Nyolcvanas évekbeli, szocreál szoba. A szín sötét, a háttérből némi fény sugárzik be. Kísérteties kép, drámai zene: Bartók, Kodály.

A színpad elején öreg ember tesz-vesz. Egyszer csak lemerevedik, mint aki most vesz észre valamit.

KÁDÁR Te vagy? (Csend)

KÁDÁR Ugye, hogy te vagy? (Csend)

KÁDÁR Tudom, hogy te vagy. Csak te lehetsz… ilyenkor…

A sötét háttéren kirajzolódik egy árny.

NAGY (visszafojtott hangon) El kellett jönnöm.

KÁDÁR (nyugodtan) Tudom. Vártalak. Mindig is vártalak… Azóta… De hisz tudod.

NAGY Honnan tudnám? Rég láttalak. Utoljára akkor, amikor még egy hajón voltunk.

KÁDÁR (felkapja a fejét) Magasan kezded.

NAGY (csendesen) Csak megállapítom… a tényt.

KÁDÁR Megállapítod? Szükséges ez a hivatalos hangnem?

NAGY Hát… mindazok után…

KÁDÁR (felcsattan) Milyen mindazok után? Elment az idő… Nagyon elment az idő, ha nem vetted volna észre.

NAGY Én egy kicsit másként érzékelem az időt… azóta.

KÁDÁR (ideges lesz) Mióta – azóta?

NAGY (legyint) Hagyjuk… S most?

KÁDÁR Tudod, hogy meg kell beszélnünk a dolgot.

NAGY Milyen dolgot?

KÁDÁR Hát… a mi dolgunkat….