, 2024 karácsonyán már némi mustár is került az ünnepi asztalon tálalt kátránypapír-fecnikre. Gyermekük, Matyi 16 évesen fellázadt a nyomasztó konformizmus ellen, és elköltözött a Lantos utcából, jelenleg is metadonkúrán van.

Gábor Gábor

Ma sem igazán tudjuk, hogy Horváth Ádám mennyire volt mélyponton, amikor Gábor Gábort megalkotta, de az alapvetően becsületes vállalkozó karaktere meglehetősen E.T.-szerű jelenség volt az adott közegben. A Gábor-Juli stúdió szellemi atyjának legkomolyabb bűncselekménye nem volt más, minthogy a reklámgyártás színvonalát minden erejével megpróbálta az 1985-ös szinten tartani. Ezen törekvését a későbbiekben is siker koronázta, ötszáz forintos büdzséből készült arckrém-hirdetései rendre leuralták a kerületi kábelcsatornákat. A videómegosztók világa azonban kifogott rajta, a sivalkodó ALZA.hu-s manó végleg kiszorította a Sas István-iskola utolsó mohikánját. Két fő szenvedélye – alkohol, nők – öregkorára is megmaradt, ezek közül az egyikhez a későbbiekben is rendszeresen hozzájutott.

Szelényiék

Miután Presszós Laci többszöri ígérete ellenére sem cserélte le csokornyakkendőjét és a Világslágerek MIDI-ben válogatáskazettát, Alma otthagyta a vendéglátóipari egységet. Deziré ezt követően nyolc idegenvezetői állásajánlattal kereste fel őt, ám „jobb a kiszámíthatóság” jelszóval a kőbányai Bütykös Murmuc hörpintőben helyezkedett el havi 115 ezer forintos álomfizetésért. János belefáradt a fatolvajoktól elszenvedett sérülésekbe, jelenleg két kedvenc hobbijának hódol: fotoszintetizál a jó levegőn, és senkit nem érdeklő interjúkat ad az erdőgazdaság válságos helyzetéről. Takácséktól megörökölt lakásukat ketten képtelenek voltak fenntartani, ezért napjainkban három bangladesi albérlővel osztoznak a 40 négyzetméteren.

Mágenheimék

Azt követően, hogy a szépségszalon csődbe ment, és helyén egy hiánypótló barbershop nyílt, Juli immár összes frusztrációját otthon adta ki. Jelenleg munkanélküli, és az Aranypókban vásárolt Budmil-melegítőjében Szécsi Pál-lemezeket hallgat a félhomályban, Vodka-Xanax koktélok kortyolgatása közepette. Ádám eltökélt sikeremberként kitartott házassága és a mentőorvosi szakma mellett: 2020-ra egy ócsai wellnesshétvégére is telt volna a házaspárnak, ám a covid-lezárások keresztülhúzták számításaikat. Julcsi önálló keresettel bíró, felnőtt nő lett, bár Hős utcai albérletéből nem a legfestőibb a kilátás. Alkalmanként ma is összejönnek barátaival, hogy a diszkós idők emlékére Happy Gangre nosztalgiázzanak a Total Dance Fesztiválon. Mágenheim Flóráról semmit nem tudunk, és ez így van jól.

(Janka néni egy maglódi szeretetotthon lakója. Bár változatlanul bőbeszedű, kipárolgásával mégis biztosítja a pihentető alvást lakótársainak.)