Valaha madarak voltunk
Isten tenyerén lakoztunk.
Egyik ágról másra szálltunk,
Ami kellett, rátaláltunk.

Mint a göndör, fehér felleg,
Napjaink oly puhán teltek.
A halál is, mint az álom,
Úgy jött el azon a tájon.

Hol van ez a csodálatos vidék? Ahol Gergőce és Máriskó angyalt szabadít, boszorkát szomorít, ördöggel szántat, szamárcsikónak ad szárnyat. Ott, ahol kivirágzik a gyermekkor, felragyog az ifjúkor, megérik a felnőttkor, és beköszönt az öregkor tele. Ahol megszülettünk, felnőttünk, ahova mindig visszavágyunk. Ezen a tájon mesék születnek a kísértésről, fenyegetésről, kitartásról, szerelemről, családról.

A(z) Vojtina Bábszínház előadása