Szent Johanna

színmű, 2 felvonás, 175 perc, magyar, 2011.

Értékelés:

29 szavazatból
Szerinted?

Mi történik egy emberrel, akit meglátogat az Isten és feladatot, célt kínál a számára? Hogyan képes megfelelni az isteni akaratnak; főként akkor, ha gyönge fiatal nő az illető? Mi történik vele, ha olyan férfiakat kell meggyőznie, akik maguk már alig hisznek, életüket csupán saját élvezetük, a politika és a hatalom véget nem érő játszmái foglalkoztatják? A naiv, szinte tanulatlan lánynak olyan roppant terheket kell vinnie, amely meghaladhatná az erejét, de hite és meggyőződése minden akadály leküzdésére képessé teszi. Johanna kardot ragad, sereget szervez, férfiként küzd, hogy megmentse a dauphint, Károlyt, a leendő királyt. Végül mindazok a férfiak, akik a hit bástyájaként maguk előtt tolták Johannát, máglyára segítik őt, hogy aztán legendaként emeljék az égig. A naiv hit és a rafinált cinizmus egymást feltételező küzdelmét az író lenyűgöző éleslátással és máig ható humorral ábrázolja. G. B. Shaw Magyarországon ritkán játszott, de akkor mindig nagy sikerű színművét a Nemzeti Színház Alföldi Róbert rendezésében mutatja be, címszerepben Bánfalvi Eszterrel.

A(z) Nemzeti Színház előadása

Bemutató időpontja:

2011. szeptember 30., Nemzeti Színház

Stáblista

Szereplők

Robert de Baudricourt (Vaucouleurs várkapitánya)
Az intézője
Johanna (szűz)
Bertrand de Poulengey (Courcelles kanonok)
A reimsi érsek
La Trémouille főkamarás
Gilles de Rais (a Kékszakáll)
La Hire kapitány
Károly (a dauphin, később VII. Károly francia király)
Jean Dunois (az Orléans-i Fattyú)
Richard de Beauchamp (Warwick grófja)
John de Stogumber káplán
Peter Cuchon (Beauvais püspöke)
Jean Lemaitre (domonkos rendi szerzetes, az inkvizítor)
Jean D' Estivet (a bayeux-i káptalan kanonokja, az ügyész)
Ladvenu (domonkos rendi szerzetes)
Dunois apródja

Alkotók

Hozzászólások

totyus 2013 máj. 31. - 16:17:52
Én kétszer láttam, "ezt a feldolgozást", hozzászólhatok?...

Az utolsó elõadás (melyen én is ott voltam) hosszú tapsához: azért az nem csak az elõadásnak szólt, lássuk be. De nem akarom ezzel csökkenteni az értékét, hisz nem véletlenül néztem meg újra, nekem nagyon tetszett.
Szerintem Bánfalvi Eszter (akit 29-én délután egy másik darabban is "láttam") fantasztikus volt, és a többi színész is nagyot alakított. Volt 1-2 gyengébb produkció, de azokat biztosan egy másik feldolgozásból hallucináltam oda...:-)
Nem vagyok nagy szakértõ kritikus, de a tárgyalás elõtti 2 "megbeszélés" (különösen az elsõ - Znamenák, Kulka, Fodor) tényleg hosszúra sikeredett, de Alföldi biztos így érezte megfelelõnek. Nekem hosszú volt, ennyi.

Na most mi lesz velem, kétszer láttam a darabot (egyszer az elsõ, másodszor a legutolsó sorból), nagyon tetszett, de voltak negatív észrevételeim is. Hûha...
bluebird 2013 máj. 30. - 07:34:36
Tegnap láttam. Óriási élmény volt. Az elõttem szólóktól azért megkérdezném, hogy biztosan ezt a feldolgozást látták -e, vagy hogy egyáltalán látták e. Tegnap a zsúfolásig tele nézõtér a függönyleeresztés után 25(!)percig állva tapsolt. Köszönjük Alföldi!
6/10
Corso74 2012 nov. 19. - 15:26:55 6/10
Friss élmény alapján írhatom - FIGYELEM, SPOILER (is!): tegnap este egyetlen gondolat bántott engem, de ennek az ágyamhoz vagy a párnákhoz vajmi kevés köze volt. Nem tudtam elhessegetni ugyanis egész elõadás alatt az egyenetlenség kényelmetlen érzetét és élményét. Egyenetlen minõségû szöveg (elvétve egy-egy komolyabb magasság és mélység), egyenetlen színészi munka (az általam látott elõadásban: Kulka baromi jó, igazi lefojtott, hidegvérû tetû; Fodor Tamás profin korrekt öreg róka; László Zsolt precíz és könyörtelen, szerintem zseniális és korábban sokkal rosszabb bõrben láttam, örülök, hogy jelentõsen jobb kondiban és ilyen alakítás látható tõle, gratulálok (ha ez számít bármit is)! – emellett nevek mellõzésével egy rakás gyenge produkció), egyenetlen rendezés. Johanna nekem túl sok szájbarágós aktuálpolitikai hangsúllyal és amerikai elnököket idézõ kéztartással sulykol ott és úgy, ahol valszeg egy szent(?) parasztlány sosem tette volna. Ott vág át gordiuszi csomót parasztos logikával, ahol a nagypolitika megfeneklik, ott ad józan ésszel tanácsot, ahol fondorlat, s cselszövés írja a játékszabályokat. Nehéz hinni az ártatlanság ilyen szimpla gyõzelmében – aki naivan, idegen pályára téved, annak mûködése ideig-óráig meglepõ sikert hozhat, de ahogy élednek a helyi erõk és telik az idõ, a pusztulása egyre biztosabban borítékolható. A sugárzó Hit a Nemzeti Johannáját nem járja át számomra is érzékelhetõen. A komoly színészi munka egy egyszerû, karizmatikus katonalányt tesz elénk, aki mozgósít és fegyverbe hív, gyõzelmeket arat. De milyen Hit mozgatja, amikor egyetlen keresztkérdésre kártyavárként roskad össze a fejében hallott Hangba vetett õszinte bizalma? A megtörés pillanatában nincs katarzis, egyszerû „Jé, tényleg!”-be fullad a hit szívbe/lélekbe markoló bizonyosságának elbukása a luciferi kétellyel szemben, az Ember eretnek esendõségének szalonképtelensége a képmutató, makulátlan és „tökéletes” Egyházi hatalom skolasztikus szófacsarásával szemben.
A tegnapi darab lendülete a leomló nagy molinók között talált magára, amikor az imént még kisegítésre szoruló világi és egyházi hatalom teljes vértezetében tornyosul a parányi égi küldött fölé és történelmi szükségszerûségként a vérét követeli, megalkuszik a bõrére, s végül elnyeli a Lányt. Az egyéni sorson átgázol a történelem – ismerõs valakinek? Vajon lehettek olyan isteni sugallatok, melyeket a kitépett nyelvek már el sem tudtak mondani az inkvizíció jegyzõkönyvének? A kérdés persze költõi. Az inkvizíciós tárgyalás egyértelmû tematikus csúcspont, számomra ez volt a legjobban kidolgozott 20-30(?) perc. Utána a zárójelenet megható és költõi kép - ilyet is tud a darab. A végsõ, lezáró poénkodások inkább tompítják az elemelkedést, de talán oldani akarják a feszültséget, nem tudom. Ciki lett volna, ha mindenki szipog egy kicsit a Lány pokoli halálán? Miért dobjuk ki a kukába ezeket a pillanatokat?
Bevallom, azt hittem, esetleg idõben kiforratlan az elõadás, meglehet, csak nemrég kezdték játszani - de nem: a kritikákból látom, hogy legalább 1 éve megy már – eretnek gondolat, de némi finomhangolás ráférne. Mindezt õszintén javaslom, a színházi munka jórészének nagyobb hatása kedvéért: értékes a sztori (talán az egyik legkülönösebb és igen jól dokumentált „politikai” szent történet), sok-sok jelentés-réteg, lenne még mit felfedni és aláhúzni a politikai szájbarágáson túl. Ha a szöveg „csak” ennyit enged, akkor persze így jártunk, no problemo, közepesnél jobb iparos melónak elmegy. Ez esetben az emelkedettebb jelentéstartalmakra is nyitottaknak ajánlom a Maria Falconetti által megformált egyik legelsõ Johannát, gyönyörû film, benne van a hit-kérdéskör, az egyén és a hatalom viszonya, sõt belefért a (szinte minimális eszköztárral, fõleg fény-árnyék játékkal kialakított) mûvészi ábrázolás – nem kis torokszorítással a végén. Pedig csak 80 perces…
varvolgyi 2011 dec. 09. - 16:27:13
Az elsõfelvonásban néhány szereplõ és számtalan tyúk van a túl nagyara méretezett játéktéren. Ennek következtében a beszédhang elhal,( rossz akusztika?) kenõdik és a darabnak ez a része súlytalan , mondhatni unalmasra sikeredett. Johanna túlzottan egyszerû lélek hiányzik belõle az a varázserõ ami alapján egy egész hadsereg követni fogja.
A második felvonás elsõ részében Beauchny gróf ( Kulka ) és a fõpapok tárgyalása túl hosszú, sok az érvelés amit fárasztó követni.A masodik felvonás második része viszont igazán " ütõs ", ebben már van valami, ami megfogja az embert.
9/10
torzsg 2011 dec. 05. - 12:28:00 9/10 Előzmény Rekavic
Nagy igazság! Biztos az "esztéta" professzor is így gondolja....
9/10
torzsg 2011 dec. 05. - 12:24:59 9/10
Néha olyan érzésem van, olyanok írnak véleményt, akik nem is látták az elõadást. Vagy csak ennyire nem értik?
Rekavic 2011 nov. 14. - 11:32:23 Előzmény rues
Egy darab lehet ilyen vagy olyan, arra viszont nincs mentség, ha valaki nem tud helyesen írni....
5/10
rues 2011 okt. 29. - 10:02:19 5/10
Egy esztéta professzorom monta volt ezt a gondolatot.A tanár kérdezi kis tanitványát: mit vársz kisfiam a Mikulástól?
Válasz én nem várok Tõle semmit.Hogy miért jutott eszembe ez a "nem várok semmit " mert ugy mentem a Nemzeti szinházba egy meghivással, hogy Alfõlditõl nem várok semmit.Igy mentünk be és igazat adva a barátaim már
ezzel a véleménnyel jöttünk ki.
3/10
FElepHánt 2011 okt. 04. - 13:55:01 3/10 Előzmény FElepHánt
Ünnepélyesen visszavonom elõbbi vélekedésem utolsó mondatát.
Mindenki nézze meg és utána ítélkezzen! Tûzhalál azért ne legyen!
3/10
FElepHánt 2011 okt. 03. - 14:33:32 3/10
A Bánk bán és a jó színházvezetés okán Alföldi-drukker volnék. De ez iszonyatosan színt alatti! Az igen tehetséges Bánfalvit megalázó helyzetbe kényszeríti. Miért kell ordítania, miért kopasz és miért ez a borzalmas meztelen rohangászás a végén? + kuporgás a tûzhalál után, amikor már régen angyal...Nagyon szégyeltem magam.
Ha szereted a Nemzetit, Alföldit és Bánfalvi Esztert: NEM nézed meg...
Összes hozzászólás