Vannak olyan egyetemes témák, alakok, amelyek új köntösben, többször is visszatérnek, de valójában keveset tudunk róluk, alakjukat titok fedi, viszont rajtuk keresztül magunkról, korunkról vallhatunk. Ilyen Médeia alakja is. Ki is ő valójában: kolkhiszi varázslónő, Hekaté papnője, Héliosz napisten unokája? Vagy Euripidész - Babits szavaival - „mindig modern” szerencsétlen, elárult, szerelmes asszonya? Egy korai értelmezés szerint, Médeia, férjétől, Iászontól született gyermekeit halhatatlanná kívánja tenni, de szertartás közben megzavarják, és így fiai elpusztulnak. Egy másik magyarázat szerint egy hétköznapinak is mondható nőalak féltékenységből embertelen tettet hajt végre, és saját kölykeit falja fel. Horrorisztikus gondolat, hisz ilyet egyetlen állat sem tesz, itt inkább egyfajta démonikus dimenzióról lehet szó. Mindennek ellenére Euripidész megkísérli a lehetetlent, és részvétet próbál kelteni nézőiben kétségbeesett, saját démonjaival küzdő hősnője iránt. A férfivilágnak alávetett női sorsot láttatja benne. Egy nőét, aki ráadásul egy másik, egy idegen kultúrából érkezett.

Euripidész darabja az ismert téma egy feldolgozása. És természetesen az ő darabját is számos változatban állították már színpadra, olykor akár „visszakacsintva” az ősmitosz történetének irányába. Mindenképp szép kihívás mind a rendező, mind a színészek számára, hiszen egy ilyen közismert téma esetében az értelmezés különböző módjain van a hangsúly. A beregszászi társulat múltját meghatározó színészházaspárnak, Szűcs Nellinek és Trill Zsoltnak Médeia és Iászon szerepében való bemutatása mindenképp izgalmas előadást ígér, nem beszélve arról, hogy a rendező, Eirik Stubø, a stockholmi Királyi Színház, a DRAMATEN igazgatója, mint rendező, ismét szerepel nálunk. Tőle két előadást is láthattunk már a MITEM-en: 2017-ben Amerikai Elektra, 2019-ben Egy nyári éj Svédországban. Ezek alapján mindenképp mélylélektani rendezésre számíthatunk, amely ugyanakkor nem nélkülözi a metafizikai kérdésfelvetést sem.

A(z) Nemzeti Színház előadása