Az egyik legszebb bel canto operaként számon tartott Norma címszereplőjét, a druida főpapnőt titkos szerelmi kapcsolat fűzi Pollionéhoz, a római prokonzulhoz, s ezért nem indítja harcra a gallokat a rómaiak ellen. A forróvérű római férfi − bár a hosszú galliai állomásozás alatt két gyermekkel is megajándékozta Normát − már a fiatal papnő, Adalgisa szerelmére vágyik. Norma úgy érzi, megalázottságát csak bűnös szerelméből fogant gyermekei vére moshatja le, de képtelen megölni őket. Megüti a harcra hívó gongot, s a gallok győzelmi áldozatul ajánlják fel az isteneknek Pollionét. A férfi a halálos fenyegetettség ellenére is kitart fiatal szerelme mellett, s e hajthatatlanság annyira megrendíti Normát, hogy önmagát vádolja árulással. Az asszony önfeláldozása láttán Pollione szerelme újra fellángol, de már mindkettejükre máglyahalál vár.

„Ebben az operában Bellini kétségtelenül elérte tehetségének legmagasabb csúcsát. Itt a költemény az antik görög tragédia magaslataiba emelkedik, és ezt a formát Bellini még inkább megnemesíti azáltal, hogy ünnepélyes és impozáns karaktert varázsol mindennek. A szenvedéllyel teli dallamok Bellini melódia-művészetének különösen szép, világos megnyilatkozásai, melyek egy fenséges talajon szárnyalhatnak szabadon, nem holmi homályos csillogással, hanem hatalmas, egységes képbe rendeződve, önkéntelenül is megidézve Gluck világát“ − így ír Richard Wagner a Normáról, amelyet maga is többször vezényelt.

Bellini, aki 30 évesen már a La Scala ünnepelt szerzője, első sikerei után a neves librettistával, Felice Romanival újabb felkérést kap, amelynek eredménye az 1831-ben bemutatott Norma. Romani közös munkáik betetőzéseként nevezte a művet „a leggyönyörűbb rózsának a csokorban“. Ezt az operát tartják a „bel canto“ stílus legemblematikusabb darabjának, ahol az énekhang szépsége végtelen dallamokon keresztül tündököl és uralkodik mindenek felett.

A főbb szerepek mindegyike komoly énekesi feladat. Különösen Norma és Adalgisa szerepe kíván nagy virtuózitást és egyben drámai szépséget, lírai magaslatokat. Két kiváló hazai művészt nyert meg ezekre a szerepekre a Csokonai Színház: Kolonits Klárát és Balga Gabriellát, míg Pollione, hol lírai, hol nagy érzelmi erőt sugárzó szerepében a román Calin Bratescut köszönthetjük Debrecenben, aki a szerepet, már a világ több pontján is énekelte.

A címszerep a szoprán szerepek között az egyik legnehezebb és legsokoldalúbb feladat. Az éteri koloratúráktól a szenvedélyes mélységekig terjedő széles ámbitus technikai követelménye mellett a karakter összetettségének árnyalt megformálása is komoly színészi képességeket kíván. Norma a nő toposza, aki fétis és szent népvezér, élet-halál ura, de aki egyben titkon bűnös szerelmes és anya, esendő, eldobott szerető, maga a lángoló szenvedély és az őrjöngő féltékenység, aki végzetében, bukásában is hű marad mindahhoz, amiért élt. A többi szereplő is − szintén jól meghatározott és hálás művészi feladatot nyújtó karakterével − mind e középpont köré rendeződik. Ezt a felemelően szép operát a Debrecenben már jól ismert Nadine Duffaut rendezésében láthatja a közönség. 

Szövegkönyvét Felice Romani írta Alexandre Soumet Norma, ossia L’infanticidio című műve alapján

Vezényel
Szabó Sipos Máté

Pollione, római proconsul Galliában
Hector Lopez Mendoza

Oroveso, druida főpap
Wagner Lajos

Norma, a lánya, a druidák főpapnője, Oroveso lánya
Kolonits Klára Liszt Ferenc-díjas

Adalgisa, a druidák templomának ifjú papnője
Balga Gabriella

Clotilde, Norma bizalmasa
Rendes Ágnes

Flavio, Pollione barátja
Biri Gergely

Közreműködik a Kodály Filharmonikusok Debrecen és a Csokonai Színház Énekkara.

Díszlettervező
Emmanuelle Favre

Jelmeztervező
Danièle Barraud

Fénytervezés
Philippe Grosperrin

Karigazgató
Gyülvészi Péter

Korrepetitorok
Lengyel Andrea
Turányi Tünde

Súgó
Dihen Viktória

Ügyelő
Szabó Krisztián

Rendezőasszisztens
Eperjesi Anikó

Táncasszisztens
Laczó Zsuzsa

Rendező
Nadine Duffaut

A(z) Csokonai Színház előadása