Férfi és nő. Nő és férfi. Egy este. Nők, férfiak, cukor, bor, strandpapucs, szájcsók és vidéke. Staniclibe csomagolt kis brutáliák egy kis nőre, egy férfira zongorával, egy harmadik bábszemélyre, egy kis időre. Andrusko Marcella
Elemér: Mit bámul mindig azon a szobron, hallja?
Paparuska: ...Mittudomén, mit. Hogy látszik, azt.
Egy nő van, azt tanuld meg, Elemér. Anya is egy van, de nő is egy van. Sok nő van, de az egy nő. Az is majdnem az égben. Mert isten tortája messze van. Azt se meg nem gyújtod, se el nem fújod. Azt csak nézed. Nézem, amíg a nyakam belefájdul. A szoknyáját, a blúzát, ahogy aláfúj neki az este. Olyan pont, mint a Mona Lisa vasból. Énszerintem mosolyog. Erre a kis időre más nem is kell. Aztán egyszer úgyis elvisz. Magához rántja a fejed, mint a fúlós káposztát, elringat, és kiharapja belőle a torzsát. Álmodban. Jösz, mész, aztán puff, már lőnek is bele a virslihúsba, agyőpá.
Nem szép? Mint valami angyal? Hát nézzen ide, aranyom! Na! Nem néz ide? ...Megsértődött. Mert az Elemér nem kultiválja magát. Ugye? ...Mindegy, Elemér. Majd megtanulod te is. Hogy néha meg muszáj halni egy szaros bokáért. Egy nyaki belecsókolásért. Csak nem érdemes.
(Parti Nagy Lajos: Mauzóleum - részlet)
A(z) Radnóti Színház előadása
Hozzászólások