"A legnagyobb rémület, amely egy gyermek szívét marcangolhatja: az, hogy nem szeretik! Nincs ember a világon, aki kisebb-nagyobb mértékben ne érezte volna a visszautasítás gyötrelmét. A mellőzés haragot szül, és a harag valami bűnt a mellőzés megbosszulására, a bűn pedig bűntudattal jár, íme az emberiség története!..." A Nobel-díjas amerikai író, John Steinbeck világhírű regénye Káin és Ábel történetének modern példázata. Magyarországon azonban inkább Elia Kazan 1955-ben készült Oscar-, Golden Globe és Cannes-i nagydíjjal jutalmazott filmje népszerű, melynek főszerepét a fiatalon elhunyt mozilegenda, James Dean alakította. Spiró György, a kortárs magyar irodalom egyik legizgalmasabb alakja készített a regényből színpadi változatot az Új Színház társulata számára.
Elhallgatás, eltitkolás. Feltáratlan múlt, bevallatlan jelen. Hazugságok, téveszmék és tabuk. Az emberek nem szeretik kimondani...
Hozzászólások
gingery
2011 ápr. 13. - 11:04:44
Nagyon elgondolkotató, mély mondanivalójú darab volt a testvéri féltékenységrõl, a családi minták átörökítésérõl, a szeretet utáni vágyakozásról.
Nekem tetszett, hogy a színpad "minimalista" berendezése, így a szereplõkön, az õ érzelmeiken volt a hangsúly. A jelenteket összekötõ gospel részletek még különlegesebb hangulatot idéztek elõ.
Tetszett, de 2x azért nem nézném meg. A sokszor csak imitált részek miatt mélységekig nem sikerült lemenni,ami miatt nem jött létre katarzis.
Engem az összekötõ áriák, skálázások sorozata zavart, a kevesebb több lenne.
Nekem már a darab koncepciójával is problémám volt. Megpróbálták az elejétõl a végéig színpadra vinni a történetet, és minél több mindent belesûríteni, ami sajnos a mondanivaló rovására ment csak. A lényeges mondanivaló, a szereplõk érzései elsikkadtak, a katarzis így sajnálatos módon számomra el is maradt. A színészek mintha nem mindig találták volna meg a saját karakterük hangját. A díszlet furcsasága és minimalista volta talán nem lett volna zavaró, ha a nézõ nem érzi annak fájó hiányát. A színészeket fura helyzetbe hozta, hogy kénytelenek voltak sokszor az italt a földön kitölteni, állva inni, majd lehajolni, és visszatenni a poharat a földre, a gazdag madame szalonjában még egy asztalkára sem tellett.
A darab legnagyobb hátránya azonban az volt, hogy döcögött, mint egy -elnézést a kifejezésért, de ez jutott eszembe, ahogy néztem - "botladozó ló". Egyperces jelenetekbõl áll, amikor mindig belecsapnak a lecsóba, játszanak egy percet vagy kettõt, aztán egyszer csak elvágják, és kórus. Mire az ember elkezdené beleélni magát egy-egy jelenetbe, már véget is ér. Számomra a darab ettõl szétesett, a súlypontok nem megfelelõ irányba tolódtak, és egy idõ után unalmassá vált. Sok lábon áll ez az elõadás, de szinte mindegyik lába inogni látszott számomra, de az egyik leggyengébb lánccszemnek a rendezést éreztem. 5/10
Egy elgondolkodtató, magával ragadó történet, melynek fõszerepét Gáspár Sándor zseniálisan játsza, azonban a darab orvosolhatatlan hibája, hogy Szikora János rendezte. Amit rendezõ elronthat, azt el is rontotta. A "színpad használatáról" megemlíteném, hogy a színpad felét egy hatalmas sóder domb foglalja el annak ellenére, hogy a darab szinte teljes egészében beltérben játszódik. A cselekmény szempontjából teljesen irreleváns, visszatetszõ megoldásokban sem volt hiány. Összefoglalva: egy mestermûvet sikerült csupán formabontóvá degradálnia. Gratulálok!
Nohh.
Elmentem, megnéztem, döbbentem, visszavágyom. Nagyon tetszett az elõadás, a dramaturgia, a színpad használata. Szóval nagyon kellemes emlékekkel gondolok vissza rá. Jahh, és az egész könyvet feldolgozza, nem "csak" a James Dean-es film utóérzete. Szóval nekem nagyon bejött.
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások