Az első egy szerelmi történet: Jégapó, magyar fejedelem, gyönyörű leányával, Pávaszem királykisasszonnyal él Ukkonvárban. Medvefia királyfi, a lapp trónörökös, a várban apródkodik. A két fiatal olyan közel van egymáshoz, hogy a közelségtől nem látják, mennyire illenek egymáshoz. Ezzel gyakorta vagyunk így. Valami távoli, elérhetetlen dologra vágyunk (Pávaszem például a Holdba szeret bele), és ami ott van az orrunk előtt, észre se vesszük...
A második történetet lényegére Weöres Sándor azzal mutatott rá, hogy valamiféle különös, sajátos kicsinyítő képzővel láttatta művének magyar hőseit, Pávaszemet, Medvefiát, Jégapót, Vitéz Lászlót, Paprika Jancsit, Bolond Istókot. Ők ugyanis, még egy csetlő-botló, identitását kereső, szuverenitását őrizni próbáló fiatal kultúra gyermekei. Szemben az "egész ember" uralkodókkal, a kínaival, sumnéral, akik nagy múlttal rendelkező, "kész" civilizációk fiai. Sajnálatos, mondta egyszer Weöres, hogy a darabnak ezt a kulturális önazonosságról szóló vonulatáról meg szoktak feledkezni.
És végül, egy különös, transzcendens történetet is szeretnék megmutatni. Pávaszem királykisasszony lelki átváltozását. Őt fiatal, tanulatlan, elkényeztetett lányként ismerjük meg, aki a kalandok során felnőtt, önálló döntésekre, felelősség vállalásra képes nővé érik. Gondoltam, ezeket egyszer el kell mondani, hiszen a Holdbeli csónakos remek játék, amin remélem, mindenki nagyon sokat fog nevetni."
Valló Péter, rendező
A(z) Nemzeti Színház előadása
Hozzászólások